Skócia: legyőzte a Celticet a Rangers, újra nyílt a bajnokság

Vágólapra másolva!
2019.12.29. 14:46
null
Barisic (kékben) két gólpasszal zárta az évet (Fotó: AFP)
A skót bajnokság 21. fordulójában rendezték az Old Firmöt, azaz a Celtic és a Rangers rangadóját, amelyen nagy küzdelemben végül a vendégek gyűjtötték be a három pontot: 2010 októbere óta először nyert az ősi rivális otthonában a Rangers.

A vendégek azzal a tudattal érkezhettek a Celtic otthonába, hogy ha nem sikerül megakadályozni a listavezető zöld-fehérek győzelmét, úgy nyolc pont hátránnyal kezdik az új évet a második helyen, azaz nagy valószínűséggel el lehet könyvelni Neil Lennon csapatának újabb – sorozatban nyolcadik – bajnoki címét.

Ennek szellemében is kezdték a mérkőzést: többet birtokolták a labdát, s offenzívebben léptek fel ellenfelüknél Steven Gerrard fiai, ám a kapuba nem sikerült betalálni. Sőt, fél óra elteltével a hazaiak egy mezhúzás után tizenegyeshez jutottak, de Ryan Christie büntetőjét Allan McGregor kivédte.

Néhány perccel később aztán megszerezték a vezetést a vendégek: Ryan Kent lövése talált utat a kapuba – az idény előtt a Liverpoolból végleg megszerzett szélsőnek ez 10 bajnoki meccsén az ötödik gólja volt.

KENT GÓLJA

Váratlanul gyorsan jött azonban a válasz, egy rendkívül szerencsés találattal. Egy gyors kontra során legalább háromszor pattant a labda a Celtic számára kedvezően, végül Callum McGregor lövése Odsonne Édouardról vágódott a kapuba, s a Rangers játékosai hiába reklamáltak kezezést.

A CELTIC EGYENLÍTÉSE

A három pontról végül az 56. percben Borna Barisic szögletét követően Nikola Katic döntött, amikor szép mozdulattal a jobb alsóba fejelte a labdát.

KATIC FEJESE

A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a találkozó 95. percében műesésért Alfredo Morelos megkapta a második sárga lapját, s vele a pirosat is.

Ezzel véget ért a Celtic nagy sorozata: 11 bajnoki mérkőzés után először szenvedett újra vereséget, ráadásul 2010 októbere után először kapott ki hazai pályán a Rangerstől, és előnye két pontra csökkent a bajnokság élén legyőzőjével szemben.

SKÓCIA 21. FORDULÓ
Celtic–Rangers 1–2
(O. Édouard 41. ill. Kent 36., Katic 56.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik