U21-es Eb: a németek megszenvedtek Románia ellen

2019.06.27. 20:14
null
A németek két gólt szereztek kicsivel a mérkőzés lefújása előtt, így ők örülhettek a végén (Fotó: AFP)
Németország fordulatos mérkőzésen 4–2-re legyőzte Romániát az U21-es labdarúgó Európa-bajnokság elődöntőjében, Gian-Luca Waldschmidt és Nadiem Amiri duplájának köszönhetően.

 

A német válogatott Nadiem Amiri szólója után szerzett vezetést a 21. percben (1–0), azonban nem örülhetett sokáig, hiszen csupán négy perccel később, George Puscas tizenegyesével kiegyenlített Románia, 1–1. Az első félidő vége előtt egy bal oldali beadást követően ismét Puscas volt eredményes, így 2–1-es román előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második félidő elején Hagi volt szabálytalan a tizenhatoson belül, Gian-Luca Waldschmidt pedig értékesítette is a büntetőt, ezzel ismét döntetlen lett az állás, 2–2. A németek jobban játszottak a fordulás után, nagy helyzeteket is sikerült kialakítaniuk, azonban a csereként beálló Lukas Nmecha lábában benne maradt a gól.

Már úgy tűnt, hogy 30 perces hosszabbítás következik, az utolsó percben azonban Waldschmidt egy 20 méteres szabadrúgás után lőtt a kapuba, ezzel ismét a németek vezettek, 3–2.

A 93. percben a teljesen kinyílt román válogatottat lekontrázta Németország, Nmecha mehetett egy az egyben, amikor Alexandru Pascanu lerántotta a fiatal támadót, ezért kiállította a játékvezető.

A megítélt szabadrúgást Amiri váltotta gólra, s kialakította a 4–2-es végeredményt.

Németország ezzel a győzelemmel bejutott az U21-es Európa-bajnokság döntőjébe, amelyet majd a Franciaország–Spanyolország találkozó nyertesével vívhat.

U21-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, OLASZORSZÁG
ELŐDÖNTŐ
Németország–Románia 4–2
(Amiri 21., 94., Waldschmidt 51., 90. – az elsőt 11-esből, ill. Puscas 25., 44. – az elsőt 11-esből)
A MÁSIK ÁGON
21.00: Spanyolország–Franciaország

Legfrissebb hírek

Románia: a súlyos sérülés után pályára érkező mentő elakadt az esőben, a játékosoknak kellett betolni – videó

Minden más foci
3 órája

Románia: Gheorghe Hagi 25 év után tér vissza a válogatott élére

Minden más foci
2026.04.20. 13:59

A ráadásban bukta el a győzelmet a Sepsi OSK

Minden más foci
2026.04.15. 18:38

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
2026.04.07. 23:08

Gyász: elhunyt Mircea Lucescu, a „román futball nagymestere”

Minden más foci
2026.04.07. 20:02

Egyelőre folytatják Mircea Lucescu kezelését, de új beavatkozásról is dönthetnek

Minden más foci
2026.04.07. 08:34

„Imádkozzunk érte!” – Mircea Lucescu kómában fekszik a bukaresti kórházban

Minden más foci
2026.04.06. 11:57

Szívinfarktust kapott a kórházban Mircea Lucescu

Minden más foci
2026.04.03. 12:19
Ezek is érdekelhetik