Világfutball: a tehén elleni kezdett, a kapus hazament, 0-20

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.26. 13:52
null
Nyugalom – egy ritka pillanat a AS Marly-Gomont kapujában (fotó: france3)
Az amatőr futball varázsát híven érzékeltető történet járta be a napokban a francia sportmédiát: a főszereplők az AS Marly-Gomont nevű egylet tagjai, akik nem egy súlyos vereséget szenvedtek el a közelmúltban, de akkor sem adják fel, ha egy tehén elleni kezd, s emiatt a kapus – aki valójában nem is kapus – hazamegy, és végül húsz gólt kapnak.

Ezen a ponton a legjobb, ha átadjuk a szót a 61 esztendős klubelnöknek, aki maga is kénytelen volt szerelést ölteni ezen a bizonyos szomorú vasárnapon.

„Elég zűrös meccsünk volt, sérülés és egyéb okok miatt tizennégyen hiányoztak a keretünkből, így végül mindössze tizenketten keltünk útra Tupignybe" – kezdte visszaemlékezését Alain Braghieri, a piciny észak-franciaországi település futballklubjának elnöke.

„Alain T. (Tourneux, az edző) eljött ugyan, de nagyon is izgatott volt, hiszen az egyik tehene minden pillanatban elleni kezdhetett. Remélte, hogy minden rendben lesz, nem fogják telefonon hazarángatni" – folytatta a főnök, aki négy 17 évnél fiatalabb játékossal, valamint egy-egy 21, 35, 39, 42 és 49 esztendős spílerrel, továbbá két 46 évessel érkezett meg a meccsre.

„Kapusunk nem volt, de Alain T. elvállalta e felelősségteljes posztot, én az öregekkel a hátvédsorban kezdtem. Hatvanegy évesen furcsa volt pályára lépni, ám ha így segíthetek, gondoltam, miért is ne... Huszonöt perc szenvedés után, az ellenfél öt nullás vezetésénél aztán olyan nehéznek éreztem a lábamat, hogy ideje volt átadni a helyemet az egyetlen cserénknek. Bementem egy üveg vízért az öltözőbe, ahol telefoncsörgés fogadott. Kihallottam belőle a kétségbeesést" – ért a történet fordulópontjához az elnök.

Némi keresgélés után világossá vált, hogy a vészkapus-edző, Alain Tourneux telefonja énekel.

„Mire kiértem a készülékkel a pályára, már öt nem fogadott hívást jelzett. Visszahívta a feleségét, s már vette is le a trikóját meg a kesztyűjét, és mielőtt berohant az öltözőbe, a kezembe nyomta a cuccot. Hékás, én még sohasem álltam a kapuban! Mire ezt kinyögtem, már hűlt helye volt. A többiek sunnyogtak, senki sem ajánlotta fel, hogy majd ő... Már hét null volt oda" – pereg a történet.

A 61 éves klubelnök beállt a kapufák közé, és bár futószalagon kapta a gólokat és a vége 0–20 lett, egy pillanatra sem vetődött fel, hogy feladják a meccset.

„Ugyanabban a galériában voltunk, sőt ugyanabba a képbe voltunk berámázva mindannyian" – érzékeltette költőien a csapategységet a büszke elöljáró, aki beszámolója vége felé kifejezte reményét, hogy a sérültek már a másnapi edzésen játékra jelentkeznek, és sikerül a rossz élményt feledtetni a fiatalokkal, mert még hosszú-hosszú évekig szükség lesz rájuk a csapatban.

„Mi a fontosabb: játszani és adott esetben lenyelni a keserű pirulát, vagy megelégedni azzal, hogy nem vagyunk meg, ezért nem állunk ki? Ezt a kérdést nem is vagyok hajlandó feltenni magamnak!" – zárta sorait a drága, jó Alain Braghieri.

S hogy mi lett az elléssel? Hazaért-e időben a vészkapus? Jó kérdések. Reményeink szerint egészséges borjúval szaporodott Monsieur Tourneux állatállománya.

De ha már Marly-Gomont, szót kell ejtenünk a 400 lelkes település leghíresebb polgáráról, Kaminiről, „a mezőgazdasági rapperről", akinek 2006-os „Marly-Gomont" című szerzeménye meg sem állt a francia slágerlista első helyéig. A pikárdiai faluban felnőtt Kamini klipjéből természetesen sem a futballpálya, sem a tehenek nem hiányoznak.

A HÍRES-NEVEZETES KLIP, AMELY MILLIÓS LETÖLTÉST INDUKÁLT A NETEN


Kamini - Marly Gomont by kamini

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik