Román Kupa: nem jutott be a négy közé a Csíkszereda

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2019.02.28. 21:20
null
Becsülettel küzdött a csíki csapat, de háromgólos vereséget szenvedett (Fotó: Manases Sándor)
Négy hónappal a lassan helyi legendává váló Dinamo-verés után csütörtök este véget ért a csíkszeredai kaland a labdarúgó Román Kupában: az FK-t hazai pályán győzte le 3–0-ra a sorozat címvédője, az Universitatea Craiova.

 

A legélelmesebb kürtőskalácssütő már négy órával a kezdés előtt felütötte sátrát a kerítése mellett, a csíki kemény mag viszont a Sportklub–Brassó hokimeccsen melegített be, amelyet kék-fehér kedvenceik 3–0-ra nyertek meg az Erste Liga negyeddöntőjének első összecsapásán.

Aztán magukra öltötték a piros-feketét, és elindultak a csíki foci történetének legfontosabb meccsére – amely egy erősen illuminált szeredai polgár szerint még a júniusi pápalátogatásnál is jelentősebb esemény.

A hazai pálya ezúttal valóban óriási előnyt jelentett, a frissen kiolvadt, inkább sáros, mint füves csíkszeredai gyephez csak jó húsz perc elteltével alkalmazkodtak a craiovai játékosok. Devis Mangia, az Universitatea olasz edzője tanult a Dinamo kudarcából, és ha nem is a legerősebb kezdőjét küldte pályára, azért valamennyi futballistája rendszeresen játszik a Liga 1-ben.

A rutin és az erőnléti fölény pedig lassan, de biztosan éreztette hatását, a vendégek főleg a bal szélen verték meg rendszeresen a csíki védelmet. Egy ilyen akcióból jött a gól is, Bancu belőtt labdáját három csapattársa is lekéste, de a túloldalon felbukkanó bolgár jobbhátvéd, Radoszlav Dimitrov gond nélkül lőhette a hálóba.

A második félidőben a Craiova magabiztosan tartotta a labdát, és ezzel együtt előnyét is, az FK-nak egy sorfalba lőtt szabadrúgáson kívül nem akadt gólszerzési lehetősége. A végén pedig a vendégek cseréi növelték is a különbséget, előbb Barbut lőtte be a saját kísérlete után Bordás kapusról kipattanó labdát, majd Koljic talált be közelről a ráadáspercekben.

A „Szép volt, fiúk!” azért kijárt a becsülettel küzdő csíki csapatnak, ám a hangosbemondó arra is emlékeztette a távozó közönséget, hogy vasárnap a Barcarozsnyó elleni meccsel indul a Liga 3 tavaszi szezonja is.

ROMÁN KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
FK Csíkszereda–Universitatea Craiova 0–3
(Dimitrov 27., Barbut 79., Koljic 91.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik