Svájc: a Grasshoppers legyőzte a Baselt a kupadöntőben

Vágólapra másolva!
2013.05.20. 19:00
A labdarúgó Svájci Kupa berni döntőjében a Grasshoppers 1–1-es rendes játékidőt követően tizenegyesekkel 4–3-ra legyőzte a címvédő Baselt, így 1994 után ismét elhódította a serleget.

A vezetést a bajnokságban listavezető Basel szerezte meg a 71. percben a csereként beállt Markus Steinhöfer góljával, ám a zürichi együttes négy perccel később Izet Hajrovic találatával egyenlített.

A hosszabbításban a bázeliek birtokolták többet a labdát, a legnagyobb helyzet azonban a 101. percben a Grasshoppers előtt adódott, amikor Nassim Ben Khalifa lépett ki egy az egyben a Basel kapusával szemben, ám a lövés pillanatában Marcelo Díaz – a játékvezető szerint még szabályos kereteken belül – kibillentette az egyensúlyából, így kimaradt a lehetőség.

A tizenegyespárbajban a Baselből ketten is a lécet találták telibe, míg a „szöcskéktől" csak egy játékos rontott, így a Grasshoppers 4–3-as sikerével végződött a szétlövés. A zürichi együttes 1994 óta első, története 19. kupagyőzelmét ünnepelhette.

Érdekesség, hogy a bajnokságban három fordulóval a vége előtt a Basel előnye hat pont a Grasshoppersszel szemben, vasárnap pedig éppen egymás ellen mérkőznek meg a felek, ahol akár el is dőlhet a bajnoki cím sorsa.

SVÁJCI KUPA
DÖNTŐ
Basel–Grasshoppers 1–1 – tizenegyesekkel 3–4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik