Videó: óriási szurkolói balhé a fővárosi derbin, hárman meghaltak

Vágólapra másolva!
2019.08.18. 13:14
Három szurkoló életét vesztette, míg legalább heten súlyosan megsérültek szombat éjszaka, amikor a hondurasi élvonalbeli Olimpia–Motagua labdarúgó-mérkőzés előtt a két csapat drukkerei összecsaptak – számolt be róla az AFP hírügynökség.

A fővárosi derbi előtt egymásra talált a két szurkolótábor, a Nemzeti Stadionon kívül, és azon belül is összetűzések alakultak ki. A feszültséget az gerjesztette, hogy a Motagua játékosait és stábját szállító buszt megdobálták kövekkel az Olimpia ultrái, három futballista – a korábban a Celticet erősítő és a klubbal hét skót bajnoki címet nyerő Emilio Izaguirre, Jonathan Rougier és Roberto Moreira – meg is sérült.


„Üvegeket és köveket dobáltak ránk, a játékosok a földön feküdtek rémületükben” – mondta a Motagua vezetőedzője, Diego Vásquez a helyi médiának.


Mintegy tízezer szurkoló jutott be a Nemzeti Stadionba, ahol folytatódott a rendbontás. Kések, sőt, a beszámolók szerint lőfegyver is előkerült, három drukker életét vesztette, míg heten súlyosan megsérültek – mondta az ESPN-nek Julieth Chavarría, az Escuela Kórház szóvivője, aki hozzátette: a sebesültek között van egy kisfiú is. A helyszínen tartózkodó csaknem ötezer rendfenntartó könnygázzal vetett véget az összetűzésnek.


A mérkőzést természetesen elhalasztották.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik