Kiszakadt a gólzsák, a Topolya meg sem állt hétig

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.10.16. 17:50
null
Kiszakadt a gólzsák, a Topolya meg sem állt hétig (Fotó: FK TSC)
A szerb élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Szuperliga) 11. fordulójában a Topolyai SC hazai pályán 7–0-ra kiütötte a Novi Pazart.

 

SZERB SZUPERLIGA
11. FORDULÓ
Topolyai SC–Novi Pazar 7–0 (Zec 4., Lukics 16., 48., Babics 19., Szilágyi V. 26., 73., Duronjics 69.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Habár nagyon tartott a Topolyai Sport Club a Novi Pazar elleni mérkőzéstől a szerb Szuperliga 11. fordulójában – a vendégek korábban az újvidéki Vojvodinát és a belgrádi Partizant is legyőzték –, mint kiderült, a játékosok és a szakvezetés félelme alaptalan volt. A vendégek úgy érkeztek Zentára, hogy főként a védekezésre fektetik majd a hangsúlyt, s ezt a TSC kegyetlenül megbüntette: Szabó Zoltán együttese 7–0-ra győzött, ezzel felzárkózott az élcsoporthoz. Tizenegy forduló után az észak-bácskai együttes a hetedik helyen áll tizenhét ponttal, s a jövő héten tovább javíthat a helyezésén, amikor a 19 pontos Csukaricskit fogadja a zentai Városi Stadionban.

A hazaiak az első félidőben huszonkét perc alatt négyszer voltak eredményesek: Djuro Zec (4.), Nenad Lukics (16.), Mihajlo Babics (19.) és Szilágyi Vladimir (26.) is feliratkozott a góllövőlistára. A találatok közül mindenképp ki kell emelni Lukics gólját, aki kiválóan eltalált lövésből, mintegy 25 méteres szabadrúgásból lőtte nyolcadik gólját a bajnokságban. A második félidő elején Lukics megszerezte saját maga második, csapata ötödik gólját, de a hazaiak nem álltak le, és a csereként beálló Borko Duronjics is gólt szerzett. A 7–0-s végeredményt a sérüléséből felépülő Szilágyi állította be a hajrá kezdetén.

A forduló legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját vasárnap 17 órakor rendezik meg, a belgrádi örökrangadón a Crvena zvezda és a Partizan méri össze erejét utóbbi stadionjában.

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

90. perc: Véget ért a mérkőzés, a Topolya 7–0-ra nyert.

83. perc: Védés! Dragutinovics lőtt 22 méterről, Filipovicsnak nagyot lellett nyújtózkodnia, és így is csak szögletre tudta ütni a labdát.

82. perc: Szilágyi ütközött az egyik vendégvédővel, szerencsére senki sem sérült meg.

74. perc: A vendégek is cseréltek, Bojica Nikcsevics le, Nemanja Dragutinovics be.

73. perc: GÓL! ELKÉPESZTŐ, OTT A HETEDIK! Hasonló volt a helyzet mint az előbb, azzal a különbséggel, hogy Szilágyi Vladimir a jobb alsóba lőtte a labdát 12 méterről. 7–0

72. perc: Újabb TSC-csere, Djuro Zec helyett Jug Sztanojev a pályán.

69. perc: GÓL! EZ IS BENT VAN! A társak szépen lekészítették a labdát a csereként beállt Borko Duronjicsnak, aki 20 méterről, bődületes erővel a bal sarokba lőtt. 6–0

64. perc: A vendégek is cseréltek: Braniszlav Tomics le, Sztefan Miloszavljevics be.

63. perc: Hármas csere a hazaiaknál. Borisz Varga, Nenad Lukics, Bojan Balazs le, Borko Duronjics, Marko Petkovics, Goran Antonics be.

61. perc: Védés! Egy hazai szöglet után Tumbaszevics lőtt a tiezenegyes pont körnéykéről, de a jobb alsó sarok felé tartó lövését Drobnjak hárította.

52. perc: Nagyon rosszul jött ki a kapujából Drobnjak, Szilágyi el is vitte mellette a labdát, de mivel kisodródott, nem tudott kapura lőni, a középre adása pedig a vendégvédőké lett.

51. perc: Újabb szép hazai akció végén Varga adta be a labdát, de a vendégek kapusa lehúzta a TSC csatárai elől.

48. perc: GÓL! OTT AZ ÖTÖDIK! Nenad Lukics második gólját lőtte, a bajnokságban ez volt a kilencedik találata. 5–0

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

Csere mind a két oldalon, a TSC-nél Tomanovics helyett Milicsevics, a Novi Pazarnál Markovics helyett Aganszaphics.

ELSŐ FÉLIDŐ

A TSC visszavett a tempóból, így a félidő végén a vendégnél többet volt a labda, de Filipovicsnak így sem akadt dolga.

45. perc: Véget ért az első félidő.

43. perc: Tomanovics remekül ugratta ki a bal szélen Zecet, aki megpróbálta kicselezni a kapust, de Drobnjak üggyel-bajjal felszedte előtte a labdát.

33. perc: Majdnem! Lukics kezelt le egy 25 méteres átadást a kaputól 26 méterre, s egyet tolt a labdán, majd centiméterekkel lőtt a bal kapufa mellé.

29. perc: Kettős csere a Novi Pazarnal, Nikola Nedeljkovics és Marko Marinkovics le, Mirza Delimedjacs és Nemanja Perics be.

Az eredmény 27 perc játék után…

26. perc: GÓL! EZ MÁR A NEGYEDIK! Zec lövését még védte Drobnjak, a labda azonban pont a jól helyezkedő Szilágyi Vladimir elé került, aki néhány méterről az üres kapuba gurított. 4–0

19. perc: GÓL! EZ IS BENT VAN! Egy kicsiben elvégzett szöglet után néhány brazilos megoldás után egy erősen középre lőtt labdára Filip Babics érkezett, s ezúttal nem hibázott, három méterről a kapuba bombázott. 3–0

18. perc: Banjac remekül hozta játékba a bal szélen elfutó Grabezst, aki egyből középre adott, a remek ütemben érkező Szilágyi kapáslövése azonban fél méterrel mellé ment.

16. perc: GÓL! OTT A MÁSODIK! Húsz másodpercen belül másodszor szabálytalankodtak Nenad Lukics ellen, a második szabadrúgás után pedig jött a büntetés: a bal felső sarokba küldte a labdát. 2–0

16. perc: Lukicsot csak szabálytalanul képesek megállítani a vendégek, 28 méterről szabadrúgást végezhet el a TSC.

Hatalmas a hazaiak mezőnyfölénye, amit az is bizonyít, hogy Filipovicsnak eddig semmi dolga nem volt, azon kívül, hogy segít a társaknak, merre mozogjanak.

11. perc: Gyönyörű TSC-akció után Lukics került helyzetbe, de 12 méterről leadott lövését Drobnjak másodszorra már magához ölelte.

9. perc: Hatalmas hazai helyzet maradt ki! Lukics végezhetett el szabadrúgás a jobb oldalról, Babics két méterről azonban fölé lőtt.

6. perc: Újabb jobb oldali beadás, ezúttal Szilágyi helyezkedett jól, fejese nem sokkal ment a bal kapufa mellé.

4. perc: GÓL! VEZETÉST SZERZETT A TSC! Egy bal oldali beadás után mindenki felett átszállt a labda, Djuro Zec erre számított, s 15 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. A kapufa is besegített, így védhetetlen lapos és erős lövés volt. 1–0

3. perc: A kicsiben elvégzett szöglet után Lukics lőtt kapura a tizenhatos széléről, de fölé és mellé is ment a labda.

3. perc: Zec és Grabezs összjátéka után szöglet a TSC-nek.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a hazaiak indították útjára a labdát.

Sötétkékben a hazaiak, zöld-fehér szerelésben a vendégek.

Szilágyi Vladimir sérülése úgy tűnik már a múltté, visszatért a kezdőcsapatba.

A mérkőzést zárt kapuk mögött rendezik meg.

A Topolya kezdőcsapata: Filipovics – Grabezs, Balazs, Babics, Varga – Tumbeszevics, Tomanovics – Zec, Banjac – Szilágyi V., Lukics.

A Novi Pazar kezdőcsapata: Drobnjak – Vlajkovics, Trtovac, Zsivics – Marinkovics, Kurdics, Nedeljkovics, Tomics – A. Cissé, Nikcsevics – Markovics.

Tíz forduló után a TSC 14 ponttal a 10. helyen áll, míg a Novi Pazar 12 pontot gyűjtve a 13. helyen várja a találkozót.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Topolyai SC–Novi Pazar mérkőzés a szerb Szuperliga 11. fordulójában. Tartsanak velünk!

ELŐZMÉNYEK

Amíg a szerb Szuperliga előző idényében nem ismert vereséget pályaválasztóként – a zentai Városi Stadionban – a Topolyai Sport Club, addig a jelenleg is zajló kiírásban a megszerezhető tizenöt pontból csak hetet sikerült begyűjtenie Szabó Zoltán együttesének.

A Metalac és a nisi Radnicski ellen becsúszott vereségek után a legutóbbi zentai mérkőzésen már tavalyi önmagára emlékeztet a TSC, s ennek a szabadkai Szpartak itta meg a levét, amely 3–0-s vereséget szenvedett. A hazai mérleget a 18 órakor kezdődő, Novi Pazar elleni találkozón kellene kozmetikázni, ez viszont nem ígérkezik könnyű feladatnak.

„A Novi Pazar nagyon kellemetlen ellenfél: sikerült legyőznie a Partizant és a Vojvodinát is, úgyhogy nehéz mérkőzés előtt állunk. A Proleter elleni vereség után nagyon fontos lenne győznünk, mert így felzárkóznánk a táblázat felső részében található együttesekhezˮ – mondta Marko Jovanovics segédedző.

Log into Facebook | Facebook

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik