A Topolya egymás után harmadszor kapott ki a szerb Szuperligában

TŐKE JÁNOS (Zenta)TŐKE JÁNOS (Zenta)
Vágólapra másolva!
2020.09.12. 16:50
null
A Topolya egymás után harmadszor kapott ki a szerb Szuperligában (Fotó: FK TSC)
A szerb élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Szuperliga) 7. fordulójában a Topolyai SC 3–1-re kikapott a Radnicski Nistől Zentán.

 

SZERB SZUPERLIGA
7. FORDULÓ

Topolyai SC–Radnicski Nis 1–3 (Lukics 90+4. – 11-esből, ill. Sztoiljkovics 45., Kojics 72., U. Djuranovics 81.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Nem sikerült megszakítania a Topolyai Sport Clubnak a rossz sorozatát a szerb Szuper Ligában: a Gornji Milanovac-i Metalac és a belgrádi Crvena zvezda elleni vereségek után a nisi Radnicski is legyőzte a topolyai együttest. A vendégek 3–1-re nyertek az észak-bácskai együttes ellen a nézők nélkül megrendezett találkozón.

Az első félidőben nem találta a mérkőzés ritmusát a TSC, a vendégek veszélyesebbek voltak, s a 45. percben Mihajlo Banjac labdavesztése után Dusan Sztoiljkovics megszerezte a vezetést a Radnicskinek.

A játék képe a második félidőben sem változott, a nisiek voltak a veszélyesebbek, s Nemanja Kojics 72. percben lőtt bombagóljával, valamint a csereként beállt Uros Djuranovics találatával magabiztos győzelmet arattak. A 3–1-es végeredményt Nenad Lukics állította be a ráadás negyedik percében, amikor a jogosan megítélt büntetőt váltotta gólra. Ez volt a Radnicski első idegenbeli győzelme a 2020–2021-es idényben, mivel előtte a Crvena zvezdától és a szabadkai Spartacustól veszített vendégként.

A vendégek teljesen megérdemelten gyűjtötték be a három pontot, az egész mérkőzésen agresszívebbek voltak, a hazaiak esetében pedig úgy tűnt, hogy gondolataik már az FCSB elleni találkozón vannak.

A Topolyai Sport Club hét forduló alatt nyolc pontot gyűjtött: két győzelem, két döntetlen és három vereség a csapat mérlege, amely csütörtökön a bukaresti FCSB-t fogadja az Európa-liga selejtezőjének 2. fordulójában.

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

90+4. perc: Ez a vége, a Topolya 3–1-re kikapott a Radnicski Nistől.

90+4. perc: GÓL! SZÉPÍTETT A TSC! Nenad Lukics értékesítette a büntetőt. 1–3

90+3. perc: BÜNTETŐ A TSC-NEK! Szilágyi sarokkal tette Djurics elé a labdát, akit szabálytalanul állítottak meg, tizenegyes a TSC-nek.

90+1. perc: Csirkovics szabálytalankodott, ez is sárgát ért.

90. perc: Négy perc a ráadás.

89. perc: Védés! Lukics 28 méterről a bal alsót célozta meg, Risztics azonban bravúrral szögletre ütötte a labdát.

88. perc: Zsarko Markovics (Radnicski) és Szilágyi Vladimir (TSC) is sárgát kapott.

87. perc: Tumbaszevics hátulról csúszott be, ő is besárgult.

86. perc: Lukics próbálkozott 26 méterről, de három méterrel célt tévesztett.

82. perc: Zec helyére Djurics állt be.

81. perc: GÓL! EZ IS BENT VAN! Uros Djuranovics 17 méterről lőtt a TSC kapujába. 0–3

79. perc: Varga ugyanazon a helyen löki fel a nisi csatárt, ő is sárga lapot kapott.

78. perc: Balazs sárga lapot kapott a 35 méterre a kaputól elkövetett szabálytalanságért.

77. perc: Folytatódott a találkozó.

76. perc: Egy perc ivószünet.

76. perc: Kaszalica mindjárt kapott is egy sárgát szabélytalanságért.

74. perc: A gólszerző Kojics ment le, Filip Kaszalica jött a helyére.

72. perc: GÓL! OTT A MÁSODIK! Kojics 17 méterről, szemben a kapuval, senkitől sem zavartatva átvette a labdát, majd bombagólt lőtt a bal felső sarokba. 0–2

70. perc: Ponjevics ment le, Nemanja Petrovics lépett pályára.

65. perc: Cserélt a Topolya, Szilágyi Vladimir állt be Tomanovics helyére.

62. perc: Nemanja Szubotics sárgult be, miután ő is húzta az időt.

58. perc. A támadás végén Varga lőtte be a jobb oldalról élesen a labdát, ami végül Risztics kapusé lett.

58. perc: Gyors akció a hazaikatól, Duronjics szögletet harcolt ki a bal oldalon.

55. perc: Varga szögeltre mentett a szabadrúgás után.

55. perc: Akszentijevics tört kapura, Duronjics visszahúzta a mezét, de megúszta egy sárga lappal. Szabadrúgás a vendégek javára 25 méterről.

54. perc: Risztics, a vendégek kapusa időhúzás miatt sárga lapot kapott.

53. perc: Uros Djuranovics lépett pályára, Krisztijan Zsivkovics helyére.

52. perc: Majdnem! Közel volt a TSC az egyenlítéshez, azonban Zec pár méterről nem lőtt, hanem passzolt, majd ugyanígy tett Tomanovics is, így végül a vendégeknek sikerült felszabadítaniuk.

49. perc: Duronjicsot találta hasba egy labda a vendégek tizenhatosánál, ápolni kell.

47. perc: Még egy szöglet, majd azonnal még egy. Risztics öklözte ki a labdát, de szabálytalankodtak ellene, így a vendégek megúszták.

46. perc: Védés! A szöglet után Babics senkitől sem zavartatva fejelhetett, de védte a kapus, Tomanovics ismételhetett, azonban Risztics azt is védte.

46. perc. Varga 40 métert sprintelt, és egy szögletet harcolt ki.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

A

szünetben cserélt a TSC, Mihajlo Banjac helyére Borko Duronjics állt be.

ELSŐ FÉLIDŐ

Megérdemelten vezetnek a vendégek, veszélyesebbek, agresszívebbek voltak, a hazaiak kicsit gyámoltalannak tűnnek, mint akiknek nincs elég önbizalmuk.

45. perc: Véget ért az első félidő.

45. perc: GÓL! VEZETÉST SZERZETT A RADNICSKI NIS! Babics veszített el hátul a labdát, Kojics okosan nem kapura lőtt, hanem Dusan Sztoiljkovics elé gurított, akinek nem volt nehéz dolga, az üres kapuba passzolta a labdát. 0–1

43. perc: A középpályán gyorsan elvégeztek egy szabadrúgást a hazaiak, s Varga indult meg a jobb szélen, jól is adott középre, de Lukics egy ütemmel elkésett.

42. perc: Csere a vendégeknél, Todor Petrovics ment le, az FCSB-ből érkező Marko Momcsilovics jött a helyére.

39. perc: Banjac és Zec kényszerítőzött a jobb oldalon, utóbbi betört a tizenhatoson belülre, azonban a középre gurított labdájára senki nem érkezett. Az eddigi legnagyobb hazai helyzet volt, talán ha Szilágyi pályán lett volna…

35. perc: Nem sikerült a szabadrúgás-kombináció, Babics maradt le a labdáról.

35. perc: Zec indult meg befelé, de megállították, így 30 méterre a kaputól szabadrúgáshoz jutott a TSC.

34. perc: Dajan Ponjevics a felezővonalnál elkövetett szabálytalanságért sárga lapot kapott.

30. perc: Folytatódott a találkozó.

30. perc: Nagy meleg van, ivószünetet rendelt el a játékvezető.

28. perc: Banjac szöktette hosszan magát, Gavrics kapott tőle egy erőteljesebb rúgást, a nisi játákos egy nagy ordítás után szépen lassan feltápászkodott és folytatta a játékot.

23. perc: A vendégek védője, Markovics két kézzel kilökte az alavpvonalon túlra Vargát, ám a játákvezető sípja néma maradt.

17. perc: Zec tört be a jobb oldalon a tizenhatoson belülre, de a hazai védők remek érzékkel szerelték.

15. perc: Az üres területre lőtték be a labdát a vendégek a pálya közepén, Filipovicsnak kellett harminc méterre kijönnie a kapujától.

14. perc: Balazs három másodperc alatt két vendégjátékost is felrúgott, a játékvezető figyelmeztette, kicsit vegyen vissza a tempóból, mert legközelebb kénytelen lesz a zsebébe nyúlni.

7. perc: Egy újabb jobb oldali akció végén Gavrics lőtt kapura, s a hazaiak szerencséjére a gólvonalon álló csapattársát, Kojicsot találta el, így nem lett gól.

Radoszlav Batak az előző idényben remek munkát végzett Nisben: a megszerezhető 27 pontból 21-et gyűjtött be a csapatával, amely végül a TSC mögött az ötödik helyen végzett.

4. perc: Lukics igyekezett megzavarni a vendégvédelmet, amely üggyel-bajjal megoldotta a feladatot, Risztics szedte fel a labdát.

2. perc:Hatalmas vendéghelyzet maradt ki! Petrovics maradt egyedül a beívelés után, azonban fejese pár centiméterrel célt tévesztett.

1. perc: Egy gyors ellentámadás végén, szögletet harcoltak ki a vendégek.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a TSC indította útjára a labdát.

A hazaiak sötétkékben, a vendégek piros szerelésben lépnek pályára.

A mérkőzést Zentán, zárt kapuk mögött rendezik meg.

A Radnicski Nis kezdőcsapata: Risztics – Csirkovics, Markovics, Akszentijevics – Gavrics – Petrovics, Szubotics – Bejlicsics, Sztoiljkovics, Zsivkovics - Kojics.

A Topolya kezdőcsapata: Filipovics – Ponjevics, Balazs, Babics, Varga – Tumbaszevics, Tomanovics – Milicsevics, Banjac, Zec – Lukics.

Játékvezető: Sz. Jovanovics.

Tomanovicsot és Szilágyit köszöntötték (Fotó: Tőke János)
Tomanovicsot és Szilágyit köszöntötték (Fotó: Tőke János)

Szasa Tomanovics és Szilágyi Vladimir is emlékplakettet kapott, amelyet Zsemberi János, a TSC elnöke és Palágyi Szabolcs, a klub vezérigazgatója adta át a mérkőzés előtt. Tomanovics Moldovában öltötte magára századszor a klub mezét, Szilágyi pedig már százharmincnál jár.

A nisi csapat a héten igazolta le Marko Momcsilovicsot a román FCSB együttesétől, amely a TSC csütörtöki ellenfele lesz az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában. Momcsilovicsot már jelölték is a mai találkozóra, egyelőre a kispadon kapott helyet.

Két bajnoki vereség után javítana a TSC a nisi Radnicski ellen: Szabó Zoltán csapata a Metalac (2–3) és a Crvena zvezda (0–5) elleni vesztes találkozók után a három pont megszerzésében bízik a hat forduló alatt négy győzelmet és két vereséget jegyző vendégek ellen.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Topolya–Radnicski Nis mérkőzés a szerb Szuperliga 7. fordulójában. Tartsanak velünk!

ELŐZMÉNYEK

A TSC ellenfele a nisi Radnicski lesz, amely az előző idény utolsó fordulójában 3–1-re legyőzte Szabó Zoltán együttesét, mely már a találkozó előtt biztossá tette az európai kupaporondon való részvételt.

A mostani meccs kiváló főpróba is lesz csütörtökre, amikor az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában a TSC a bukaresti FCSB-t (korábban Steaua) fogadja Zentán.

„A nisi Radnicski alaposan kicserélődött az előző idényhez képest: szinte csak az edző személye nem változott, továbbra is Radoszlav Batak irányítja az együttest. A találkozó nehéznek ígérkezik, mert a vendégekre az agresszív, letámadásos játék a jellemző. Mi azonban ellenük is megpróbáljuk érvényesíteni az akaratunkat, s mindent megteszünk, hogy itthon tartsuk a három pontot” –mondta a mérkőzés előtt megtartott sajtótájékoztatónFaragó Szilárdkapusedző.

Szombaton Szabó Zoltán rendelkezésére állJanko Tumbaszevicsis, aki felépült sérüléséből, és bizakodva várja a Radnicski elleni összecsapást.

„A válogatottak programja miatti szünetben keményen készültünk az előttünk álló erőpróbákra. Hazai pályán természetesen a győzelem a cél, s ha megfelelően összpontosítunk, akkor a siker nem is marad el“ –nyilatkozta a középpályás.

Hat forduló után a TSC nyolc ponttal a 9. helyen áll, míg a 12 pontos Radnicski a hatodik helyen várja a mai találkozót.

Security Check Required

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik