BORBÉLY LÁSZLÓ (Praia Grande) 2019.07.13 21:40 Frissítve: 2019.07.14 16:20

Red Bull Neymar Jr's Five: szenzáció – magyar csapat lett a világ legjobbja!

A magyar együttes (Zsírkréták) nyerte meg a Red Bull Neymar Jr's Five brazíliai világdöntőjét, mivel a fináléban 2:0-ra megverte a már a csoportkörben is legyőzött Spanyolországot.

A magyar csapatot köszönthette győztesként Neymar

 

A nagyszerű pénteki teljesítmény és csoportgyőzelem után a szombati kieséses szakaszban a házigazda brazil csapat ellen léphettek pályára a mieink. Az együttes a készülődés jegyében előző este még megnézte a leendő ellenfél csoportmeccseit, amelyekből azt lehetett megállapítani, hogy a házigazda védekezése időnként könnyelművé válik, ezt pedig ki lehet használni.

Gyakori volt a magyar öröm szombaton Brazíliában


Pontosan ezt is tették a Zsírkréták, mert bár a mérkőzés elején volt egy veszélyesnek tűnő lehetősége a dél-amerikai gárdának, ezt követően gyakorlatilag az történt a pályán, amit a mieink akartak, és miután sikerült feltörni a nem is annyira stabil reteszt, jöttek szépen sorban a gólok – a rendező pedig szomorúan konstatálhatta, hogy számára már a nyolcaddöntőben véget ért a viadal (5:0).

A mieink már ezzel a sikerrel túlszárnyalták a tavalyi eredményüket, hiszen akkor a csoportkörben brillírozva a későbbi döntős argentinok ellen alulmaradtak a kieséses szakasz első felvonásán.

A házigazdát is kiejtette a magyar csapat


„Tavalyhoz képest nem érzem, hogy sokkal jobban ment volna a játék, ugyanakkor az előző évben nem kaptunk egy pofont a csoportkörben, gyakorlatilag sebezhetetlennek éreztük magunkat. Nyilván tiszteltük az ellenfelet, de egyszerűen annyira ment a játék, hogy nem éreztük, hogy itt mi hátrányba kerülhetünk, s amikor ez megtörtént, akkor káosz lett a pályán. Idén kaptunk egy pofont a csoportkör végén az utolsóként záró Indiától, majd ma úgy jöttünk ki minden egyes meccsen a pályára, hogy igenis benne van, hogy hátrányba fogunk kerülni” – mondta a finálét követően Fábián Gábor csapatkapitány, aki szerint óriási szerepe van az India elleni vereségnek abban, hogy végül összejött a tornagyőzelem.

Japán ellen is 5:0 lett a vége


A nyolc között a franciákat kiejtő Japán következett, a kissé fáradtan érkező ázsiai ország ellen hamar megszerezte a vezetést a magyar csapat, amely ezt követően többek között egy saját térfélről tekert góllal is szomorította ellenfelét, és csakhamar itt is összejött az 5:0-s siker.



Jött a 2017-es bajnok Románia elleni csörte, amelyen Kalocsay Károly erőszakossága eredményezett gyors vezetést, az Egyesült Államok elleni 1:1 után egy az egy elleni játékban nyerő szomszédunk energiája pedig folyamatosan fogyott el, ahogyan a csapat is – a döntőig vezető úton mindenkit lejátszott a pályáról a magyar csapat (5:0).

„Stabil labdatartásra és az ellenfél letámadására törekedtünk, úgy gondolom, ez jól is ment. Kis passzokkal igyekeztünk kijátszani a csapatokat, és aztán szélről vagy a palánkra játszva gólt szerezni” – adott betekintést a csapat taktikájába Fábián Máté.

A spanyolokkal játszották a finálét mieink

A fináléban a csoportkörben 5:0-ra legyőzött Spanyolország volt az ellenfél, és a meccs elején a stabil labdatartás az ellenfelet jellemezte. Az első három-négy percben gyakorlatilag csak riválisunknál volt a labda, de a folytatásban a mieink átvették a kezdeményezést, majd megszerezték a vezetést, egy büntetővel pedig le is zárták a döntőt – a kieséses szakaszt kapott gól nélkül játszotta le a magyar csapat (2:0)!



Ami a díjakat illeti: a magyar csapat győzelmével megnyerte a trófeát és a lehetőséget, hogy a Neymarból és barátaiból álló együttes ellen léphessen pályára. A nap során egy gólt sem kapó magyar együttes rögvest testközelből is megtapasztalhatta a brazil támadó zsenialitását, amikor is parádés sarokmozdulattal avatta fel a magyar kaput. A látványos jelenetekben nem szűkölködő összecsapáson egyébiránt a mieink felálltak kétgólos hátrányukból, de az utolsó másodpercekben Neymarék a maguk javára döntötték el a meccset (2:3).



SZABÁLYOK
Negyedik alkalommal hívja ki párbajra a világ legjobb amatőr focistáit Neymar, a PSG brazil világklasszisa. A Red Bull Neymar Jr's Five focibajnokság idei fordulóján a szabályok hűek maradnak ahhoz a grundfoci stílushoz, amelyet a focilegenda gyerekkorában is játszott Sao Paulo utcáin.

Az 5 fős csapatok mérkőzése maximum 10 percig tart, a meccsek kapus nélkül zajlanak. Ha egy csapat gólt kap, akkor elveszíti egy játékosát. A meccs tehát az idő lejárta előtt is véget érhet, ha az egyik félnek elfogynak a játékosai.

„Nagyon nagy megtiszteltetés és különleges érzés testközelből megtapasztalni a világ egyik legjobbjának a játékát, elképesztő ritmusban és sebességgel tudja húzogatni és tologatni a labdát, majd megindulni vele. Hatalmas élmény volt számomra a gálamérkőzés” – mondta a gálameccsel kapcsolatban Dudás Dániel.

A másik fődíj az, hogy a győztes elutazhat Neymar csapatához egy hosszú hétvégére, amelyen a brazil sztár vendéglátását élvezheti.

„Érdekes volt a megfogalmazás, hiszen tavaly azt mondták, hogy a fődíj egy hosszú hétvége Párizsban, most pedig azt, hogy egy hosszú hétvége ott, ahol Neymar játszik. Lehet, hogy ők kicsit közelebb vannak itt az információkhoz, úgyhogy ezt lehet utalásnak is venni, hogy elhagyja a PSG-t. Az FC Barcelona és a Real Madrid neve is szerepel a jelöltek között, de akárhol is játszik majd, mindenképpen óriási élmény lesz a túra. Egy évvel ezelőtt egy VIP Bajnokok Ligája-meccsnézéssel volt összekötve, úgyhogy nagyon várjuk már a mostanit” – zárta gondolatait Fábián Gábor.



A magyar csapat lett a világ legjobbja!
2019.07.18 17:45:16

Minden más foci nemzetisport.hu

Július 14. és 27. között Örményország ad otthont a 18. U19-es kontinensviadalnak.

2019.07.18 10:38:53

Minden más foci BACSKAI JÁNOS

NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2019. De a papa már Torinóban... A Juventus vett egy játékost a Lyontól, Fekir sorsa a Tottenham kezében van.

2019.07.16 23:30:11

Minden más foci nemzetisport.hu