Pózolj fegyverrel: Adrianót vizsgálja a rendőrség

Vágólapra másolva!
2010.06.01. 09:13
null
Adriano és a fegyver
Címkék
Megint bajba került Adriano, a Flamengo támadója, miután egy brazil napilap két fotót hozott nyilvánosságra róla. A csatár az egyiken fegyverrel a kezében pózol, a másikon pedig egy bűnbanda jelét mutatja. A brazil rendőrség beidézte a futballistát, akinek még nem zárult le egy korábbi ügye, amelyben egy drogkereskedővel hozták kapcsolatba a nevét.

Adrianónak egyelőre nem Rómában van jelenése, ahol – a támadó elmondása szerint – a pályafutását folytatja a nyártól, hanem a Rio de Janeiró-i rendőrségen. A csatárt ugyanis beidézték a hatóságok, mivel kapcsolatba hozták egy bűnszervezettel.

„Adrianót beidéztük, hogy részt vegyen egy találkozón kedd délután, amelyen Luiz Alberto Cunha de Andrade rendőrfőnök kérdezi majd ki" – erősítette meg a hírt a rendőrség szóvivője.

A bombát az O Día napilap robbantotta hétfőn, amikor két képet közölt Adrianóról. A futballista az egyiken egy másik férfi társaságában, géppisztollyal a kezében pózol, a másikon pedig egy bűnbanda jelét mutatja.

Ráadásul a lap információi szerint a csatár üzletelt egy drogkereskedő hálózat tagjaival, köztük Fabiano Atanasio da Silvával, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2009 októberében részt vett egy rendőrhelikopter lelövésében, amelyben három rendőr vesztette életét. Da Silvát emellett egy börtönigazgató megölésével is vádolják.

Az O Día információi szerint a képek egyébként még Olaszországban készültek. Adriano az egyik fotón a CV jelet mutatja, amely a Comando Vermelho bűnbanda jele.

Adriano szóvivői a lap hírére reagálva úgy nyilatkoztak, a fegyverek nem valódiak, és a képeket viccből készítették az olaszországi Comóban, Adriano egyik házában.

A brazil támadót korábban már kapcsolatba hozták egy drogkereskedővel, mivel a futballista egyik motorja egy ismert díler, Paulo Rogerio de Souza Paz édesanyja nevére volt íratva. Az ügyet még nem zárták le.

Adriano a CV jelet mutatja
Adriano a CV jelet mutatja
Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
44 perce

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
1 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
1 órája

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
8 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
8 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
8 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik