Svájc: pert vesztett, és nehéz helyzetbe került Vanczák csapata

MTI MTIMTI MTI
2011.11.18. 13:12
Címkék
Komoly bajba került Vanczák Vilmos csapata, az FC Sion, miután az egyik svájci kanton bírósága pénteken a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, illetve a nemzeti sportági szövetség javára ítélt abban a perben, amely a svájci csapat hat nyári igazolása miatt indult.

A per azt volt hivatott eldönteni, hogy a FIFA tiltása ellenére jogosan igazolt-e a svájci klub a nyáron, s mivel a bíróság úgy döntött, nem szerződtethetett volna senkit sem az együttes, az érintett játékosok nem szerepelhetnek a továbbiakban a gárdában, ráadásul könnyen elképzelhető, hogy az eddig lejátszott mérkőzéseik eredményét is befolyásolja majd az ítélet.

A Sion az igazolásait egy korábbi bírósági ítélettel magyarázta, amely ideiglenesen feloldotta a FIFA idén januárban életbe lépő, egy évre szóló tiltását. A bíróság most hatályon kívül helyezte a korábbi ítéletet.

A svájci szövetség elnöke, Thomas Grimm elégedetten nyilatkozott a bíróság ítélethirdetését követően, s azt hangsúlyozta, hogy nemcsak saját szervezete, hanem a FIFA és az európai szövetség (UEFA) sikere is ez.

Grimm mindehhez hozzátette, hogy valószínűleg jövő héten tárgyal majd a szövetség arról, mi legyen a sorsa a Sion azon korábbi meccseinek, melyeken az érintett futballisták közül bárki is szerepelt.

A döntés az UEFA számára azért lehet biztató, mert a jövő héten tárgyalja a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a Sion Európa-ligából történt kizárásának ügyét. A svájciakat a nemzetközi sorozatból szintén a FIFA-tiltást figyelmen kívül hagyó igazolások miatt zárták ki, így nem szerepelhet a csoportkörben. Ebben az ügyben egy svájci bíróság korábban úgy döntött, hogy az UEFA-nak vissza kell vennie a csapatot az El-be, ám a kontinentális szövetség ezt nem tette meg. A vaud-i bíróság a 21 400 frankos perköltség és 33 ezer frank kártérítés megfizetésére is kötelezte az UEFA-t, amelynek ráadásul naponta 1000 frank bírságot kell fizetnie, amíg nem helyezi vissza a csapatot az Európa-ligába.

Legfrissebb hírek

Vb 2026, a legjobb 16 közé jutásért: Portugália–Horvátország

Foci vb 2026
4 perce

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
7 perce

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
42 perce

Pénteki sportműsor: nincs megállás a foci-vb-n, Fucsovicsra újabb kiemelt vár Wimbledonban

Minden más foci
43 perce

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
46 perce

Egymás ellen játszik Cristiano Ronaldo és Modric – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
55 perce

Párduc, oroszlán, gorilla nélkül – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
55 perce

Embernek paraguayi fiai – Farkas Norbert publicisztikája

Foci vb 2026
55 perce
Ezek is érdekelhetik