Román Kupa: a Sepsi bejutott a legjobb nyolc közé

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2019.10.31. 19:39
null
Nagyon jól ment a Sepsinek a csütörtöki kupameccsen (Fotó: Sepsi OSK Facebook)
A Román Kupában vágott vissza a tíz nappal ezelőtti bajnoki vereségért az Astra Giurgiu csapatának a Sepsi OSK, a székelyföldi csapat idei legjobb játékával gólokban gazdag mérkőzésen jutott be a negyeddöntőbe.

 

Nemcsak az idei első havazás, hanem a gól is gyorsan megérkezett Háromszékre, mert alig másfél perc után vezetett a Sepsi: Dylan Flores fejesét még védte David Lazar kapus, de a kipattanó labdát megszerző Fülöp István az ötös sarkáról a léc alá bombázott. Flores lábbal sem tudott túljárni Lazar eszén, az első negyedórában kizárólag védekező Astra viszont első lehetőségéből egyenlített, Ionut Biceanu jobb alsó sarokba küldött kapáslövésével.

A játék képén azonban ez a gól sem változtatott, a széleket uraló Sepsi sorra küldte a kapu elé a beadásokat, és bár Goran Karanovics első két fejese fölé szállt, harmadjára már csak az üres kapuval állt szemben a szerb származású csatár, amikor Rachid Bouhenna elhibázott lövése után elé pattant a labda – ezt a ziccert már nem hibázta el. Az Astra védői próbáltak újra válaszolni, de Daniel Graovac harmincméteres kísérlete után a lécről vágódott vissza a labda, Constantin Dima helyzeténél pedig a jobbhátvéd, Kilyén Szabolcs mentett a gólvonalon.

László Csaba együttese a második félidőt is góllal kezdte, Hugo Konongo és Fülöp kényszerítőzése után a francia balhátvéd a vendégkapus lába között lőtte a hálóba a labdát. Bogdan Andone, az Astra edzője erre hármas cserével válaszolt, becserélve korábbi válogatott támadóit, Constantin Budescut és Denis Alibecet, valamint a francia Julien Begue-t, ám mielőtt a vendégek klasszisai labdához értek volna, Peter Gál-Andrezly beadása után Karanovics befejelte a negyedik hazai gólt.

Öt perccel később a három giurgiui csere összehozott egy gólt, Begue volt közelről eredményes a Niczuly Roland kapust elfektető Budescu passzából, ám ennél többre nem futotta erejükből.

Egyetlen további helyzetüknél Niczuly és Fülöp egyesült erővel blokkolta a kapu torkában Alibecet, a hátralevő idő legnagyobb helyzeteit pedig Marius Stefanescu, a hazaiak balszélsője puskázta el, aki előbb a keresztlécre, majd a hosszú sarok mellé lőtt. 4–2

A Sepsi OSK ezzel a sikerével egymást követő második évben jutott be a Román Kupa negyeddöntőjébe, amelyet március 3. és 5. között rendeznek meg.

ROMÁN KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Sepsi OSK–Astra Giurgiu 4–2
(Fülöp 2., Karanovics 28., 57., Konongo 49., ill. Biceanu 16., Begue 62.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik