Utánpótlás: 64 csapat vett részt a gödi nemzetközi tornán

2012.06.06. 10:00
Címkék
A Gödi Családi Fesztivál keretében rangos labdarúgótornát szerveztek a Duna-parti városban. A futballtornát több korosztálynak írták ki a szervezők, a két nap alatt összesen 64 csapat mérkőzött.

Az utánpótláscsapatok közül a 2003-as, 2004-es és 2005-ös korosztály képviselői vívták a 16-16 csapatos küzdelmeket, a felnőttek az amatőröknek kiírt „mini Eb-n" vehettek részt. A tornán a vendéglátó gödiek, fővárosiak és a környező települések játékosai mellett Ürömről, Szentendréről, Isaszegről, Gödöllőről, Mosonmagyaróvárról, Balassagyarmatról és a szlovákiai Léváról érkezett csapatok is részt vettek.

A gödi gyepen folyó küzdelmek mellett a környező útvonalakat a 12. Fétis Crosszfutás távjainak több száz résztvevője lepte el. A futókon és a táncos, bemutatókkal színesített kiegészítő-programokon résztvevőkön túl a nézőkkel együtt mintegy másfél ezren látogattak ki a labdarúgótornára, az alsógödi GSE-pályára.

GÖD, NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁSTORNA
FOOTBALL FACTOR-KUPA (2003)
1. Mészöly Focisuli
2. Dunakeszi Kinizsi
3. Vác VLSE
Legjobb hazai játékos: Hertel Bálint
FÉTIS KÖLYÖK-KUPA (2004)
1. Budapesti Honvéd
2. Dunakeszi Vasutas
3. Gödi SE
Legjobb hazai játékos: Dalnoki Áron
FÉTIS ÓVODÁS-KUPA (2005)
1. Monor SE
2. Mészöly Focisuli
3. Szentendre
Legjobb hazai játékos: Adamovits Milán
FÉTIS FELNŐTT AMATŐR MINI EB
1. Olaszország (Vác-Deákvár)
2. Hollandia (Lajosmizse)
3. Anglia (Budapest)
Legfrissebb hírek

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
27 perce

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
45 perce

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
46 perce

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
58 perce

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
1 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
2 órája

Atlétika: megdőlt a 100 méter 41 éve fennálló U20-as országos csúcsa

Atlétika
2 órája