Világfutball: a bíró elismerte, kamuzott Zidane kiállításakor

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.29. 11:03
null
A nevezetes jelenet: Zinedine Zidane önbíráskodik, Marco Materazzi készséggel aláveti magát az ítéletnek (Fotó: Reuters)
Horacio Elizondo, a 2006-os labdarúgó-világbajnokság berlini döntőjén dolgozó argentin játékvezető a negyedévente megjelenő Blizzard nemzetközi futballmagazin téli számában felfedi: sem ő, sem az asszisztensei nem látták, amint Zinedine Zidane mellbe fejeli Marco Materazzit – a piros lapot a negyedik játékvezető üzenetére mutatta fel, némi színészi mesterkedést követően.

„Minden a headseten keresztül zajlott – idézte fel a történteket Elizondo. – Amikor Materazzi elterült a földön, a játék a túlsó térfélen zajlott, természetesen én arrafelé figyeltem, és éppen kezezésért adtam szabadrúgást. Amikor fordult a játék, észleltem, hogy Materazzi a földön fekszik. Vártam, hogy felkel, de csak nem kelt fel, csak nem kelt fel, ezért megállítottam a játékot."

Elizondo elmondta, ekkor még mindig húsz-harminc méternyire volt Materazzitól, és jobbnak látta, ha megkérdezi asszisztensét, Dario Garcíát az esetről.

Elizondo felmutatja a pirosat (Fotó: Reuters)
Elizondo felmutatja a pirosat (Fotó: Reuters)

„Láttál valamit? Miért fekszik a földön? Azt mondta, látja, hogy fekszik, de fogalma sincs, miért, nem látta, mi történt. Nem sok reménnyel kecsegtetett, de megkérdeztem Rodolfót is (Rodolfo Oterót, a másik oldalon lengető asszisztenst), de sajnos ő sem látott semmit. Nyilvánvaló volt számomra, hogy valami történt, de ha senki sem látta... és akkor meghallottam Luis Medina Cantalejo hangját. Horacio, Horacio, láttam mindent, mondta, Zidane igen erőteljesen mellbe fejelte Materazzit!"

Elizondo tudakolta az okot is, de a meccsen negyedik játékvezetőként ténykedő Cantalejo sem tudta megmagyarázni, mivel váltotta ki Materazzi a francia aranylabdás dühödt reakcióját. Az argentin bíró számára a hallottak elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy felmutassa a piros lapot, de aggasztotta, hogy a helyszínen nem tudja egyértelműen indokolni a döntését – szerinte a pályán tartózkodó játékosok közül az érdekelteken kívül legfeljebb az élénken reklamáló Gianluigi Buffon és Gennaro Gattuso volt tisztában a történtekkel.

Ekkor jutott arra a döntésre, hogy odamegy az asszisztenshez, akiről egyébként már tudta, hogy nem látott semmit az esetből.

„A headset akkoriban még új volt, és valóban úgy mentem oda Darióhoz, hogy tudtam, nem látott semmit. Hogy miért mentem oda mégis? A magyarázat a következő. Ha a játékvezető odamegy az asszisztenséhez, akkor mindenki arra a következtetésre jut, hogy valami fontosat fog hallani, ami szükséges a döntéséhez. Szóval odamentem Darióhoz, és bár igaz, hogy ez kissé félrevezető volt, mégis érzékeltetett valamit abból, hogyan született a döntés."

Adel Abdesszemed szoborba öntötte a jelenetet
Adel Abdesszemed szoborba öntötte a jelenetet

Az interjúból kiderült az is, mi volt Elizondo igazi mondanivalója kollégájának abban a rendkívül feszült pillanatban.

„Csak annyit mondtam neki, hogy még tíz perc hátravan a meccsből, legyen éber. Ez persze valójában mindkettőnknek szólt. Azzal megfordultam, és felmutattam Zidane-nak a piros lapot" – folytatta Elizondo, aki az első pillanatban még nem sejtette, hogy döntése bekerül a futballtörténelembe, sokat hivatkozott ikonikus eseménnyé válik.

„A meccs után persze, látván a média lehengerlő reakcióját, tudatosult bennem, milyen jelentős döntést hoztam. A piros lap felmutatásakor még nem, hiszen számomra a pályán mindenki egyforma, egy játékos a többi közül."

Mint ismert, a hosszabbítás után 1–1-re végződő fináléban az olaszok tizenegyesekkel győzték le a franciákat. Zidane előre bejelentette, hogy ez lesz pályafutása utolsó mérkőzése – döntését azt követően sem változtatta meg, hogy a búcsú a remélt ünnepélyessel szemben botrányosan alakult.

A médiában nagy vita folyt arról, hogy Elizondo – a szabályokkal ellentétesen – a televíziós visszajátszás alapján, külső segítséggel hozta-e meg a döntését, ám a mostani interjúból úgy tűnik, a negyedik játékvezető szemtanúja volt az esetnek.

Később kiderült: Zidane rendkívül sportszerűtlen reakcióját az váltotta ki, hogy a vele az egész meccsen nagy csatát vívó, az eszközökben nem válogató Materazzi sértő hangnemben beszélt a nővéréről.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik