Vb 2022: a FIFA hivatalosan nem foglalkozik a rabszolgamunkáról szóló váddal

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.10.04. 19:23
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) nem avatkozhat bele egy ország munkajogi viszonyaiba, de azt sem teheti meg, hogy nem vesz róluk tudomást – írta Twitter-oldalán Joseph Blatter FIFA-elnök a futballszövetség végrehajtó bizottságának ülése után, amely a katariakkal szemben megfogalmazott vádakkal is foglalkozott.
A The Guardian című brit lap a múlt hét végén számolt be nagykövetségi dokumentumokra hivatkozva arról, hogy Katarban, a 2022-es világbajnokság helyszínén több tucatnyi, egészen pontosan 44 nepáli munkavállaló halt meg építkezéseken június 4. és augusztus 8. között. Az újság rabszolgamunkáról írt, Katar azonban hétfőn kategorikusan visszautasította ezt a vádat.„Nincs rabszolgatartás és kényszermunka sincs – jelentett ki akkor Ali al-Marri, a nemzeti emberi jogi bizottság elnöke. – A Guardian információi tévesek, az általa közölt számok pedig eltúlzottak.”Joseph Blatter pénteken a végrehajtó bizottság ülését követően leszögezte, hogy a 2022-es vb-t mindenképpen Katarban rendezik meg, egyúttal jelezte, hamarosan „udvariassági látogatásra” utazik Katarba, ahol tájékoztatja majd Tamim bin Hamad ász-Száni sejket a FIFA-vb csütörtöki és pénteki döntéseiről.„Udvariassági látogatásra odautazom, hogy megerősítsem számára: a világbajnokság Katarban lesz. Egyúttal megragadom majd az alkalmat, hogy a munkakörülményekről is váltsak vele néhány szót” – fogalmazott Blatter, hozzátéve, hogy amiről a Guardian írt, az nem tartozik a FIFA hatáskörébe. Mint mondta, munkajogról van szó, és a felelősség az ott tevékenykedő cégeké.„Sok európai cég van ott” – jegyezte meg.A FIFA végrehajtó bizottsága a legutóbbi összejövetelén egy önálló munkacsoport felállításáról határozott, amelynek az lesz a feladata, hogy megvizsgálja a téli rendezés lehetőségét. Ez azóta napirenden van, hogy Katar megkapta a 2022-es vb lebonyolításának jogát. Végső döntés ez ügyben 2015 előtt nem várható.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik