PSG: Rengeteg hamis történet látott napvilágot – Lőw Zsolt

TÓTH ÁDÁMTÓTH ÁDÁM
2019.05.26. 11:49
null
Lőw Zsoltot elkeserítették a médiában megjelent hamis hírek (Fotó: Imago)
A PSG vezérkara egy évvel meghosszabbította Lőw Zsolt szerződését is; a másodedző a Nemzeti Sportnak elmondta, élvezi a bizalmat, ugyanakkor elismerte, nem érték el valamennyi céljukat.

 

Mint megírtuk, egy évvel meghosszabbította Thomas Tuchel vezetőedző 2020 nyarán lejáró szerződését a francia bajnok Paris Saint-Germain vezérkara. A német szakvezető tavaly nyáron vette át a PSG irányítását, és most a teljes szakmai stáb, így vele együtt Lőw Zsolt másodedző is 2021 júniusáig írt alá. A párizsi együttes francia Szuperkupát és bajnokságot nyert, ám a Bajnokok Ligájából a nyolcaddöntőben búcsúzott a Manchester Uniteddel szemben, sőt tizenegyespárbajt követően a Francia Kupa döntőjében is alulmaradt a Rennes ellen.

„Nyilvánvaló, hogy nem értük el valamennyi célunkat, de a vezetőség, a játékosok és a szurkolók bizalma töretlen az edzői stábunk iránt – nyilatkozta lapunknak Lőw Zsolt. – Nem izgultunk az új szerződésünk miatt, régóta sejteni lehetett, sőt konkrét jelei voltak, hogy hosszabb távon számol velünk a vezérkar.”

A Leipzig szakmai stábját a párizsi hívó szóra elhagyó Lőw Zsolt ebben az idényben tapasztalhatta, mit jelent topcsapat élén szerepet vállalni és állandóan reflektorfényben lenni. Az újságírók a játékosok mellett az edzői stábot sem kímélték.

„Rengeteg hamis történet látott napvilágot, amelyekre úgy tekintettek az olvasók, mintha az öltözőből kerültek volna ki titokként – folytatta a PSG 40 éves másodedzője. – Tudom, a média világát a színes sztorik teszik érdekessé, és a gyorsaság mindennél fontosabb, de elkeserít ez a tendencia. Nehéz ezzel nap mint nap szembesülni, hiszen én hiába vagyok tisztában a történet forrásával, többször tapasztaltam ferdítést. Példának említhetném Daniel Alves Franciaországban adott interjúját, amelyet azzal indított, hogy a PSG milyen jól erősített az edzői stábbal tavaly nyáron. Ebből azonban semmi sem jelent meg, helyette az lett kiemelve, hogy rutinos játékosként szeretne beleszólni az átigazolási ügyekbe...”

„Az elmúlt egy hónapban semmi mást sem olvastam, mint hogy mikor bocsátanak el minket, miközben én tudtam, a vezetőség mindent megtesz a maradásunkért. Régen a gyengén teljesítő edzők alatt ingott a kispad, míg mostanság úgy tetszik, a jobbak sem nyugodhatnak meg. Korábban Lucien Favre meg Niko Kovac menesztéséről cikkeztek a németek, pedig elég megnézni, mi mindent értek el csapatukkal: előbbi a Dortmunddal megszorongatta a Bayernt, utóbbi jelentős hátrányból nyert bajnoki címet. Számos történet van, amely mélységesen felháborít, rossz irányba tart a futball – ebben sajnos a médiának is szerepe van.”

A hosszabbítás után következhet a megérdemelt pihenő.

„Jó lesz végre a családommal tölteni a szabadságot. A játékosoknak is a pihenést javasolnám, de néhányuknak hamarosan válogatottbeli kötelezettsége van. Reméljük, jó élményekkel gazdagodnak, és valamennyien feltöltődve érkeznek vissza a felkészülésre, amelyet már én is nagyon várok.”

Legfrissebb hírek

Öten dőltek ki az angol válogatott keretéből

Angol labdarúgás
2026.09.21. 16:02

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Rafael Leao felett a José Alvalade „esküdtszéke” mond ítéletet

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 13:07

A címvédő az élen, a két spanyol gigász a dobogón az NS BL-erősorrendjében

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 11:24