Superclásico! Őrült hangulat, kitiltott vendégszurkolók, jön a nagy finálé!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.10. 09:04
null
Ez a hangulat várja a La Bombonerában a csapatokat (Fotó: AFP)
Egészen biztos, hogy a 2018-as labdarúgó Libertadores-kupa döntőjét jóval nagyobb érdeklődés kíséri majd, mint megszokott: az, hogy a sorozat fináléjának történetében először Boca Juniors–River Plate argentin szuperklasszikust rendeznek, különleges csemegévé teszi a döntőt. A trófea sorsa oda-vissza vágós rendszerben dől el, először a Boca, aztán a River a házigazda – innentől beszéljenek a számok, no meg a két patinás csapat!

0 – Ennyi vendégszurkoló lesz a döntő két mérkőzésén – a két klub megegyezett abban, hogy az évek óta alkalmazott procedúrának megfelelően nem lehetnek jelen vendégdrukkerek a fináléban sem. A biztonsági aggályok érthetők, nemrég egy Boca- és egy River-fanatikus összekapott azon, hogy melyik a jobb csapat, mire az egyik felgyújtotta a másik házát... A féktelen szenvedély igen gyakran csap át erőszakba Argentínában, a helyi szövetség (AFA) 2013-ban döntött úgy egy halálos áldozatot követelő összecsapás után, hogy a bajnokikra nem látogathatnak ki vendégtáborok. Most Mauricio Macri argentin államelnök javasolta, hogy tegyenek kivételt a CONMEBOL égisze alatt rendezendő döntővel, ám a két klub úgy gondolta, jobb a békesség.

1 – A Libertadores-kupa történetében most először rendeznek Boca Juniors–River Plate finálét. A két együttes a kupában már 24-szer megküzdött, az örökmérleg (10–7–7) a Bocának kedvez.

3 – Ez a harmadik alkalom, hogy a Libertadores-kupa döntőjében azonos országbeli csapatok mérkőznek meg. 2005-ben és 2006-ban is brazil házi döntő (Sao Paulo–Atlético PR, illetve Internacional–Sao Paulo) volt. Most először lesz városi derbi a fináléban.

4 – Ennyi év telt el a két klub alapítása között. A River Plate alapítási éve 1901, a Boca Juniorsé 1905, mindkét gárda eredetileg a munkások által lakott La Boca kikötői negyedhez volt köthető. A River 1925-ben másik kerületbe (Núnez) költözött.

6 – Hatgólos a legnagyobb különbségű győzelem a superclásico történetében: 1928. december 23-án a Boca „karácsonyi ajándékul” lekent egy 6:0-t a Rivernek.

11 – Ez lesz a Boca Juniors 11. Libertadores-kupa-döntője, ez pedig rekord (eddig az uruguayi Penarollal holtversenyben tartotta a Boca a csúcsot). Hatot megnyertek, négyet elveszítettek az eddigi tíz fináléból.

12 – A derbik történetének legfeketébb napja a „12-es kapu” tragédiája. 1968. június 23-án egy kapunál óriási tömegnyomás és pánik alakult ki, 71, többségében fiatal Boca-szurkoló hunyt el. Különböző hipotézisek vannak arról, hogy pontosan mi történt. Az egyik szerint a 0:0-ra végződött superclásico után távozó drukkerek zárva találtak egy kijáratot, viszont a tömeg folyamatosan özönlött ki mögöttük, a kapunak préselve az elöl állókat – olyasmi eseménysor játszódhatott le, mint Sheffieldben, az 1989-es Hillsborough-katasztrófánál. Mások a rendőrségre, illetve szurkolói rendbontásra mutatnak rá okként. A tömegkatasztrófa – az argentin futball legtragikusabb napja – óta a River Plate stadionjában (El Monumental) nem számok, hanem betűk jelölik a kapukat. A három évig elhúzódó rendőrségi vizsgálat nem állapított meg felelőst a tömegszerencsétlenségért.

16 – a Boca–River mérkőzések legeredményesebb játékosa Ángel Labruna 16 góllal. A Riverrel 1941 és 1957 között kilenc bajnokságot nyerő gólvágó összesen 293 találatot ért el a „milliomosok” színeiben. Születésnapja (szeptember 28.) a River Plate-drukkerek nemzetközi ünnepe.

20 – November végétől Buenos Aires ad otthont a G20 politikai-gazdasági csúcstalálkozónak, a helyi rendőrség pedig nem vállalta ennek a hatalmas eseménynek a biztosítását a kupadöntővel együtt. Ezért az eredetileg november 7.-re és 28.-ra kiírt találkozók új időpontja november 10. és 24. lett.

