Videó: merev részeg volt a bíró, a társa még vizelt is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.13. 11:47
Kellemetlen eset történt a cseh labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában rendezett Príbram–Slavia Praha (1–3) mérkőzésen. A negyedik játékvezető, Marek Pilny és társa, Jiri Jech ittas állapotban volt a meccsen. Előbbit úgy kellett a biztonsági szolgálatnak elvezetnie, míg utóbbiról az a hír járja, hogy a bajnoki közben könnyített magán.

A Cseh Labdarúgó-szövetség azonnali hatállyal eltiltotta a két játékvezetőt, és elvette az engedélyüket.

„Pilny láthatóan részeg volt a mérkőzés kezdetén. Az egyensúlyával küzdött az oldalvonal mellett, sőt el is esett, és a időnként a partjelző mozgását utánozta. Tíz perccel később egy biztonsági őrnek kellett kikísérnie. Ezután Pilny a szünetben elhagyta a játékvezetői öltözőt, és nem jött vissza” – áll a szövetség által kiadott közleményben.

Társa, a szintén a mérkőzés előtt alkoholt fogyasztó Jiri Jech állítólag mérkőzés közben még könnyített is magán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik