Törökország: „Ha nem lennék nős…” – botrányba került Arda Turan

2018.10.10. 21:36
null
Arda Turan (balra) és Berkay az ügy két főszereplője (Montázs: Twitter)
Törökországi jelentések szerint bizarr botrányba keveredett Arda Turan, aki az FC Barcelona kölcsönjátékosaként szerepel a Istanbul Basaksehirben. A 31 éves futballista állítólag betörte a török popénekes Berkay orrát, amit a válogatott labdarúgó nem cáfolt, a török sajtó által megírt kiváltó okot azonban igen.

 

A Habertürk című török újság beszámolója szerint a balhé azután robbant ki, hogy Arda Turan tiszteletlen megjegyzéseket tett a popénekes felesége felé: „Ha nem lennék nős, rád hajtanék” – mondta a futballista, amit Berkay nem vett jó néven. Az énekes állítólag hazaküldte a nejét, hogy elbeszélgethessen Turannal, mint férfi a férfival, ám a „beszélgetésnek” nem lett jó vége, a labdarúgó ugyanis a beszámolók szerint betörte Berkay orrát.

De a történetnek ezzel még nem volt vége, sőt! Turan állítólag követte Berkayt a kórházba, hogy elnézést kérjen tőle, mondván, nem tudta, hogy a hölgy az énekes felesége, majd egy fegyvert nyomott Berkay kezébe, és azt mondta neki, hogy ölje meg.

A hírekre Arda Turan az Instagramon a következőképpen reagált.

„Szeretnék kiadni egy közleményt az újságokban megjelent hírekről. Valóban vitába keveredtem a szabadnapomon egy helyen, ahová a barátaimmal mentem, de nem a tisztelet és az erkölcsösség hiánya miatt, amiről a lapok írnak. Nem erről van szó” – írta Turan a közösségi oldalára feltöltött sztoriban.

A 100-szoros török válogatott játékos jelenleg tízmeccses eltiltását tölti, amit azért kapott, mert az előző idény végén az egyik bajnoki mérkőzésen hevesen reklamált a játékvezető asszisztensénél, akit dühében meg is lökött. Turant első fokon 16 találkozóról tiltották el, a török szövetség (TFF) illetékes bizottsága azonban később enyhítette a büntetését.

BERKAY ÉS FELESÉGE

84.4k Likes, 225 Comments - Berkay Şahin (@berkaysahinn) on Instagram: ""



#yaz

61.3k Likes, 94 Comments - Berkay Şahin (@berkaysahinn) on Instagram: "#yaz"



Legfrissebb hírek

Megvan Petry Zsolt csapatának új vezetőedzője

Minden más foci
7 órája

Bernd Storck Törökországban kapott kispadot – hivatalos

Minden más foci
2026.10.09. 15:03

Thiago Silva és Roberto Carlos is érintett a dél-amerikai edzői papírok maffiájában

Minden más foci
2026.10.08. 16:56

A hétfői zakó már tényleg sok volt, Montella repül a török válogatott éléről – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.07. 12:27

Ez már Mancini-futball volt: Olaszország „lesimázta” a törököket

Minden más foci
2026.09.28. 22:48

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2026.09.25. 22:55

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Infantino-terv: Michel Platini szerint a FIFA elnöke megbukott

Minden más foci
2026.08.31. 15:05