PSG: „Történelmet írhatunk” – Lőw Zsolték kupadöntőkre készülnek

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2020.07.24. 08:01
null
Lőw Zsolt elismerte, beszélt a Hoffenheim vezetőivel
Az öt trófeára vágyó Paris Saint-Germain magyar másodedzője, Lőw Zsolt a rendkívüli időszakról, a szenzációs hozzáállásról és a Hoffenheim érdeklődéséről is beszélt a Nemzeti Sportnak.


A remélt ötből meglesz a harmadik?
– Bízunk benne! – indította a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjúját Lőw Zsolt, a bajnoki címet és a francia Szuperkupát már megnyerő, péntek este a Francia Kupáért a Saint-Étienne ellen harcba szálló PSG másodedzője. – Rendkívüli időszak van mögöttünk. A koronavírus-járvány miatt Franciaországban leállt a futball, ami minket illet, három és fél hónapig nem láttuk egymást, addig nem is tudtunk együtt dolgozni. Túlzás lenne azt állítani, hogy optimális feltételek mellett készültünk a Francia Kupa-döntőre, majd a jövő pénteki Ligakupa-fináléra, illetve a Bajnokok Ligája augusztusi folytatására.

Beavatna bennünket az elmúlt hetek történéseibe?
– Egy hónapja, június huszonkettedikén találkoztunk először. Az elején rendkívül szigorú szabályoknak kellett megfelelnünk, három napon át folyamatosan teszteltek minket. Az azt követő négy-öt napban csak ötfős csoportokban tudtunk edzeni, utána lehetett megduplázni a létszámot, mígnem két hét elteltével eljutottunk odáig, hogy a teljes csapat együtt készülhetett. Alkalmazkodtunk a körülményekhez, igyekeztünk a maximumot kihozni magunkból.

Az első tétmeccs előtt hogyan látja, sikerült?
– Ha a kérdés arra vonatkozik, hogy százszázalékos állapotban vagyunk-e, a válaszom nem. Nem is lehetünk még ilyen hosszú kihagyás után. Jelenleg hetven, legfeljebb nyolcvan százalékon állunk. A két kupadöntő szerencsére jó alkalmat kínál arra is, hogy amin kell, még csiszoljunk az Atalanta elleni BL-negyeddöntőig.

Azt a meccset augusztus tizenkettedikén rendezik. A hetven-nyolcvan százalékból addigra lehet száz?
– Szerintem igen. Annál is inkább, mert két jelentős tétre menő mérkőzést vívunk addig. A körülményekhez képest szerintem most sem nézünk ki rosszul, de ne feledjük, mivel a Serie A folytatódott, az Atalanta hétről hétre bajnoki ritmusban játszik. Ez neki előny, nekünk nyilván hátrány.

Neymartól is sokat remél a magyar edző a döntőben (Fotó: Imago Images)
Neymartól is sokat remél a magyar edző a döntőben (Fotó: Imago Images)

Abból érdemes bármilyen következtetést levonni, hogy mindhárom edzőmeccsüket könnyedén megnyerték?
– Pozitívum, hogy a Le Havre, a Waasland-Beveren és a Celtic ellen sem kaptunk gólt. Ahogyan az is, hogy összesen húszat szereztünk. A Celtic elleni keddi négy nullás siker arról tanúskodott, jó úton járunk. Fokozottan ügyeltünk a futballisták egészségére, a felkészülés során azt tartottuk a legfontosabbnak, hogy senki se sérüljön meg. A terhelés ennek megfelelően lett beosztva, negyvenöt, hatvan, aztán megint negyvenöt perc jutott mindenkinek. Azért is jelenthetem ki, hogy a legtöbbet kihoztuk az elmúlt időszakból, mert a felkészülés során senki sem sérült meg, a már korábban kidőlő Juan Bernat és Abdou Diallo kivételével mindenki rendelkezésre áll. Jelen pillanatban arra képes a csapatunk, hogy hetven percig a maximumon pörögjön.

Mi lesz a hátralevő húsz perccel?
– Előtérbe kerül a jó taktika…

A BL-negyeddöntőre készülés egyik állomásaként tekintenek a Saint-Étienne elleni csatára?
– Komolyan vesszük, már csak azért is, mert történelmet írhatunk. Öt trófeát nyerhetünk ebben az idényben… Érződik a játékosokon is, hogy hajtja őket a sikeréhség! Szenzációs a hangulat és a hozzáállás, mindenki arra fókuszál, hogy az előttünk álló mérkőzéseken ne találjunk legyőzőre. Azért nem mindennapi lehetőség, hogy ha a következő öt tétmeccsünkön nyerünk, három serleget emelhetünk a magasba. Jóllehet lépésről lépésre kell haladnunk, nem szabad azon törnünk a fejünket, hogy ha minden a reményeink szerint alakul, augusztus huszonharmadikán Bajnokok Ligája-győztesek lehetünk. Mi több, még a negyeddöntővel sem érdemes foglalkoznunk! Először a Saint-Étienne-t kell megvernünk, rá egy hétre a Lyont. Ugyanakkor nem vitás, ha megnyernénk a Francia Kupát, majd a Ligakupát, hatalmas lökést adna nekünk a BL-re.

Most a francia telefonszámán értem utol, de hamarosan átvált német számra?
– Szép próbálkozás… Nem szeretnék erről hosszasan beszélni, de annyit elmondhatok: ami a napokban megjelent, annak volt alapja, beszéltem az edzőt kereső Hoffenheim vezetőivel. Az eszmecsere remek légkörben zajlott, a végén abban maradtunk, az időpont most nem a legjobb a váltásra. Két kupadöntő és a BL folytatása előtt nem tartottam volna etikusnak, ha elköszönök a PSG-től, túl sok embert megbántottam volna ezzel. Volt egy-két álmatlan éjszakám, de hamar rádöbbentem: pillanatnyilag minden úgy jó, ahogy van. Arról nem szólva, hogy amikor napvilágot látott a hír, hogy leülhetek a Hoffenheim kispadjára, Kylian Mbappé odajött hozzám, és mosolyogva közölte: „Nem megyünk ám innen sehová!” Mondtam, rendben, de akkor ő sem. Ebben maradtunk.

FRANCIA KUPA
DÖNTŐ
21.10:
PSG–St.-Étiénne

Kylian Mbappé örül, hogy Lőw Zsolt marad a PSG-nél (Fotó: AFP)
Kylian Mbappé örül, hogy Lőw Zsolt marad a PSG-nél (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik