Torkos csütörtök: Oroszországtól Argentínáig

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2012.07.13. 07:50
Ismét messzebbre és tovább nyaralunk, mint pénztárcánk engedte volna, az éjszakai pillangók már kora estére odaolvadnak az aszfalt szélére, újra magába löttyed a forint, a diákok még csak tévedésből sem ismerik fel tanáraikat, a szabad ég alatt dolgozók a szokottnál is jobban utálják az irodistákat, ültünkben tangát izzadunk nadrágunk alá, de már tervezzük, hogyan csempészünk be vidámító italokat a fesztiválokra – egyszóval minden jel amellett szól, hogy az idén is elérkeztünk a nagy nyári transzferidőszakhoz. Szokásos sorozatunk hetente foglalja össze az átigazolási piacokon történteket, most az elmúlt bő egy hónap történéseit futjuk át, a domináns klubokra koncentrálva. A Premier League után a transzferőrült Serie A került terítékre, majd a nyugodtabb germán vizekre eveztünk, de most vitorlát és atommáglyát fel: irány a nagyvilág!

A francia élvonalbeli bajnokság már nem olyan színvonalat üt meg, mint mondjuk a nyolcvanas vagy a kilencvenes években, nem termeli az európai nagycsapatok számára a légiósokat szakmányban, mint a kétezres években, de akad immáron egy szemtelenül kő(olaj)gazdag egyesület, amelyik érdemben konkurál a kontinens gigászaival.

A PSG-ről van szó természetesen, amely történelmi, földrajzi és személyes okok miatt elsősorban most is a Serie A-ból halászgat, az első fogás pedig a Napoli argentin támadó-mindenese, Ezequiel Lavezzi lett. Több mint negyedszáz millió eurót kellett fizetni az olasz útlevéllel is rendelkező játékosért, és ez sok szakértő és szurkoló szerint is eltúlzott összeg – de hát Javier Pastore óta tudjuk, a pénz nem számít mostanság Párizsban. A Milant ismét „betámadták”, Pato után most Zlatan Ibrahimovicra és Thiago Silvára kivetve hálójukat. Első látásra, hallásra ez is őrültségnek hangzik, de vajon lesz-e ereje visszautasítani a százmillió euró felé tendáló összeget a milánói klubnak, amely anyagilag nem éppen legsikeresebb korszakát éli? Egyesek szerint már el is fogadta a Milan az ajánlatot, ami azért meglepő, mármint nem az, hogy rábólintott, hanem az, hogy már 60-65 millió eurónál elgyengült volna az olasz klub.

A Pescara is igent mond majd a fiatal középpályásért, Marco Verrattiért ajánlatra, ennek tízmillió oka van, ennél jóval többe kerülne viszont Hulk vagy Robert Lewandowski megszerzése. A Real Madridot már „csak” Fábio Coentrao ügyében kerülgeti a PSG, korábban még Gonzalo Higuaín és Kaká ügyében tárgyaltak ugyanott, de Maicon is érkezhet a védelembe, mint ahogyan a középpályára Luka Modric, ha nem akar Angliában maradni.

Lacina Traoré élvezheti helyzetét: 
 két éve még Kolozsváron játszott, 
 most már az Anzsinál keresi a milliókat
Lacina Traoré élvezheti helyzetét: két éve még Kolozsváron játszott, most már az Anzsinál keresi a milliókat

A többiek? Lassan már törpiek: a közelmúltat domináló Lyon eddig még csak saját utánpótlásából merített, a Marseille hozzá képest agyonigazolta magát a Nantes-tól ingyen elhappolt támadó, Florian Raspentino megszerzésével. Azért nem unatkoztak eddig sem, hiszen legnagyobb sztárjaikat igyekeztek megtartani. Tudjuk, belelendülnek a közeljövőben, de tízmilliós üzletekre nem számíthatunk az idén tőlük. A kisebb francia csapatokra kitérünk még, de ugorgyunk át most Oroszországba!

Mint tudjuk, felénk nincsenek oligarchák, bezzeg arrafelé csak úgy donganak a futball körül, ezért is adtak ki többet ki a nyáron új játékosokra az oroszok, mint a francia vagy a spanyol klubok. Nem lehet immáron nem komolyan venni azt a pontvadászatot, ahol akad 13 millió euró egy 21 esztendős brazil védőre, Mário Fernandesre (CSZKA Moszkva), hétmillió egy szintén brazil szűrőre, a válogatott Romulóra (Szpartak Moszkva), ötmillió egy szürke spanyol hátvédre, Iván Marcanóra (Rubin Kazany) és 18 millió – nem elírás – egy elefántcsontparti ékre, Lacina Traorére (Anzsi Mahacskala). A Lokomotiv Moszkva sem tétlenkedik, a kispadra érkezett Slaven Bilic, a keretbe pedig Vedran Corluka és a jobbszélső Alekszandr Szamedov, összesen húszmillió körüli summáért, miközben Rafael van der Vaarttal is tárgyalnak; a Dinamónál Dzsudzsák Balázs mellé egy régi ismerős érkezett a középpályára (reméljük, nem a kispadra) a PSV-tól Otman Bakkal személyében, a védelem új arca pedig az Európa-bajnokságon is látott Gordon Schildenfeld lesz.

Máshol is – ha ennyi nem is – csörgedez azért pár millió a kassza a mélyén, tekintsék csak meg táblázatunkat!

FRANCIAORSZÁG, LIGUE 1
AJACCIO
Érkezett: Sigamary Diarra (Lorient, ingyen), Ricardo Faty (Arisz, i.), Oumar Sissoko (Metz, i.), Csahir Belghazuani (Zulte-Waregem, i.), Brandon Deville (Anderlecht II, i.)
Távozott: Thierry Debes (visszavonult), Rémi Cilia (szerződése lejárt), Richard Socrier (szl.), Ilan (szl.)
BASTIA
Érkezett: Julian Palmieri (Istres, i.), Christophe Vincent (Bastia B), Sambou Yatabaré (Monaco, i.), Pierre-Alain Frau (Caen, i.)
Távozott: Sadio Diallo (Rennes, 3.000.000 euró), Jacques-Désiré Périatambée (vv.), Amiran Sanaia (szl.), Mathieu Robail (Nimes, i.), David Suárez (Arles, i.)
GIRONDINS BORDEAUX
Érkezett: Vujadin Szavics (Dynamo Dresden, kölcsönből vissza), Evan Chevalier (Bordeaux B), Hadi Sacko (Bordeaux B)
Távozott: Salif Sané (Nancy, 1.200.000), Grzegorz Krychowiak (Reims, 800.000), Evan Chevalier (Ajaccio, kölcsönbe, i.)
STADE BREST
Érkezett: Geoffrey Dernis (Montpellier, i.), Kamel Csafni (Auxerre, i.), Ismaël Traoré (Sedan, i.), Bernard Mendy (Odense, i.), Adama Ba (Brest B), Mathieu Kervestin (Brest B), Charlison Benschop (AZ, 500.000), Alexis Thébaux (Caen, 1.200.000)
Távozott: Omar Daf (Sochaux, i.), Oscar Ewolo (Laval, i.), Yoann Bigné (szl.), Romain Poyet (Caen, i.), Steeve Elana (Lille, i.), Jonathan Zebina (Toulouse, i.)
ÉVIAN
Érkezett: Hugo Konongo (Bordeaux B, i.), Daniel Wass (Benfica, 2.500.000), Zuhaier Dhauadi (Club Africain, i.)
Távozott: Jérome Leroy (vv.), Szasa Cilinszek (szl.), Guillaume Rippert (szl.), Nicolas Farina (Cottbus, i.), Quentin Westberg (Luzenac, i.), Christian Poulsen (szl.)
LILLE
Érkezett: Steeve Elana (Brest, i.), Salomon Kalou (Chelsea, i.), Marvin Martin (Sochaux, 10.000.000), Viktor Klonaridis (AEK Athén, 800.000)
Távozott: Arnaud Souquet (Mouscron-Péruwelz, k., i.), Ireneusz Jelen (szl.), Eden Hazard (Chelsea, 40.000.000), Alexandre Oukidja (Mouscron-Péruwelz, k., i.)
LORIENT
Érkezett: Geordan Dupire (Lorient B)
Távozott: Sigamary Diarra (Ajaccio, i.)
OLYMPIQUE LYON
Érkezett: Jordan Ferri (Lyon B), Yassine Benzia (Lyon U19), Jérémy Frick (Lyon B), Mohamed Yattara (Lyon B), Medhi Zeffane (Lyon B)
Távozott: Mathieu Valverde (szl.), Sébastien Faure (szl.), Thomas Fontaine (Tours, i.), Timothée Kolodziejczak (Nice, i.), Ederson (Lazio, i.), Yannis Tafer (szl.), Nicolas Seguin (Tours, i.), Ishak Belfodil (Parma, 2.500.000), John Mensah (szl.)
OLYMPIQUE MARSEILLE
Érkezett: Florian Raspentino (Nantes, i.), Nadzsib Ammari (Marseille B)
Távozott: Andrade (szl.), Jean-Philippe Sabo (szl.), Djimi Traoré (szl.), Brandao (szl.)
MONTPELLIER
Érkezett: Abdoul Sylla (Montpellier B), Bryan Dabo (Montpellier B), Gaëtan Charbonnier (Angers, 1.500.000), Daniel Congré (Toulouse, 5.000.000), Anthony Mounier (Nice, 3.500.000), Emmanuel Herrera (Unión Espanola, 2.500.000)
Távozott: Grégory Lacombe (Clermont, i.), Geoffrey Dernis (Brest, i.), Olivier Giroud (Arsenal, 15.000.000)
NANCY
Érkezett: Abdou Dampha (Neuchatel Xamax, i.), Salif Sané (Bordeaux, 1.200.000), Romain Grange (Chateauroux, 800.000), Thomas Ayasse (Arles, i.), Thomas Mangani (Monaco, i.), Yohan Mollo (Granada, 2.000.000), Paul Nardi (Nancy B), Julian Jeanvier (Nancy B)
Távozott: Benjamin Jeannot (Chateauroux, k., i.), Jean Calvé (Caen, i.), Bakaye Traoré (Milan, i.), Rémy Pillot (szl.), Reynald Lemaitre (szl.), Samba Diakité (QPR, 4.000.000), Distel Zola (Le Havre, i.)
NICE
Érkezett: Timothée Kolodziejczak (Lyon, i.), Alexy Bosetti (Nice B), Eric Bauthéac (Dijon, i.), Joris Delle (Metz, i.), Fabien Castellana (Nice B), Stéphane Bahoken (Nice B), Moussa M’Bow (Nice B), Cyril Hennion (Nice B), Romain Genevois (Tours, i.)
Távozott: Kévin Malaga (szl.), Drissa Diakité (szl.), Francois Clerc (St.-Étienne, i.), David Hellebuyck (vv.), Julien Sablé (szl.), Éric Mouloungui (al-Wahda, i.), Lucas Veronese (Istres, k., i.), Anthony Mounier (Montpellier, 3.500.000), Serge Nyuiadzi (szl.)
STADE REIMS
Érkezett: Antoine Devaux (Toulouse, i.), Grzegorz Krychowiak (Bordeaux, 800.000), Mohamed Fofana (Toulouse, i.), Franck Signorino (Laval, i.), Nicolas Fauvergue (Sedan, 600.000), Kamel Gilasz (Hull City, i.)
Távozott: Julien Toudic (Lens, k.), Lucas Deaux (Nantes, i.), Alexis Sauvage (Boulogne, i.), Jonathan Kodjia (Amiens, k., i.), Cédric Fauré (szl.), Clément Tainmont (Chateauroux, i.), Matthieu Fontaine (Rouen, i.), Joachim Ichane (szl.), Romain Amalfitano (Newcastle United, i.), Cédric Collet (szl.)
STADE RENNES
Érkezett: Sadio Diallo (Bastia, 3.000.000), Axel N’Gando (Rennes B), Romain Alessandrini (Clermont, 2.000.000), Malick Kandji (Rennes B), Abdoulaye Doucouré (Rennes B), Abdoulaye Sané (Rennes B)
Távozott: Stéphane Dalmat (Nimes, i.), Jusszuf Hadzsi (al-Arabi, 1.000.000), Johann Carrasso (Metz, k.), John Verhoek (FSV Frankfurt, k.)
SOCHAUX
Érkezett: Szanjin Prcsics (Sochaux B), Omar Daf (Brest, i.), Joseph Lopy (Sochaux B), Cédric Kanté (Panathinaikosz, i.), Simon Pouplin (szl.), Thierry Doubai (Udinese, 3.000.000), Petrus Boumal (Sochaux B)
Távozott: Teddy Richert (szl.), Jérémie Bréchet (szl.), Marvin Martin (Lille, 10.000.000), Charlie Davies (Randers, i.)
ST.-ÉTIENNE
Érkezett: Ismaël Diomandé (St.-Étienne B), Francois Clerc (Nice, i.), Renaud Cohade (Valenciennes, i.)
Távozott: Loris Néry (Valenciennes, 800.000), Sylvain Monsoreau (szl.), Yoann Andreu (szl.), Laurent Batlles (vv.), Albin Ebondo (szl.), Yoric Ravet (Angers, k., i.), Gelson Fernandes (Sporting, i.), Paulao (Betis, i.)
TROYES
Érkezett: Stéphane Darbion (Skoda Xanthi, i.), Benjamin Nivet (Caen, i.), Granddi N’Goyi (PSG, i.), Georges Gope-Fenepej (Magenta, i.)
Távozott: Claudio Beauvue (Chateauroux, 750.000), Andreasz Govasz (szl.), Sacha Petshi (Orléans, k., i.), Sega Keita (Rouen, k., i.), Olivier Blondel (Toulouse, i.), Antoine Philippon (Créteil, k., i.), Mickaël Barreto (Fréjus, k., i.), Wilfried Rother (Epinal, k., i.)
TOULOUSE
Érkezett: Yannick Aguemon (Toulouse B), Jonathan Zebina (Brest, i.), Olivier Blondel (Troyes, i.), Amadou Soukouna (Toulouse B)
Távozott: Antoine Devaux (Reims, i.), Amadou Soukouna (Luzenac, i.), Mohamed Fofana (Reims, i.), Daniel Congré (Montpellier, 5.000.000), Rémy Riou (Nantes, i.), Umut Bulut (Galatasaray, k., 400.000)
PSG
Érkezett: Ezequiel Lavezzi (Napoli, 26.000.000)
Távozott: Loris Arnaud (szl.), Éverton Santos (Szöngnam, i.), Ceara (Cruzeiro, i.), Granddi N’Goyi (Troyes, i.), Jean-Eudes Maurice (szl.)
VALENCIENNES
Érkezett: Loris Néry (St.-Étienne, 800.000), Paul Charruau (Valenciennes B), Yves-Marie Kerjean (Brest, i.), Marco da Silva (Valenciennes B)
Távozott: Arnaud Brocard (szl.), Carlos Sánchez (szl.), Renaud Cohade (St.-Étienne, i.), Christopher Mfuyi (Servette, i.), Nicolas Pallois (Niort, i.)

 

OROSZORSZÁG, PREMJER-LIGA
ZENIT
Érkezett: Levan Kenia (Schalke, i.), Michael Lumb (Freiburg, kv.)
Távozott: Andrij Arsavin (Arsenal. kv.)
CSZKA MOSZKVA
Érkezett: Mário Fernandes (Gremio, 13.000.000)
Távozott: Moussa Maazou (ES Száhel, i.), Lubos Kalouda (Dukla Praha, i.)
SZPARTAK MOSZKVA
Érkezett: Romulo (Vasco da Gama, 7.000.000)
Távozott: Alekszandr Sesukov (Rosztov, i.), Rodri (sz.)
RUBIN KAZANY
Érkezett: Iván Marcano (Villarreal, 5.000.000)
Távozott: Petr Nemov (Krilja Szovjetov), Jonathan Valle (Recreativo), Jevgenyij Baljajkin (Krilja), Igor Portnyagin (Nyeftekhimik, k.), Ilie Cebanu (Tom Tomszk), Vagiz Galiulin (Nyeftekhimik), Solomon Kverkvelia (Nyeftekhimik, i.), Szergej Kisljak (Krasznodar), Roman Adamov (Rosztov, i.)
ANZSI MAHACSKALA
Érkezett: Lacina Traoré (Krasznodar, 18.000.000), Fedor Szmolov (Dinamo Moszkva, k.)
Távozott: Alekszj Igonyin (vv.), Alekszandr Makarov (szl.), Mahacs Gadzsijev (szl.), Jan Holenda (Rosztov, i.), Benoit Angbwa (szl.)
DINAMO MOSZKVA
Érkezett: Otman Bakkal (PSV, i.), Gordon Schildenfeld (Eintracht Frankfurt, 2.500.000)
Távozott: Alekszandr Szamedov (Lokomotiv Moszkva, 8.000.000), Boris Rotenberg (Olympiakosz Nikosia), Tomiszlav Dujmovics (Mordovija), Fedor Szmolov (Anzsi, k.)
LOKOMOTIV MOSZKVA
Érkezett: Vedran Corluka (Tottenham, 7.000.000), Alekszandr Szamedov (Dinamo Moszkva, 8.000.000)
Távozott: Dmitrij Loszkov (vv.), Ruszlan Nahusev (Krasznodar), Igor Szmolnyikov (Rosztov, 700.000), Vlagyiszlav Ignatyev (Krasznodar, 4.000.000), Anton Jamelcsenko (Tyerek), Szemen Fomin (Rotor, k.), Stanyiszlav Ivanov (szl.), Branko Ilic (Anorthoszisz)
BELGIUM, JUPILER LEAGUE
ANDERLECHT
Érkezett: Jordan Garcia-Calvete (De Graafschap, kv.), Thomas Kaminski (Leuven), Mohammed Aoulad (FC Bruges, i.), Oszama Havszavi (al-Hilal, i.), Massimo Bruno (Anderlecht II), Abdelhakim Buhna (Diegem, i.), Cyriac (Standard Liege, 2.000.000), Reynaldo (Westerlo, kv.), Olekszandr Jakovenko (Leuven), Pablo Chavarría (Kortrijk, kv.), Ziguy Badibanga (De Graafschap, kv.)
Távozott: Lamisha Musonda (Chelsea II), Davy Scholle (St. Truiden, i.), Michaël Cordier (Westerlo, i.), Patou Kabangu (Mazembe, 2.000.000)
FC BRUGES
Érkezett: Jesper Jörgensen (Gent, 1.500.000), Bart Buysse (Twente, i.), Mohamed Tchité (Standard Liege, 1.500.000), Ivan Tricskovszki (APOEL Nicosia, 1.000.000), Jim Larsen (Rosenborg, 2.000.000), Dorge Kouemaha (Kaiserslautern, kv.)
Távozott: Colin Coosemans (Beveren, k.), Nick van Belle (Westerlo), Daan van Gijseghem (Mons), Pietro Perdichizzi (Zulte-Waregem, k.), Júnior Díaz (Mainz, 100.000)
BRAZÍLIA, CAMPEONATO BRASILEIRO SÉRIE A
CORINTHIANS
Érkezett:
Távozott: Bill (szl.), Morais (szl.), Dodo (Roma, i.), Wellington Saci (Atlético Paranense, k.), Ramon (Flamengo, k.), Renato (Atlético Paranense, i.), Gilsinho (Recife, i.)
PALMEIRAS
Érkezett: Obina (Santung Luneng, k., 240.000), Henrique (Barcelona)
Távozott: Anselmo (Genoa, 900.000), Betinho (Sao Caetano, k.)
VASCO DA GAMA
Érkezett: Renato Silva (Santung Luneng), Fellipe Bastos (Benfica, 1.500.000), Éder Luís (Benfica, 1.500.000), Wendel (al-Sabab, i.)
Távozott: Matías Abelairas (Puebla, i.), Romulo (Szpartak Moszkva, 7.000.000)
GREMIO
Érkezett: Elano (Santos, cserébe Ezequiel Mirallesért), Werley (Atlético Mineiro)
Távozott: Mário Fernandes (CSZKA Moszkva, 13.000.000), Bérgson (Braga B, k.), Victor (Atlético Mineiro, 3.000.000), Ezequiel Miralles (Santos, cserébe Elanóért), Pessalli (Angers, k.)
SANTOS
Érkezett: Ezequiel Miralles (cserébe Elanóért, Gremio), Gustavo Henrique (Santos II), Bruno Peres (Audax, k.), Joao Pedro (Desportivo Brasil, k.)
Távozott: Elano (Gremio, cserébe Ezequiel Mirallesért), Maranhao (Atlético Paranaense, k.), Borges (Cruzeiro, i.), Wesley (Portuguesa, i.)
BOTAFOGO
Érkezett: Rafael Marques (Ardija), Nicolás Lodeiro (Ajax, i.), Clarence Seedorf (Milan, i.), Lima (Internacional, i.)
Távozott: Gerson (Kapfenberg), Germán Herrera (Emirates, 2.715.000), Sebastián Abreu (Figueirense, k.)
SAO PAULO
Érkezett: Rafael Tolói (Goiás, 3.000.000)
Távozott: Cícero (Tombense, kv.), Iván Piris (Maldonaldo, kv.), Fernandinho (Desportivo Brasil)
GÖRÖGORSZÁG, SZUPERLIGA
OLYMPIAKOSZ PIREUSZ
Érkezett: Javito (Orduspor, kv.), Claude Dielna (Istres, i.), Panajotisz Vlahodimosz (Skoda Xanthi, 500.000), Dimitriosz Sziovasz (Panioniosz, 300.000), Andreasz Janniotisz (Etnikosz Gazoro, i.), Konsztantinosz Manolasz (AEK Athén, i.), Vasziliosz Karagunisz (Udinese U19)
Távozott: Vicente Monje (Orduspor, i.), Leandro (szl.), Olof Mellberg (szl.), Andreasz Vaszilojannisz (Kerkira, k.), Nikosz Papadopulosz (Düsseldorf, i.)
PANATHINAIKOSZ
Érkezett: Koszta Barbaruszesz (Alanyia, k., i.), André Pinto (Porto, i.), Adamantiosz Huhumisz (Panathinaikosz U21), Nikolaosz Marinakisz (Panathinaikosz U21), Hristos Donisz (Panathinaikosz U21), Ibrahim Sissoko (Wolfsburg, k., i.), Pape Sow (Coimbra, i.), José Velázquez (Villarreal B, i.)
Távozott: Szotirisz Ninisz (Parma, i.), Szotiriosz Leontiu (szl.), Hrisztosz Melisszisz (szl.), Damien Plessis (Arles, i.), Mattias Bjärsmyr (szl.), Simao (Santung Luneng, i.), Cédric Kanté (Sochaux, i.), Cleyton (Kayserispor, i.), Josu Sarriegi (szl.)
AEK ATHÉN
Érkezett:
Távozott: Nikosz Liberopulosz (vv.), Anesztisz Argiriu (szl.), Panajotisz Lagosz (szl.), Roger (szl.), Eidur Gudjohnsen (szl.), José Rayo (Vallecano, i.), Nikosz Georgeasz (szl.), Konsztantinos Manolasz (Olympiakosz, i.), Pantelisz Kafesz (szl.), Fabián Vargas (Independiente, i.), Viktor Klonaridisz (Lille, 800.000), Trajanosz Dellasz (vv.), Grigorisz Makosz (1860 München, 465.000)
HOLLANDIA, EREDIVISIE
AJAX
Érkezett: Lasse Schöne (NEC, i.), Mickey van der Hart (Ajax U19), Ruben Ligeon (Ajax II), Joël Veltman (Ajax II), Davy Klaassen (Ajax U19), Stefano Denswil (Ajax II), Dico Koppers (Ajax II)
Távozott: Jeroen Verhoeven (szl.), André Ooijer (vv.), Florian Jozefzoon (Waalwijk, i.), Nicolás Lodeiro (Botafogo, i.), Dimitrij Bulikin (szl.), Iszmail Aisszati (szl.), Bruno Silva (sz.), Jan Vertonghen (Tottenham, 8.500.000)
FEYENOORD
Érkezett: Ruud Vormer (Roda, i.), Omar Elabdellaoui (Manchester City II), Lex Immers (Den Haag, 900.000), Harmeet Singh (Valerenga, 600.000), Anass Achahbar (Feyenoord U19), Terence Kongolo (Feyenoord U19), Mitchell te Vrede (Excelsior), Daryl Janmaat (Heerenveen, i.), John Goossens (NEC, i.), Tonny Trindade (Feyenoord U19)
Távozott: Kevin Jansen (Den Haag, i.), Darley (szl.), Dani Fernández (szl.), Gill Swerts (szl.), Ricky van Haaren (VVV-Venlo, i.), Shabir Isoufi (Telstar, k.), Zarim el-Ahmadi (Aston Villa, 2.800.000), Adil Auassar (sz.)
PSV
Érkezett: Jeroen Zoet (Waalwijk, kv.), Zanka (Köbenhavn, i.), Mark van Bommel (Milan, i.), Nigel Bertrams (PSV II), Boy Waterman (Aachen, i.), Ruud Swinkels (FC Eindhoven, i.), Przemyslaw Tyton (Roda, 2.500.000)
Távozott: Funso Ojo (Beerschot, i.), Andreas Isaksson (Kasimpasa, i.), Jan Vennegoor of Hesselink (vv.), Género Zeefuik (Groningen, 550.000), Halid Szinuh (szl.), Stijn Wuytens (Beerschot, i.), Zakaria Labjad (Sporting, i.), Otman Bakkal (Dinamo Moszkva, i.), Abel Tamata (Roda, k.)
AZ ALKMAAR
Érkezett: Mikhael Rosheuvel (Almere, i.), Viktor Elm (Heerenveen, i.), Yves de Winter (Graafschap, 200.000), Steven Berghuis (Twente), Donny Gorter (Breda), Thomas Lam (AZ U19)
Távozott: Brett Holman (Aston Villa, i.), Milano Koenders (Heracles Almelo, i.), Erik Schouten (Volendam, i.), Niki Mäenpää (Venlo, i.), Simon Poulsen (sz.), Charlison Benschop (Brest, 500.000), Ragnar Klavan (Augsburg, 250.000)

 

PORTUGÁLIA, SUPERLIGA
FC PORTO
Érkezett: Fabiano (Olhanense, 1.200.000), Jackson Martínez (Jaguáres, 8.800.000)
Távozott: Fredy Guarín (Inter, 11.000.000), Fabiano (Olhanense, k., i.), Cristian Rodríguez (Atlético Madrid, i.), Walter (Goiás, k., i.), Ivo Pinto (CFR Cluj, k., i.), André Pinto (Panathinaikosz, k., i.), Soares (Rio Ave, i.), Hugo Ventura (Belenenses, k.)
BENFICA
Érkezett: Luisinho (Pacos Ferreira), Paulo Lopes (Feirense, i.), Ola John (Twente, 9.000.000), Hugo Vieira (Gil Vicente, i.), Djaniny (Uniao Leiria, 300.000), Michel (Pacos Ferreira)
Távozott: Éder Luís (Vasco, 1.500.000), Fellipe Bastos (Vasco, 1.500.000), Daniel Wass (Évian, 2.500.000), Felipe Menezes (Recife, k.)
SPORTING CP
Érkezett: Gelson Fernandes (St.-Étienne, i.), Zakaria Labjad (PSV, i.)
Távozott: Celsinho (sz.), Juary Soares (sz.), William Owusu (Westerlo, i.), William Carvalho (FC Bruges, i.), Diogo Rosado (Genoa, i.), André Santos (Deportivo. k.), Jaime Valdés (Parma, 1.800.000), Joao Pereira (Valencia, 3.684.210), Anderson Polga (sz.), Mexer (Nacional F., i.), Tiago (vv.), Ricardo Batista (sz.), André Marques (Sion, i.), Miguel Serodio (szl.)
SKÓCIA, PREMIER LEAGUE
CELTIC
Érkezett: Fraser Forster (Newcastle United, 2.500.000)
Távozott: Mark Wilson (szl.), Greig Spence (szl.), Daniel Majstorovic (AIK Stockholm, i.), Dominic Cervi (szl.), Efraín Juárez (América), Csa Du Ri (Düsseldorf, i.), Richie Towell (szl.), Niall McGinn (Aberdeen, i.)
SZERBIA, SZUPERLIGA
PARTIZAN BEOGRAD
Érkezett: Goran Lovre (sz.), Filip Markovics (Zemun, i.), Filip Knezevics (Csacsak, 250.000), Mohamed Zubj (al-Arabi, i.), Stefan Scsepovics (Hapoel Akko, i.), Stefan Szavics (Partizan Beograd U19), Branko Pauljevics (Hajduk Kula), Stefan Aszkovszki (Zemun, i.), Alekszandar Mitrovics (Zemun, i.)
Távozott: Lamine Diarra (Antalyaspor, i.), Nemanja Rnics (szl.), Alekszandar Davidov (Hapoel Bnei Sachnin, k.)
CRVENA ZVEZDA
Érkezett: Ljubo Nenadics (Kragujevac, 15.000), Stevan Lukovics (Szopot Beograd, i.), Eli Babalj (Heart, 350.000), Milan Jovanovics (Szpartak Nalcsik, i.)
Távozott: Milan Vilotics (Grasshoppers, i.), Nikola Petkovics (szl.), Dusko Tosics (Genclerbirligi, 600.000), Szlavoljub Srnics (Csukaricski, k.), Bojan Djordjevics (Radnicski, i.), Petar Djuricskovics (Radnicski, k.), Ognjen Ozegovics (Borca, k.)
TÖRÖKORSZÁG, SÜPERLIG
GALATASARAY
Érkezett: Serdar Eylik (Giresunspor, kv.), Dany Nounkeu (Gaziantepspor, 3.300.000), Umut Bulut (Toulouse, k., 400.000)
Távozott: Ayhan Akman (vv.), Servet Cetin (Eskisehirspor, i.), Aykut Ercetin (szl.), Erhan Sentürk (szl.), Bogdan Stancu (Orduspor, 2.500.000)
FENERBAHCE
Érkezett: Dirk Kuyt (Liverpool, 1.000.000), Salih Ucan (Bucaspor, 1.550.000 és Okan Alkan játékjoga), Hasan Ali Kaldirim (Kayserispor, 3.750.000 és Ertugrul Taskiran játékjoga), Mehmet Topal (Valencia, 4.500.000), Egemen Korkmaz (Besiktas, i.), Onur Karakabak (Manisaspor, kv.)
Távozott: Emre Belözoglu (Atlético Madrid, i.), Fábio Bilica (Elazigspor, i.), Ertugrul Taskiran (Kayserispor), Okan Alkan (Bucaspor), Gökay Iravul (Manisaspor, k.), Issiar Dia (Lekhvija, 4.000.000)
BESIKTAS
Érkezett: Berat Cetinkaya (Sakaryaspor, 200.000), Mehmet Akgün (Genclerbirligi, i.), Oguzhan Özyakup (Arsenal II, 500.000), Ugur Boral (Samsunspor, i.), Olcay Sahan (Kaiserslautern, 800.000)
Távozott: Mehmet Aurélio (szl.), Rüstü Recber (szl.), Korcan Celikay (Sivasspor, 90.000), Erkem Dag (Gaziantepspor, i.), Egemen Korkmaz (Fenerbahce, i.)
HORVÁTORSZÁG, 1. HNL
HAJDUK SPLIT
Érkezett: Tino-Sven Susic (Standard Liege II), Avdija Vrsajevic (Zenica, i.), Danijel Stojanovic (Nacional F., i.), Anton Maglica (NK Osijek, 300.000)
Távozott: Filip Ozobic (Szpartak Moszkva II), Mato Neretljak (HNK Rijeka, i.), Ivan Lendric (Zulte-Waregem, 700.000), Mario Ticinovic (Nordsjaelland, 135.000), Drago Gabric (HNK Rijeka, i.), Leopold Novak (Cibalia, i.), Marijan Buljat (szl.), Ante Rezic (szl.)
DINAMO ZAGREB
Érkezett: Ante Puljic (NK Lokomotiva), Zuje Cop (RNK Split, i.), Romeo Mitrovic (NK Lokomotiva)
Távozott: Jakub Sylvestr (Erzgebirge Aue, k.), Goran Zakaric (NK Lokomotiva), Kristijan Jajalo (Lucko), Tomislav Barbaric (NK Lokomotiva), Oliver Zelenika (Rudes, k.), Almir Bekic (Gabela, k.)
ARGENTÍNA
BOCA JUNIORS
Érkezett: Alan Aguirre (Boca Juniors U20), Brian Flores (Boca Juniors II), Cristian Álvarez (Boca Juniors U20), Ezequiel Benavídez (Boca Juniors II)
Távozott: Darío Cvitanich (Ajax, kv.), Facundo Roncaglia (Fiorentina, i.) Gastón Sauro (Basel, 1.150.000)
RIVER PLATE
Érkezett: Facundo Affranchino (San Martín), Manuel Lanzini (Fluminense)
Távozott: Fernando Cavenaghi (szl.), Alejandro Domínguez (Valencia, kv.), Luciano Abecasis (Independiente), Gonzalo Gil (Fénix, i.,), Juan Díaz (Nacional, k.), César González (San Luis)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik