Románia: rossz koronavírus-tesztek miatt kórházat perelne a CFR

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.07.28. 12:39
null
Adrian Paun (jobbra) volt az első CFR-játékos, akinél kimutatták a koronavírust (Fotó: Riti József Attila)
Egyik napról a másikra harmadára csökkent a CFR koronavírusos játékosainak száma, miután a legfrissebb tesztelések nyolc kolozsvári futballistánál is negatív eredményt hoztak. A román bajnok így kedd este két hét szünet után újra pályára léphet a Liga 1 felsőházi rájátszásában.

 

A CFR-nél tíz napja mutatták ki az első koronavírus-fertőzést Adrian Paun középpályásnál, emiatt el is maradt a csapat FCSB elleni mérkőzése. A Bukarestben tartózkodó keretet ezután egy magánklinikán tesztelték, és összesen 26 személynél (16 játékosnál, a szakmai stáb hat tagjánál, valamint a klub további négy alkalmazottjánál) mutatták ki a múlt héten a koronavírust.

A legutóbbi, kolozsvári tesztelések viszont eltérő eredményeket hoztak, hétfőn nyolc játékos – Hindrich Ottó, Mike Cestor, Dodi Joca, Denis Ciobotariu, Ovidiu Hoban, Luis Aurelio, Catalin Itu és Billel Omrani – két egymás utáni tesztelése is negatív eredményt mutatott, így ők engedélyt kaptak a Profi Ligától az edzésekre, a csapat eredetileg vasárnapra tervezett FC Botosani elleni találkozóját pedig kedd este megrendezik.

Mivel az otthon maradtak közül is hárman (Cristian Balgradean, Catalin Golofca és Claudiu Petrila) előbb pozitív, majd negatív tesztet produkáltak, a csapatnak így már csak öt fertőzött és elkülönített játékosa (Paun mellett Grzegorz Sandomierski, Cristian Manea, Damjan Djokovic és Lacina Traoré) futballistája van.

A szakmai stábból viszont egyedül Valeriu Bordeanu másodedző nem kapta el a vírust – így ő fogja helyettesíteni Dan Petrescu vezetőedzőt, várhatóan a szezon mindhárom hátralévő mérkőzésén.

A CFR vezetése pedig a bukaresti magánkórházat tervezi beperelni a Mediafax hírügynökség értesülései szerint, több százezer eurós kártérítést követelve a hibás teszteredmények miatt a klubot ért anyagi és érzelmi kár miatt.

A Liga 1 felsőházának küzdelmeit az európai kupák nevezési határidejéig, azaz augusztus 3-ig kellene lezárni. A jelenleg 40 ponttal a második helyen álló CFR-re így hat nap alatt három mérkőzés vár: pénteken a FCSB elleni összecsapást kell pótolnia, majd hétfőn az éllovas Universitatea Craiova (44 pont) ellen dőlhet el a bajnoki cím sorsa. A listavezető addig csak egyszer játszik, szerdán a harmadik, ám nemzetközi kupaindulási joggal tartozásai miatt nem rendelkező Astra Giurgiu (33) otthonában.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik