U20-as vb: győztes gólt szerzett a korábbi aranylabdás fia

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.30. 22:31
Régi ismerősünk, Erling Haaland szenzációs meccset játszott az U20-as labdarúgó-világbajnokságon: a norvég korosztályos válogatott támadója – aki Szoboszlai Dominik klubtársa a Red Bull Salzburgnál – egymaga kilenc(!) gólt szerzett a végül 12–0-ra alulmaradó Honduras ellen. Utóbbi csapat az 57. percben emberhátrányba került, a 92. percben pedig újabb pirosat kapott.


Az U20-as világbajnokságok korábbi egyéni gólrekordja Adaílton nevéhez fűződött, a brazil csatár 1997-ben hatszor vette be a dél-koreaiak kapuját a 10–3-as végeredményt hozó Brazília–Dél-Korea csoportmérkőzésen.
Az U20-as világbajnokságok korábbi egyéni gólrekordja Adaílton nevéhez fűződött, a brazil csatár 1997-ben hatszor vette be a dél-koreaiak kapuját a 10–3-as végeredményt hozó Brazília–Dél-Korea csoportmérkőzésen.

A norvég csapat ezzel együtt izgulhat még a továbbjutás miatt, mivelhogy csak ez a három pont áll a neve mellett, és még az is bőven előfordulhat, hogy nem lesz ott a négy legjobb csoportharmadik között.

A D-csoportban a már biztosan továbbjutó Ukrajna ikszelt Nigériával, így bebiztosította első helyét, az Egyesült Államok pedig Timothy Weah góljával megverte Katart – ő a korábbi aranylabdás libériai George Weah fia.

Nigéria így csoportharmadikként már biztosan készülhet a nyolcaddöntőre, a norvégok pedig már csak akkor örülhetnek, ha a portugál, dél-koreai kettős egyike kikap (előbbi Dél-Afrikával, utóbbi a már biztosan továbbjutó Argentínával találkozik), ÉS Panama nem győz Szaúd-Arábia ellen.

U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG, LENGYELORSZÁG
CSOPORTKÖR,3. FORDULÓ
C-CSOPORT
Norvégia–Honduras 12–0 (Haaland 7., 20., 36., 43., 50., 67., 77., 88., 90. – a harmadikat 11-esből, Östigaard 30., Hauge 46., Markovic 82.)
Új-Zéland–Uruguay 0–2 (Núnez 40., B. Rodríguez 95.)

A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Uruguay33
7–1+6
9
2. Új-Zéland32
17–2+56
3. Norvégia312
13–5+8
3
4. Honduras330–19–190

D-CSOPORT
Egyesült Államok–Katar 1–0
(Weah 76.)
Nigéria–Ukrajna 1–1 (Tijani 51. – 11-esből, ill. Szikan 30.)

A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Ukrajna3214–2+2
7
2. Egyesült Államok321
4–2+2
6
3. Nigéria31115–3+2
4
4. Katar330–6–60

A TOVÁBBI CSOPORTOK

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Szenegál
321
5–05
7
2. Kolumbia
3
218–26
6
3. Lengyelország31115–23
4
4. Tahiti
330–14–140
A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Olaszország
3
2
1
3–12
7
2. Japán3
1
24–13
5
3. Ecuador
3
111
2–20
4
4. Mexikó
3
3
1–6–50

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország224–0+46
2. Mali2115–4+14
3. Panama2111–3–21
4. Szaúd-Arábia223–6–30
AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Argentína 2 2 7–2 +5 6
2. Dél-Korea 2 1 1 1–1 0 3
3. Portugália 2 1 1 1–2 –1 3
4. Dél-Afrika 2 2 2–6 –4 0

A KIESÉSES SZAKASZ
NYOLCADDÖNTŐ (június 2–4.)
37. Olaszország–A/D3 június 2.
38. Kolumbia–Új-Zéland június 2.
39. Szenegál–C/D/E3 június 3.
40. Uruguay–A/B/F3 június 3.
41. Ukrajna–B/E/F3 június 3.
42. Japán–F2 június 4.
43. E1–Egyesült Államok
június 4.
44. F1–E2 június 4.

NEGYEDDÖNTŐ (június 7–8.)
45. A 38. meccs győztese–A 41. meccs győztese június 7.
46. A 37. meccs győztese–A 44. meccs győztese június 7.
47. A 43. meccs győztese–A 40. meccs győztese június 8.
48. A 42. meccs győztese–A 39. meccs győztese június 8.

ELŐDÖNTŐ (június 11.)
49. A 45. meccs győztese–A 46. meccs győztese június 11.
50. A 47. meccs győztese–A 48. meccs győztese június 11.

BRONZMÉRKŐZÉS (június 14.)
Gdynia A 49. meccs vesztese–Az 50. meccs vesztese június 14.

DÖNTŐ (június 15.)
Lódz A 49. meccs győztese–Az 50. meccs győztese június 15.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik