Sepsi: három távozó, Prosser visszatér a Puskás Akadémiához

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.04. 15:21
null
Prosser Dánielt visszahívta a Puskás Akadémia (Fotó: Facebook/Sepsi OSK)
A román élvonalbeli Sepsi OSK hivatalos közleményében bejelentette, hogy a nyáron igazolt Prosser Dániel kölcsönszerződése lejárta előtt visszatér az NB I-es Puskás Akadémiához, és nagy valószínűséggel távozik még Gabriel Dodoi és Veress Zsombor is.

A 24 éves Prosser Dániel a mostani bajnoki kiírásban csak két mérkőzésen lépett pályára, míg a Román Kupában két találkozón két gólig jutott. A 3szek.ro című portál arról ír, hogy Prossert a felcsúti klub visszahívta a kölcsönből.

A fiatal Veress Zsomborral kapcsolatban még folynak az egyeztetések, hogy a szezon hátralévő részében a román harmadosztályú Kézdivásárhelyi SE-nél szerepeljen.

A 20 esztendős Gabriel Dodoi nyáron kölcsönbe érkezett a kolozsvári CFR-től, de a kevés játéklehetőség miatt kifejezte a klub felé az egyértelmű távozási szándékát.

A klub sportigazgatója, Bokor János az átigazolásokról is beszélt az együttes honlapjának.

„Továbbra is tárgyalásokat folytatunk játékoskeretünk megerősítése érdekében, nevekről azonban még korai lenne beszélni.”

A Sepsi OSK a téli felkészülési időszakban megmérkőzik többek között Robinho csapatával, a török Sivassporral, valamint a Haladással is.

Legfrissebb hírek

Hivatalos: Keresztes Krisztián Németországban folyatja

Labdarúgó NB I
5 órája

Végleg távozott az ETO középpályása – bejelentették az érkezését új klubjánál

Labdarúgó NB I
8 órája

A Serie A-ban folytatja a Puskás Akadémia női csapatának védője

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:44

Negyvennégy év után tud-e újra címet védeni az ETO?

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:30

Kl: Koszovóban zakózott a Hibernian, Lettországban nyert az Austria Wien

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 19:40

Új korszak kezdődött a Puskás Akadémiánál, a ZTE-nél az irány maradt, a nevek változtak

Labdarúgó NB I
2026.07.23. 16:45

Nem támogatja tovább a Duna Aszfalt a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2026.07.23. 12:01

Az MTK bejelentette Komáromi György szerződtetését

Labdarúgó NB I
2026.07.23. 10:28