Sportgazdaság: nagyot bukott az MU, a Bayern a legértékesebb

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.26. 10:27
null
Nem engedhet meg magának egy újabb gyenge szezont a Manchester United (Fotó: Action Images)
A Brand Finance kimutatása szerint a Manchester United csalódást keltő szezonjának végére hatvannyolcmillió euróval csökkent a labdarúgóklub márkaértéke. A Real Madrid azonban felszálló ágban van, míg az élen a Bayern München áll.

Az MU márkaértéke jelen pillanatban 542 millió euró, 68 millió euróval kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Ezzel a klub egy év alatt egy helyet visszaesett ebben az összevetésben, a harmadik pozícióba, a Bayern München és a Real Madrid mögé.

A manchesteriek reménye az, hogy Louis van Gaal kinevezése nemcsak a pályán, hanem azon kívül is sikereket hoz. A holland szakember korábban elmondta, célja az, hogy egy éven belül ismét Anglia első számú csapata legyen.

A Brand Finance szerint megfelelő marketing menedzsment mellett megállítható a Man. United

Márkaérték számítása
A márkaérték lényegében az a költség, amit egy harmadik fél a márka használatáért hajlandó lenne fizetni. A lenti sorrend felállítására több tényező is hatással volt. Egyrészt az, hogy milyen lehet a jövőbeli értéke a márkának (ezért ugrott egy év alatt nagyot a listán a Manchester City). Emellett figyelembe vették még az alábbi mutatókat az összeállításnál: a klub bevétele, marketinghelyzete, a csapat összértéke, átlagos nézőszám, UEFA-koefficiens.

márkaértékének romlása, de a tény, hogy a csapat nem indul a Bajnokok Ligájában, nagy kockázatot jelent, hiszen egy újabb gyenge szezon végén a szponzorok elgondolkozhatnak a távozáson.

Miközben az MU-nál aggódhatnak, a Real Madridnál bizakodhatnak a jövőt illetően. Szombati Bajnokok Ligája-győzelmének köszönhetően javította adatait a spanyol klub, amely már korábban is a legjobb eladási mutatókkal rendelkezett.

A Brand Finance a világ legjobb labdarúgójának nevezte Cristiano Ronaldót, a tény, hogy a portugál mellett a BL-győzelem is az övék, valamint a rekordigazolás, Gareth Bale első szezonja is sikeres volt, mind-mind pozitív irányba lendíthetik a madridi klubot.

Az élen azonban továbbra is a Bayern München áll, a bajoroké a legértékesebb márka a labdarúgásban. A német csapat ugyan a BL-ben kiesett az elődöntőben, de a bajnokságot utcahosszal nyerte, így a befektetőknek továbbra sincs okuk aggódni.

Legértékesebb márkaértékkel rendelkező klubok
2014-es helyezés 2013-as helyezés Klub Érték (millió euróban)
1. 1. Bayern München 657
2. 3. Real Madrid 568
3. 2. Manchester United 542
4. 4. Barcelona 456
5. 8. Manchester City 374
6. 6. Arsenal 370
7. 5. Chelsea 368
8. 7. Liverpool 344
9. 10. Borussia Dortmund 240
10. 24. Paris Saint-Germain 237

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik