Románia: lángoltak a székek Kolozsvár derbijén, a vége döntetlen

2010.09.24. 19:26
Döntetlennel és a CFR ultráinak kisebb nézőtéri rendbontásával ért véget a román labdarúgó-bajnokság mindig forró kolozsvári derbije, amelyet rendhagyó módon Gyulafehérváron rendeztek meg péntek délután.

A mérkőzést rendkívüli biztonsági intézkedések előzték meg, amelyek keretében ügyelni kellett arra is, hogy a két város közötti mintegy száz kilométeres úton se csapjon össze az egymást nem kedvelő két szurkolótábor. (A találkozót az Universitatea által használt kolozsvári városi stadion felújítása miatt rendezték Gyulafehérváron.)

A csapatuk bajnokságban nyújtott eddigi teljesítményével elégedetlen CFR-szurkolók a meccs után lángra lobbantottak egy bajnoki zászlót, a tűz átterjedt néhány nézőtéri székre is, ám a tűzoltók gyorsan közbeléptek. Egyéb rendbontásról nem számoltak be a romániai portálok.

Az 1–1-es végeredmény már az első félidőben kialakult: az egyetemisták Claudiu Niculescu révén a 15. percben megszerezték a vezetést, Lacina Traoré a 30. percben egyenlített.

ROMÁN I. LIGA 
9. FORDULÓ
Pénteki mérkőzés
Universitatea Cluj–CFR Cluj 1–1
Szombati mérkőzés
Vaslui–Gloria  
Vasárnapi mérkőzések
Sportul Studentesc–Astra Ploiesti  
Otelul–Steaua  
Pandurii–FC Timisoara  
Rapid Bucuresti–Branesti  
Hétfői mérkőzések
Targu Mures–Craiova  
Brasov–Gaz Metan  
Unirea Urziceni–Dinamo Bucuresti  
AZ ÁLLÁS 
  1. Otelul 8 5 1 2 10–7 +3 16
  2. Rapid Bucuresti 8 4 3 1 10–4 +6 15
  3. Steaua 8 4 3 1 12–7 +5 15
  4. Dinamo Bucuresti 8 4 2 2 24–18 +6 14
  5. Gaz Metan 8 4 2 2 13–7 +6 14
  6. FC Timisoara 8 3 5
14–11 +3 14
  7. Universitatea Cluj 9 4 2 3 14–15 –1 14
  8. Vaslui 8 3 2 3 11–11 0 11
  9. Brasov 8 2 4 2 9–8 +1 10
10. Targu Mures 8 3 1 4 8–13 –5 10
11. Gloria 8 2 3 3 12–12 0 9
12. Unirea Urziceni 8 2 3 3 5–8 –3 9
13. CFR Cluj 9 2 3 4 10–14 –4 9
14. Branesti 8 2 2 4 10–12 –2 8
15. Sportul Studentesc 8 2 1 5 13–16 –3 7
16. Craiova 8 1 4 3 7–10 –3 7
17. Astra Ploiesti 8
6 2 9–12 –3 6
18. Pandurii 8 1 3 4 6–12 –6 6
Legfrissebb hírek

Il Luce, az örök fény – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2026.04.10. 23:17

Stadiont neveznek el a kedden elhunyt Mircea Lucescuról

Minden más foci
2026.04.09. 16:34

Marco Rossi: Nyugodj békében, Mircea!

Minden más foci
2026.04.07. 21:45

Gyász: elhunyt Mircea Lucescu, a „román futball nagymestere”

Minden más foci
2026.04.07. 20:02

Elájult a román válogatott edzésén Mircea Lucescu, Hagi lehet az utódja a kispadon

Minden más foci
2026.03.30. 16:58

Cordea triplázott, a Csíkszereda vereséget szenvedett Kolozsváron

Minden más foci
2025.12.12. 21:32

A csíkszeredai vereség után felmentését kérte a kolozsvári edző

Minden más foci
2025.10.04. 18:38

Idegenben félelmetes csapat érkezik az FK Csíkszeredához

Minden más foci
2025.10.03. 16:31
Ezek is érdekelhetik