U17-es vb: Mexikó tizenegyesekkel jutott a döntőbe

Vágólapra másolva!
2019.11.14. 22:56
null
Mexikó örülhetett a végén (Fotó: <a href="https://twitter.com/fifacom_es/status/1195094053215440897/photo/1" target="_blank">FIFA – Twitter</a>)
Hiába játszott szinte végig mezőnyfölényben, 1–1-es döntetlen, majd szétlövés után kiesett a brazíliai U17-es világbajnokságról a holland labdarúgó-válogatott. Mexikó ellenfele Franciaország vagy Brazília lesz a fináléban.

 

Hiába játszott az egész mérkőzésen mezőnyfölényben a holland csapat, a vezetés megszerzésére egészen a 74. percig várnia kellett. Ekkor viszont a szerencse is az „ifjú oranje” mellé szegődött: Melayro Bogarde az alapvonalon vezette végig a labdát, mielőtt az ötös bal sarkánál helyezkedő Youri Regeert hozta volna helyzetbe, utóbbi pedig kapásból – mintha csak mandiner lenne – a hálóba lőtt (0–1).

Ám a fór nem tartott ki sokáig, a Los Angeles Galaxyben légióskodó Efraín Álvarez 25 méterről, szabadrúgásból pompásan csavart a holland kapu jobb oldalába, ezzel túlórára kényszerítve a feleket (1–1).

A szétlövés végül a találkozón passzívabb Mexikónak ment jobban: hat kísérletből négyszer is betalált a holland kapuba, míg utóbbi együttes háromszor hibázott.

Mexikó ellenfele a döntőben a magyar idő szerint éjfélkor kezdődő Brazília–Franciaország meccs továbbjutója lesz.

U17-ES VILÁGBAJNOKSÁG, BRAZÍLIA
ELŐDÖNTŐ
Mexikó–Hollandia 1–1 – 11-esekkel: 4–3
(E. Álvarez 79., ill. Regeer 74.)
Később
Péntek, 0.00:
Brazília–Franciaország (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek

Mexikói öröm Houstonban, megvan a tizedik Arany-kupa-elsőség

Minden más foci
2025.07.07. 07:07

Az Arsenal korábbi kiválósága Mexikóba szerződött

Minden más foci
2025.07.04. 07:05

Nem született meglepetés a négy között, Mexikó és az Egyesült Államok meccsel az Arany-kupáért

Minden más foci
2025.07.03. 07:31

Egyesült Államok–Kanada jöhet az elődöntőben, teljes az Arany-kupa ágrajza

Minden más foci
2025.06.25. 11:08

Arany-kupa: Mexikó és Costa Rica is bejutott a negyeddöntőbe

Minden más foci
2025.06.19. 07:29

Arany-kupa: a PSV légiósa az első válogatott góljait szerezte, az Egyesült Államok kiütötte ellenfelét

Minden más foci
2025.06.16. 07:49

Gól nélküli döntetlennel melegített Azerbajdzsán a mieink elleni mérkőzésre

Minden más foci
2025.06.07. 17:29

Vb 2026: 75 nappal a rajt előtt nyitják meg az Azték Stadiont

Minden más foci
2025.05.08. 11:15
Ezek is érdekelhetik