Románia fordított Ausztrália ellen

Vágólapra másolva!
2013.02.06. 22:40
null
Torje volt a nyerő ember – gól, gólpassz (Fotó: Action Images – archív)
A román labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen Málagában 3–2-re legyőzte Ausztráliát. A változatos találkozón világbajnoki csoportellenfelünk szerezte meg a vezetést, majd az auszik fordítottak, végül mégis Victor Piturcáék ünnepelhettek győzelmet.

A román válogatott négy napja 4–1-es vereséget szenvedett Lengyelországtól úgy, hogy a lengyelek 33 perc elteltével már négy góllal vezettek. A román sajtó rendkívül éles kritikát fogalmazott meg a nemzeti csapattal szemben, még akkor is, ha a mérkőzésen a hazai bajnokságokban szereplő játékosok kaptak lehetőséget.

Victor Piturca szövetségi kapitány legénységének ma, Ausztrália ellen nyílt alkalma javítani. Végül nagy nehezen sikerült. A kezdőcsapat jócskán változott a négy nappal ezelőttihez képest, persze ezúttal is többnyire a román pontvadászat játékosaiból állt össze a keret.

Pedig a románok nem kezdtek rosszul, az első félórában fölényben játszottak, a 35. percben pedig megszerezték a vezetést. Gabriel Torje (aki a Granadában játszik kölcsönben, így ő is pályára lépett a málagai mérkőzésen) passzát Cristian Tanase értékesítette 12 méterről.

Luke Wilkshire azonban még az első félidőben egyenlített. A Dinamo Moszkva jobbhátvédje tizenegyesből volt eredményes.

A két csapat még sohasem játszott egymással hivatalos mérkőzést, az ausztrálok pedig szerették volna, ha az ő győzelmükkel ér véget a történelmi összecsapás. Az 54. percben ennek megfelelően a vezetést is megszerezte Ausztrália – Robert Cornthwaite szögletet követően volt eredményes.

A folytatásban jól küzdött Románia, és a 80. percben Bogdan Stancu révén az egyenlítő találatot is megszerezte. Sőt! Négy perccel később már vezetett a Piturca-legénység – Gabriel Torje találata pedig végül győzelmet ért.

Mint ismert, a román válogatott március 22-én Magyarországon játszik vb-selejtezőt – zárt kapuk mögött.

MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

FELKÉSZÜLÉS
Románia–Ausztrália 3–2 (Tanase 35., Stancu 80., Torje 84., ill. Wilkshire 45. – 11-esből, Cornthwaite 54.)
ROMÁNIA:
Pantilimon – Tamas, Chiricheş, Goian (Luchin, 81.), Rat (Şt. Radu, 46.) – Bourceanu (C. Lazar, 57.), Pintilii – Torje (Chiţu, 90.), Grozav (Alexe, 63.), Tanase (Maxim, 72.) – Stancu
AUSZTRÁLIA:
Schwarzer (Federici, 46.) – Wilkshire (McGowan, 52.), Cornthwaite, Neill (Williams, 57.), Zullo – Bresciano (Milligan, 81.), Holland – Kruse, McKay (Rukavytsya, 66.), Holman – Brosque

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik