Száztíz év, tizenegy gól – gálameccs a borászokkal

Vágólapra másolva!
2013.09.14. 08:27
null
Mészöly Gézát (fekete mezben) is meglepte, milyen remekül játszott az ellenfél (Fotó: Grnák László)
Három csapat, két meccs, egy cél – így foglalható össze az a péntek délutáni futballgála, amelyen három csapat – az egykori olimpikonok és válogatott futballisták közös gárdája, a borászválogatott, valamint a Nemzeti Sport együttese – szerepelt. Az Európa-bajnoki ezüstérmes borászok kiemelkedtek a mezőnyből, és jótékonykodnak is.

Ha valaki őszintén szeret valakit, akkor azért bármit megtesz. Nos, Magyar Zoltán, a Ferencváros, majd a magyar válogatott korábbi technikai igazgatója és nem mellékesen a magyar borászválogatott jelenkori szövetségi kapitánya, a Nemzeti Sport régi rajongója lapunk száztíz éves jubileuma kapcsán megvalósította a legszebb köszöntést.

Rendhagyó módon kétszer ötvenöt perces futballgálát szervezett, amelynek első félidejében az Eb-ezüstérmes borászok a Nemzeti Sport munkatársaival, míg a másodikban az olimpikonokból és korábbi labdarúgókból álló csapat ellen mérkőztek. A BKV Előre az első kérő szóra kinyitotta a csapatok előtt stadionjának kapuit, ami – ha már az ünnepelt a Nemzeti Sport volt – azért is említést érdemlő, mert lapunk korábbi munkatársa, neves labdarúgó-szakírója, Németh Gyula kisebb megszakításokkal éppen a legendás pesti csapatnál edzősködött a hatvanas évektől a nyolcvanas évek végéig.

Nos, Gyula bácsi a futballpályán nyújtott teljesítmény miatt tán nem lenne annyira büszke az utódokra, ugyanis az NS csapata a roppant összeszokottan és dinamikusan játszó borászoktól 5–1-re kikapott az első ötvenöt perc leforgása alatt, ami megbocsátható, ugyanis a vendéglátók játékerejét mutatja, hogy a sportolók sem bírtak velük, merthogy a második felvonás 3–2-es hazai sikert hozott.

S ha már ilyen eredményes a borászfutball, akkor végezetül azt is fel kell jegyezni a gálameccs krónikájába, hogy a Nemzeti Sportot köszöntő és ünneplő csapat exkluzív felajánlást tett: száztíz palack nemes szőlőnedűt ajánlott fel jótékony célra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik