Sepsi: László Csaba nélkül is legyőzték a Craiovát

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
2019.08.11. 19:10
null
Az eltiltott László Csaba nélkül is nyert a Sepsi Craiovában (Fotó: Török Attila, archív)
Színvonalában és összképében is a Honvéd tíz nappal korábbi, szintén craiovai mérkőzését idézte a Sepsi OSK vasárnap délutáni találkozója, a székelyföldi csapatnak azonban az eltiltott László Csaba edző nélkül is sikerült nyernie az Universitatea ellen.

 

A 37 fokos kánikulában rendezett találkozón a Craiova hiába birtokolta jóval többet a labdát, és töltött jóval több időt a székelyföldi csapat térfelén, játékosai ezúttal is pocsékul lőttek, többnyire középre tartó labdákkal könnyítve meg Fejér Béla dolgát.

A Sepsi kapusa egyetlen bravúrral – a 21. percben Vasile Constantin távoli lövése után tolta ki a bal sarokra tartó labdát – is megőrizte kapuját a góltól. A Sepsi támadójátéka az első félidő közepéig nem is létezett, de Pavol Safranko beállása után a vendégek is egyre többször eljutottak a hazai kapuig. A szlovák csatár legnagyobb helyzeténél elesett Renato Kelic szorításában, ám a játékvezető ugyanúgy nem ítélt büntetőt, mint amikor a Sepsi kapuja előtt Safranko kézzel ért a labdához.

A szentgyörgyiek végül egy másik cserecsatár, a szerb Goran Karanovics erőszakosságának köszönhették a győzelmet, aki egy előrevágott labdáért harcolva túljutott Stephane Ackán, és estében átemelte Mirko Pigliacelli kapust.

LIGA 1
5. FORDULÓ

Universitatea Craiova–Sepsi OSK 0–1 (Karanovics 81.)
Az élmezőny: 1. CFR 13, 2. Poli Iasi 11, 3. Viitorul 10, …7. Sepsi 7.

Legfrissebb hírek

Eppel gólt lőtt, de a Csíkszereda és a Sepsi is ötöt kapott

Minden más foci
1 órája

Nem bírt a CFR-vel a tartalékos Sepsi a Román Kupában

Minden más foci
2026.09.01. 19:34

A 18 éves Batzula Hunor góljával vezetett, de végül megint ikszelt a Sepsi

Minden más foci
2026.08.23. 17:52

Hosszabbítás után harcolta ki a Román Kupa csoportkörébe jutást a Sepsi

Minden más foci
2026.08.19. 20:55

Nem született gól a Superliga első székely derbijén

Minden más foci
2026.08.15. 19:48

Jön a román élvonal történetének első székely rangadója

Minden más foci
2026.08.14. 17:58

Odahaza ikszelt a Sepsi az FCSB-vel

Minden más foci
2026.08.10. 22:51

Pont került a Sepsi-játékos két éve húzódó doppingügyére

Minden más foci
2026.08.07. 14:45