H. Á. 2020.08.09 19:49 Frissítve: 2020.08.09 20:03

Svédország: vége a Djurgarden négyes veretlenségi szériájának

A svéd bajnokság 14. fordulójában a Djurgarden hazai pályán fogadta a Hammarbyt, és némi meglepetésre 2–1-es vereséget szenvedett. A Ferencváros leendő BL-ellenfelének védelme főleg az első félidőben volt feltűnően bizonytalan, és sokat jelez az is, hogy a második félidőben öngóllal sikerült csak a szépítés a hazaiaknak.

 

Mint ismert, vasárnap az UEFA Nyonban megtartotta a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának sorsolását, és a Ferencváros a svéd élvonalban szereplő bajnoki címvédő Djurgardent kapta ellenfélül.

A kékeknek nem sok idejük volt a BL-sorsolással foglalkozni, mert késő délután már bajnoki mérkőzés várt rájuk: a Hammarbyt fogadták, s nem kezdték valami túl acélosan a találkozót. az izlandi születésű amerikai csatár, Aron Jóhannsson góljával a 4. percben vezetést szerzett a Hammarby – a Djurgarden védelme egész közelről asszisztált a jobbról érkező beadásra lecsapó támadónak.

A folytatásban a hazaiak birtokolták valamelyest többet a labdát, ám hiába kísérleteztek többször kapura lövéssel, ellenfelüknél jóval pontatlanabbul tették meg ezt. A Hammarby ugyan kevesebb alkalommal veszélyeztetett, de szinte minden kísérlet kaput talált, ráadásul szűk fél órával az első gól után Imad Khalili találatával növelte előnyét a vendégcsapat: ezúttal balról kerültek a hazai védelem mögé, a dubai születésű svéd utánpótlás-válogatott támadó meg üresen érkezett középen.

A második félidőben aztán a hazaiak egyre nagyobb fölénybe kerültek labdabirtoklás terén, miközben a feszültség is egyre nőtt a pályán – az 59. és a 68. perc között négy sárgát is felmutatott a játékvezető. A hazai fölény a 74. percben érett góllá, igaz, ehhez szükség volt a vendégekre is: egy szöglet után a Hammarby kapusa, Davor Blazevic rosszul mozdult ki a labdára, amely átszállt fölötte, és Mads Fenger fejéről a kapuba pattogott.

A hajrában az eredmény már nem változott, a negyedik helyen ragadó Djurgarden három győzelmet és egy döntetlent számláló veretlenségi szériája véget, míg a Hammarby fellépett a hatodik helyre. 1–2

A Ferencváros augusztus 18-án vagy 19-én fogadja a Djurgardent a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában.

ALLSVENSKAN
14. FORDULÓ
Djurgarden–Hammarby 1–2
(Fenger 74. – öngól, ill. A. Jóhannsson 4., Khalili 33.)

2020.09.20 14:57:51

Minden más foci H. D.

Kleinheisler László negyedórát kapott, az NK Osijek idegenben győzte le a Varazdint.

2020.09.20 18:12:23

Minden más foci DUDUCZ TIBOR (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

A hétközi kupabravúr után a DAC Szenicán is győzött, az idényben 9 mérkőzésén 9 győzelmet aratott!

2020.09.19 17:37:25

Minden más foci BOROS MIKLÓS (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Sőt a szentgyörgyiek hazai pályán csak a hajrában egyenlítettek a szintén nyeretlen Viitorul ellen.

2020.09.13 21:36:28

Minden más foci DEÁK ZSIGMOND

ALAPVONAL. A sportban is létezik hierarchia, alá- és fölérendeltség, ennek klasszikus példája az edző-versenyző kapcsolat. Ha tetszik, ha nem, az a nagy helyzet, hogy az esetek döntő többségében a tréner áll feljebb.

2020.09.13 17:52:25

Minden más foci BOROS MIKLÓS (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Gyurgyevóban a hazaiak kétgólos játékosa, Gheorghe piros lapot kapott a hajrában, Safranko gólja pontot ért.