PSG: 14 év, 12 bajnoki cím? Ibra egy lépésre az újabb sikertől

Vágólapra másolva!
2015.05.16. 15:24
Zlatan Ibrahimovic az Ajax, a Juventus, az Inter, a Barcelona és a Milan labdarúgójaként is nyert korábban bajnoki címet, harmadik párizsi idényében pedig harmadszor diadalmaskodhat a francia élvonalbeli bajnokságban a Paris Saint-Germainnel. Ehhez a hátralévő két fordulóban elég egyetlen pontot szereznie a PSG-nek. Ez akár már ma este meglehet a Montpellier elleni idegenbeli találkozón. Ezzel a 33 éves svéd világklasszis – a Juventustól a Calciopoli bundabotrány miatt elvett két Scudettót is beleszámítva – 14 év alatt 12. alkalommal emelhetné a magasba az adott ország bajnoki trófeáját. 

Ibrahimovic 2001-ben igazolt át a Malmőből az Ajaxhoz, s 20 évesen, első hollandiai idényében rögtön meg is szerezte az első bajnoki címet a Ronald Koeman vezette együttessel. A következő kiírás nem hozott címvédést, ám 2004 tavaszán ismét ünnepelhettek az amszterdamiak.

Ibra első bajnoki címét az Ajax játékosaként ünnepelhette 2002-ben… (Fotó: Reuters)
Ibra első bajnoki címét az Ajax játékosaként ünnepelhette 2002-ben… (Fotó: Reuters)
…és a másodikat is, két évvel később (Fotó: Reuters)
…és a másodikat is, két évvel később (Fotó: Reuters)


Ezt követően Ibra Torinóba tette át a székhelyét, s egymás után kétszer is a Juventus nevével kezdődött a Serie A tabellája az idény végén. Más kérdés, hogy ezeket a címeket a Calciopoli miatt elvették, a Juventust pedig a másodosztályba „száműzték”.

Torinóban is kétszer ünnepelhetett… (Fotó: Getty Images)
Torinóban is kétszer ünnepelhetett… (Fotó: Getty Images)
…bár ezeket a címeket utólag elvették (Fotó: AFP/Getty Images)
…bár ezeket a címeket utólag elvették (Fotó: AFP/Getty Images)

Ibra nem követte a Juvét a Serie B-be, hanem a vetélytárs nélkül maradt Interhez igazolt át, s nyert is egymás után három bajnoki címet.

Mindhárom interes idényében bajnok lett a svéd zseni (Fotó: Getty Images)
Mindhárom interes idényében bajnok lett a svéd zseni (Fotó: Getty Images)
A milánói szurkolók rajongtak Ibráért (Fotó: Getty Images)
A milánói szurkolók rajongtak Ibráért (Fotó: Getty Images)

 

Harmadik milánói bajnoki címét gyermekeivel ünnepelte (Fotó: AFP/Getty Images)
Harmadik milánói bajnoki címét gyermekeivel ünnepelte (Fotó: AFP/Getty Images)

Az Olaszországban töltött időszakot egy évre szakította mega svéd zseni, és Barcelonából is (többek között) bajnoki címmel távozott. Mégpedig vissza Milánóba, de nem az Interhez, hanem a városi rivális Milanhoz, s – minő meglepetés – a piros-feketékkel is bezsebelte a Serie A első helyét.

Bár nem mindig volt meg a tökéletes összhang Messivel, Ibra így sem távozott üres kézzel a katalánoktól (Fotó: AFP/Getty Images)
Bár nem mindig volt meg a tökéletes összhang Messivel, Ibra így sem távozott üres kézzel a katalánoktól (Fotó: AFP/Getty Images)
A Milannal is ünnepelhetett (Fotó: AFP/Getty Images)
A Milannal is ünnepelhetett (Fotó: AFP/Getty Images)

A címvédés viszont nem jött össze, márpedig Ibrának ez a minimum, így a francia fővárosba tette át székhelyét az azóta mársaját internetes keresővelrendelkező svéd csatár. Eddig úgy tűnik, eredményesen.

Első párizsi idényében David Beckhammel ünnepelt (Fotó: Getty Images)
Első párizsi idényében David Beckhammel ünnepelt (Fotó: Getty Images)

 

A címvédés is összejött a PSG-vel, és a harmadik francia bajnoki cím is csak karnyújtásnyira van (Fotó: AFP/Getty Images)
A címvédés is összejött a PSG-vel, és a harmadik francia bajnoki cím is csak karnyújtásnyira van (Fotó: AFP/Getty Images)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik