U21-es Eb: Szlovákia alaposan meglepte Hollandiát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.08. 21:25
Szlovákia hétfő este idegenben 1–0-ra legyőzte Hollandiát az U21-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtező csoportkörének záró fordulójában, és csoportelsőként a nyolcas döntő előszobájába lépett – a második helyen végző hollandok továbbjutása veszélybe került.

Az első helyen továbbjutó Szlovákia mellett a Liechtensteint legyőző Ukrajna biztossá tette, hogy a legjobb négy csoportmásodik egyikeként végez, azaz szintén bejutott a következő fordulóba, az úgynevezett elit körbe, ahol 14 csapat verseng majd. Szlovákia mellett a Liechtensteint legyőző Ukrajna biztossá tette, hogy a legjobb négy csoportmásodik egyikeként végez, azaz szintén bejutott a következő fordulóba, az úgynevezett elit körbe, ahol 14 csapat verseng majd.

Több csoportban kedden érnek véget a küzdelmek, így például akkor derül ki az is, hogy a „magyar csoportban” már biztosan a második helyen végző – és kedden Spanyolországban pályára lépő – Ausztria ott lesz-e a következő körben.

Anglia, Dánia, Franciaország, Horvátország, Németország, Portugália és Spanyolország már korábban kivívta a részvétel jogát az egyenes kieséses elit körben, amelynek hét győztese csatlakozik majd a házigazda Csehországhoz a jövő júniusi nyolcas döntőben.

U21-ES LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, SELEJTEZŐK
2. CSOPORT

Észtország–Szlovénia 1–7
3. CSOPORT
Luxemburg–Skócia 0–3
Hollandia–Szlovákia 0–1
4. CSOPORT
Bosznia-Hercegovina–Magyarország 1–4
5. CSOPORT
Ukrajna–Liechtenstein 3–0
Svájc–Lettország 7–1
10. CSOPORT
Franciaország–Izland 1–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik