Románia: fizetésképtelen a CFR, csődvédelem alá került

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.02.04. 15:14
null
Bealkonyult? Csődbiztos próbálja megmenteni a kolozsvári vasutasokat (Fotó: Reuters)
A Kolozsvári Bíróság fizetésképtelenné nyilvánította és csődvédelem alá helyezte a kolozsvári CFR labdarúgócsapatot működtető CFR 1907 Cluj részvénytársaságot – közölte szerdán a Mediafax hírügynökség.

A bíróság csődbiztost jelölt ki a klub mellé, hogy irányításával a CFR megpróbálja elkerülni a csődöt. A klubnál 2014 elején jelentkeztek az anyagi gondok, azt követően, hogy Pászkány Árpád kolozsvári magyar üzletember átadta a klubban birtokolt többségi részvénycsomagját egy kolozsvári befektetőcsoportnak. Az új befektetők azt vállalták, hogy tíz évig működtetik a klubot.

Pászkány Árpád 2001-ben vásárolta meg a CFR részvényeit. A csapat akkor a harmadosztályban játszott. A klub nevébe ezután került bele az 1907-es évszám, amely arra utalt, hogy a CFR az 1907-ben alakult Kolozsvári Vasutas utódjának tekinti magát. A csapat 2004-től szerepelt a Liga 1-ben, és 2008 után három alkalommal nyerte meg a román bajnokságot és a román kupát. Legfényesebb európai sikerét 2012 decemberében érte el, amikor a Bajnokok Ligája csoportkörében a Manchester United otthonában sikerült győznie.

A 2014–2015-ös bajnoki idényt Miriuta László irányításával kezdte a csapat. Anyagi nehézségei miatt azonban sok értékes játékosától, és – a Győrbe távozott – Miriutától is meg kellett válnia. Ennek ellenére a kolozsvári klub a második helyen áll a román bajnokságban, kilenc ponttal gyűjtött kevesebbet, mint a listavezető bukaresti Steaua.

HUSZONNÉGY PONT LEVONÁS

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága szerdán 24 pont levonásával büntette a kolozsvári CFR-t, amiért elmulasztotta kifizetni öt játékosa felé felhalmozott tartozásait – közölte a Mediafax hírügynökség.

A fegyelmi bizottság megállapította, hogy a klub a kiszabott határidő elteltével sem fizetett, és nem is támadta meg a sportbíróságon a fizetési felszólítást. A pontlevonást erre az esetre az FRF szabályzata írja elő. Ezzel a CFR a Liga 1 utolsó helyére került. A kolozsvári vasutascsapat a 2. helyről esett vissza a 18.-ra, a 24 pont levonását követően 10 pontja marad.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik