Vb 2030: az UEFA-elnök angliai rendezés mellett kampányol

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.03. 17:30
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke, Aleksander Ceferin a 2030-as világbajnokság angliai rendezése mellett kampányol.

„Úgy vélem, hogy a nemzetközi szövetség részéről egy európai tagszövetségnek kellene adni a 2030-as vb megrendezését" – mondta a szlovén sportvezető Cardiffban, majd Angliát mint ideális helyszínt is javasolta. Ceferin az angolokra utalva hozzátette: meg van győződve arról, hogy képesek lennének a rendezésre, pályázat esetén pedig – többes számban fogalmazva – „erős támogatást” ígért.

Anglia eddig egyetlen alkalommal, 1966-ban rendezett vb-t – azt házigazdaként megnyerte, az az egyetlen angol vb-érem –, azóta négy (1990, 1998, 2006, 2018) sikertelen vb-pályázata volt.

Anglia eddig egyetlen alkalommal, 1966-ban rendezett vb-t – azt házigazdaként megnyerte, az az egyetlen angol vb-érem –, azóta négy (1990, 1998, 2006, 2018) sikertelen vb-pályázata volt.

Európa a 2018-as oroszországi vb miatt – a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) érvényben lévő rotációs szabálya miatt, amely adott kontinenst nyolc évre kizárja a rendezésből – még 2026-ban sem lehet házigazda. Európai ország ennek értelmében legközelebb a 2030-as vb-rendezést nyerheti el.

A tornára – amely centenáriumi lesz – az 1930-as, első vb-t rendező Uruguay is pályázni szeretne, méghozzá Argentínával közösen. A FIFA viszont Kínát hozná helyzetbe azzal, hogy a jövőben a „nyolcéves szabályt” a mostaninál rugalmasabban kezelnék. Erre azért lenne szükség, mert a 2022-es vb-t is ázsiai országban, Katarban rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik