UEFA: a svájci ügyészség újra kivizsgálja Michel Platini ügyét

2020.06.26. 17:57
null
A svájci ügyészség újra kivizsgálja Michel Platini ügyét (Fotó: AFP)
A svájci ügyészség hivatalosan is gyanúsítottnak nevezte, és újabb nyomozást indított Michel Platinivel, a franciák háromszoros aranylabdás, Európa-bajnok labdarúgójával, a sportág európai szövetségének (UEFA) volt elnökével szemben.

 

Az ügyészek Joseph Blatterrel, a nemzetközi szövetség (FIFA) korábbi vezetőjével szemben a korábbiaknál szélesebb körben folytatott vizsgálatuk során ebben a hónapban vonták bele a 65 éves Platininek 2011-ben kifizetett kétmillió dolláros kifizetési ügyét.

A FIFA 2015-ben hűtlen kezelésre hivatkozva – a szervezet szerint az „indokolatlan” kifizetésnek semmiféle szerződéses alapja nem volt – Platinit nyolc esztendőre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) később négy évre csökkentette Platini büntetését, aki így tavaly október óta ismét tevékenykedhet a futballban.

Platini elnöki tanácsadó volt Blatter első ciklusában, 1998 és 2002 között, a francia sportdiplomata 2011-ben nyújtotta be a tevékenysége utáni számláját.

Legfrissebb hírek

Továbbra sem vehetnek részt az európai kupákban az orosz labdarúgócsapatok

Minden más foci
2026.06.07. 11:38

Aleksander Ceferin köszönetet mondott Csányi Sándornak a sikeres BL-döntő-rendezésért

Bajnokok Ligája
2026.06.02. 19:37

Magyar Péter is ott volt a Bajnokok Ligája döntőjén – kép

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 22:19

Az UEFA-nál Vitinha lett a budapesti BL-döntő legjobbja

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 21:32

Az UEFA átalakítja a Nemzetek Ligáját és az Eb-, vb-selejtezők rendszerét is

Minden más foci
2026.05.20. 19:42

A vb-n is érvényes lesz Gianluca Prestianni eltiltása

Foci vb 2026
2026.05.06. 16:21

Az UEFA hat mérkőzésre eltiltotta a Benfica játékosát

Bajnokok Ligája
2026.04.24. 15:55

Az UEFA elnöke a madridi futballfórumon védelmébe vette a játékvezetőket

Minden más foci
2026.04.24. 14:39
Ezek is érdekelhetik