Strandlabdarúgás: magyar gólzáport hozott a hétvége a Serie A-ban

Vágólapra másolva!
2010.07.26. 23:22
Kiváló játékkal és sok-sok góllal mutatkoztak be a Mare di Roma új magyar légiósai a világ legerősebb strandfocibajnokságában, az olasz Serie A-ban – adta hírül a strandfoci.hu.

Immár négy magyar légióssal állt fel az olasz Serie A legutóbbi fordulójában a Mare di Roma. Az elmúlt, szokás szerint háromfordulós hétvége előtt pont nélkül álló együtteshez ugyanis a tavaly óta ott védő Szűcs Lászlón kívül csatlakozott Fekete Viktor, Simonyi Gábor és Ughy Márk is, és nyugodtan kijelenthetjük: segítségükkel jelentősen előrelépett a gárda – olvasható a strandfoci.hu-n.

A rómaiak először a második helyen álló Barival találkoztak, és fordulatos, jó mérkőzésen 6–5-re verték meg déli riválisukat. A hatból négy gólt a mieink vállaltak: Fekete duplázott, rajta kívül pedig Simonyi és Ughy is betalált egyszer-egyszer.

Ezt követően az Eboli várt a fővárosiakra, és itt még rá tudtak tenni egy lapáttal honfitársaink: a 7–5-ös győzelemből Ughy mesterhármassal, Simonyi két, Fekete pedig egy találattal vette ki a részét.

A végét aztán kicsit elszúrta a Mare di Roma, a Catanzarótól ugyanis 3–1-re kikapott, de a szépítő gól legalább magyar játékos, név szerint Ughy nevéhez fűződött.

Három meccsen tehát összesen tizennégy római gól, ebből tizenegy magyar: nem rossz mérleg, főleg kezdetnek, és azt se felejtsük el, hogy Szűcs ezúttal is remekül védett. A római csapat pedig megkezdte a felzárkózást a tabellán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik