Szabics-duplával rajtolt az osztrák Bundesliga

2010.07.17. 20:44
null
Szabics Imre 2003 után játszott ismét tétmeccset a Sturmban – vágott is kettőt (Fotó: Imago)
Ha esetleg elfelejtették volna a Szabics Imrét éltető dalokat a Sturm Graz labdarúgócsapatának szurkolói, akkor ismét elkezdhetik tanulni azokat: a Sturm 3–0-ra győzött az osztrák élvonal első fordulójában a Ried otthonában, a magyar csatár szerezte az első és a harmadik gólt. Az első gól volt egyben az osztrák Bundesliga 2010–2011-es idényének első találata.

Szabics Imre szerezte a 2010–2011-es osztrák Bundesliga első gólját: a Sturm Graz csatára már a 6. percben beköszönt a Riednek, csapata simán, 3–0-ra győzött idegenben.

A Kienast mellett a csatársorban helyet kapó Szabics a mérkőzés elején támadótársa lécről levágódó lövését fejelte a hálóba, megszerezve a vezetést a Sturmnak. Ez volt Szabics 24. gólja a grazi csapatban bajnokin, egyben az első 2003 óta.

A góltól fellelkesült Szabics kifejezetten veszélyesen játszott, a 18. percben fejesét hatalmas bravúrral védte Gebauer kapus. A Sturm a 30. percben Joachim Standfest révén megszerezte a másodikat is, majd simán megtartotta előnyét. A lefújás előtt pedig megint jött Szabics.

A támadó észrevette, hogy kint áll a kapujából Gebauer, és harminc méterről lőtt, a kapus esélytelen volt a hárításra – parádés gól, egyben a 25. grazi bajnoki találat Szabicstól! Ahhoz képest, hogy a graziak edzője, Franco Foda azt nyilatkozta a meccs előtt, sok türelem kell a magyar játékosnak, a régi kedvenc igen hamar felvette a ritmust... Érdekesség, hogy a meccsen a Ried 24 lövést eresztett meg, de nem sokra ment vele – a Sturm 13 kísérlettel is simán nyert.

Meglepetésre nem tudott nyerni a bajnoki nyitányon a Red Bull Salzburg. A címvédő hiába támadott a kapfenbergi Franz Fekete Stadionban, képtelen volt betalálni, így meg kellett elégednie egy ponttal. Nem úgy az előző szezon meglepetéscsapatának, a Wiener Neustadtnak, amely gólzáporos győzelmet aratott a LASK ellen: a bécsújhelyiek a 10. és a 41. perc között összesen ötször találtak a hálóba!

Mivel a linziek ekkor már kettős emberhátrányban voltak, a hazai közönség további gólözönt szimatolt, de hiába: a Wiener Neustadt megelégedett öttel. A meccs egy Bundesliga-rekordot és egy botrányt is hozott: a bíró négy tizenegyest ítélt a hazai csapat javára (három bement, egy kimaradt, minden büntető jogos volt), a LASK szurkolói meg randalíroztak egy kicsit, megelégelve csapatuk minősíthetetlen teljesítményét.

OSZTRÁK BUNDESLIGA
                              1. FORDULÓ  
Kapfenberg–Red Bull Salzburg 0–0
Ried–Sturm Graz 0–3
Wiener Neustadt–LASK 5–0
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.17. 09:00

Magyar válogatott igazolás Ausztriában, Csehországban, Szerbiában is, meglepetéscsatár Hollandiából

Légiósok
2026.03.12. 14:41

Labdarúgás: több mint 1500 fiatalperc az NB I 25. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.10. 09:04

Markó Edina: Azok inspirálnak, akik formálják a közeget

Utánpótlássport
2026.03.06. 16:46

Labdarúgás: sima vereség a spanyoloktól az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.03.04. 15:59

Labdarúgás: legyőzte az U16-os válogatott a svédeket Telkiben

Utánpótlássport
2026.03.03. 19:37

Labdarúgás: a Kazincbarcikáé a legtöbb fiatalperc a 24. fordulóban

Utánpótlássport
2026.03.03. 08:53

Labdarúgás: vereséggel kezdték az Eb-selejtezőket az U17-es lányok

Utánpótlássport
2026.03.01. 20:57
Ezek is érdekelhetik