November 8., két nappal a döntő első mérkőzése előtt. A rohamrendőrség már kivonult (Fotó: AFP)
November 8., két nappal a döntő első mérkőzése előtt. A rohamrendőrség már kivonult (Fotó: AFP)

24 – Eddig 24 alkalommal hódították el a Libertadores-kupát argentin csapatok, ez lesz a 25. diadal. A Boca Juniors győzelem esetén befogja az Independientét az örökranglistán, és hét Libertadores-kupa-diadallal holtversenyben Dél-Amerika legeredményesebb klubjává válik. A River Plate-nek ez lehet a negyedik sikere. Érdekes, hogy a Superclásico két résztvevője 1977 előtt nem nyert Libertadores-kupát: az argentin klubok közül az Independiente (első sikere: 1964), a Racing Club (1967) és az Estudiantes (1968) is korábban elhódította már az első számú kontinentális trófeát.

73 – Az argentin futballszurkolók 73 százaléka drukkol állítólag ennek a két klubnak.

246 – Eddig 246 tétmérkőzést játszott egymás ellen a két csapat. Az örökmérleg: 88 Boca Juniors-győzelem, 77 döntetlen és 81 River Plate-siker.

259 – Ennyi médiaasztal van összesen a Boca Juniors stadionjában (La Bombonera). Ehhez képest csak más kontinensekről több mint 2500 akkreditációs kérelem futott be a döntőre!

1913 – A két csapat első hivatalos mérkőzésére 1913. augusztus 24-én került sor, a River Plate győzött 2:1-re.

1933 – Húsz évnek kellett ahhoz eltelnie, hogy egy játékos a Bocában és a Riverben is megforduljon: a harmincas években Cataldo Spitale volt az „első fecske”. Olyan nagyságok járták meg mindkét csapatot, mint Claudio Caniggia, Gabriel Batistuta, Julio Olarticoechea, Hugo Gatti vagy Oscar Ruggeri. A váltás közel sem mindig zökkenőmentes: a meglehetősen balhés Sergio Berti Boca-nevelésként szerződött a Riverbe, kivívva ezzel a kék-sárgák szurkolótáborának örök gyűlöletét. Állítólag kevés labdarúgót utáltak nála jobban a Boca Juniors hívei.

Akcióban a River Plate-drukkerek (Fotó: AFP)
Akcióban a River Plate-drukkerek (Fotó: AFP)

2011 – Kéjmámor a Boca Juniors híveinek: ebben az évben ugyanis a River Plate, történetében először, kiesett az argentin élvonalból. A Boca drukkereinek nem is kellett több, rituálisan megünnepelték a River „temetését”.

2015 – A 2015-ös Libertadores-kupában a két ősi rivális már a nyolcaddöntőben egymásba botlott. A River Plate 1–0-val indított, ám a visszavágón a „kicsit túlpörgő” Boca Juniors-fanatikusok egyike paprikaspray-vel fújta le a rivereseket. A mérkőzést is lefújták, a CONMEBOL kizárta a Bocát a sorozatból. A River Plate végül a mexikói UANL legyőzésével megnyerte a sorozatot.

2019 – Ez a döntő lesz az utolsó, melyet a Libertadores-kupában hagyományosnak számító oda-visszavágós rendszerben bonyolítanak le. 2019-ben már a Bajnokok Ligájához hasonló, egymérkőzéses fináléra kerül sor Santiago de Chilében.

LIBERTADORES-KUPA
DÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Boca Juniors (argentin)–River Plate (argentin)

Buenos Aires, La Bombonera, 21.00
Visszavágó: november 24., 21.00
A győztes kvalifikálja magát a FIFA-klubvilágbajnokságra.
A fináléban nem alkalmazzák az idegenben szerzett gólok szabályát. Összesítésben elért döntetlen esetén 2x15 perc hosszabbítás, majd tizenegyesek következnek.

ÚT A DÖNTŐIG
BOCA JUNIORS
RIVER PLATE
Csoportkör
H-csoport, 2. helyezett
D-csoport, 1. helyezett
NyolcaddöntőLibertad (paraguayi) 2–0, 4–2
Racing (argentin) 0–0, 3–0
NegyeddöntőCruzeiro (brazil) 2–0, 1–1
Independiente (argentin) 0–0, 3–1
ElődöntőPalmeiras (brazil) 2–0, 2–2
Gremio (brazil) 0–1, 2–1, i.g.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik