Topligák: Leicester +17, Hertha +5, Valencia –9, Newcastle –10

Vágólapra másolva!
2016.05.23. 14:58
null
Rijad Mahrez és Jamie Vardy együtt összesen 1.74 millió eurójába került a Leicester Citynek (Fotó: Action Images)
A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központjának (CIES) legújabb kutatása a játékosokra költött pénzmennyiséget vizsgálta a végső helyezés függvényében.

 

Az öt európai topligában toronymagasan a Leicester City volt a leginkább túlteljesítő, a Premier League-et megnyerő csapat csupán 2.7 millió eurót költött átlagban egy pályára lépő játékosra, ez a harmadik legkevesebb volt Angliában (+17).

A 18. helyről elsőre ugrásnál természetesen nagyobbat egy gárda sem tudott bemutatni, még igazán megközelíteni sem. Egyedül a Bundesligában volt még két számjegyű javulás, a Mainz csupán a 16. legtöbb pénzt költötte a keretére, ehhez képest a hatodik pozícióban zárt (+10), ugyanitt Dárdai Pál együttese, a Hertha szintén előkelő helyen található, a 12. legtöbb ráfordítással a hetedik lett (+5).

A franciáknál az Angers, a Caen, a Nice és a Bastia is nyolc hellyel zárt jobban, mint azt a ráfordított költség predesztinálta volna, ugyanakkor a Marseille a harmadik legnagyobb költség ellenére is csupán a 13. lett (–10).

Az OM még így is jobban járt, mint a Newcastle, amely szintén –10-et tud felmutatni, de ezzel még ki is esett a Premier League-ből. Nem lehet büszke a teljesítményére az Aston Villa (–9) és a Valencia (–9) sem, bár utóbbi legalább élvonalban maradt.

Összességében a legtöbbet a Real Madrid költötte a keretére (átlagosan 32.4 millió eurót), megelőzve a Manchester Cityt (27.5), a Paris Saint-Germaint (27), a Manchester Unitedet (26.8) és a Barcelonát (23.4). Érdekesség, hogy a BL-döntős Atlético Madrid ezen a listán csak a 13. (8.8).

NAGYOBB FELBONTÁSÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB FELBONTÁSÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB FELBONTÁSÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB FELBONTÁSÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
Forrás: CIES
Forrás: CIES

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik