Porto, Sahtar, Videoton: közös ügy a dupla

Vágólapra másolva!
2011.05.17. 11:31
null
Ha odafigyelnek az érdekeltek, a bajnok Porto még kétszer ünnepelhet tavasszal (Fotó: Action Images)
Noha a klubvilágranglistán szakadéknyi a különbség a címben említett Porto és Sahtar, valamint a magyar bajnok Videoton között, a hazai mérce szerint kitűnő idényt futó székesfehérváriak az esetleges duplázásukkal bizonyos értelemben egy szintre kerülhetnek e rendszeres BL-indulókkal, sőt meg is előzhetik őket. Az esély megragadásához persze le kell győzniük a Kecskemétet a Magyar Kupa ma 19 órakor kezdődő fináléjában.

 

Mielőtt a nemzetközi porondon elhelyeznénk az esetleges magyar duplát, nézzük, kikkel osztoznak a hazai dicsőségen a fehérváriak, ha ma este sikerrel járnak a Puskás Ferenc Stadionban.

A MAGYAR DUPLÁZÓK
1912–13: FTC
1913–14: MTK
1922–23: MTK
1924–25: MTK
1926–27: Ferencváros
1927–28: Ferencváros
1969: Újpesti Dózsa
1970: Újpesti Dózsa
1974–75: Újpesti Dózsa
1975–76: FTC
1984–85: Bp. Honvéd
1988–89: Bp. Honvéd
1994–95: FTC
1996–97: MTK
2003–04: FTC
2009–10: DVSC

DUPLÁZÁSOK IDEHAZA

Négy fővárosi csapat és a tavaly duplázó Debrecen után a Videoton lehet a hatodik magyar klub, amelyik egy idényen belül megnyeri az első osztályú bajnokságot és a Magyar Kupát is – már amennyiben ma legyőzi az erről nyilván hallani sem akaró kecskemétieket.

Mint a mellékelt táblázatból látható, 2010-ig a fővárosi klubok kiváltsága volt az efféle trófeahalmozás – aztán tavaly a Debrecen vitt új színt a tablóra.

Idehaza a ferencvárosiaké a pálma: a zöld-fehérek a második világháború előtti hőskorban háromszor dupláztak (ugyanezt tette az MTK is), a sorozatot csaknem fél évszázad kihagyás után a hetvenes években folytatták, majd az azóta eltelt évtizedekben bemutattak további két ilyen bravúrt.

A Ferencváros abból a szempontból is kiemelkedik a magyar duplázók közül, hogy egyszer sikerült neki párhuzamosan megvédenie mind a két címet. Hasonlóra idehaza csupán az Újpesti Dózsa nagyszerű, hatvanas-hetvenes évekbeli gárdája volt képes. A lila-fehérek 1969 tavaszán a triplázáshoz is igen közel jártak, hiszen az angol Newcastle Uniteddel döntőt játszottak a Vásárvárosok Kupájában.

EURÓPAI DUPLÁZÁSOK 2010–2011-BEN

Az utóbbi hónapokat tekintve egyelőre négy klub mondhatja magát bajnoknak és egyszerre kupagyőztesnek is Európában, de közülük csak kettő hajtotta végre a duplázást ezen a tavaszon: az északír Linfield – amely 22 hazai duplájával vezeti a nem hivatalos világranglistát –, valamint a horvát Croatia Zagreb.

DUPLA A LÁTHATÁRON
Akiknek már megvan
Dinamo Zagreb (horvát)
Ekranas (litván)
Flora Tallinn (észt)
Linfield (északír)
Akiknek egyelőre a fele van meg
Dudelange (luxemburgi, bajnok)
Lille (francia, kupagyőztes)
Maccabi Haifa (izraeli, bajnok)
Partizan (szerb, kupagyőztes)
Porto (portugál, bajnok)
Sahtar (ukrán, bajnok)
Slovan (szlovák, kupagyőztes)
Valletta FC (máltai, bajnok)
Akiknek még nincs meg egyik sem, de meglehet mindkettő
Domzale (szlovén)
Maribor (szlovén)
Mogren (montenegrói)
Standard (belga)
Zeljeznicar (bosnyák)

Az észt Flora és a litván Ekranas „csak" a kupát nyerte meg az idén, a bajnoki címet – mivel ezekben az országokban a naptári évhez illeszkedik a bajnokság – még az ősszel hódította el (bár mindketten vezetnek most is).

Végignézve a duplára még eséllyel pályázó európai csapatok névsorán, feltűnik, hogy a legerősebb négy bajnokságból – főképp a meglehetősen kiegyenlített erőviszonyok miatt – ezúttal egyetlen gárdának sem jöhet össze a hazai dupla.

Az ukrán Sahtar, a francia Lille és a portugál Porto számít a legnevesebb potenciális duplázónak, sőt utóbbinak a tripla is meglehet, ha szerdán megnyeri az Európa-liga fináléját.

Ne feledjük persze, hogy közben a spanyol bajnok Barcelona és az angol aranyérmes Manchester United egyike mindenki által irigyelt dupla büszke birtokosa lesz a Bajnokok Ligája döntője után – de ezzel már nagyon messzire kanyarodtunk a magyar bajnokságtól...

Érdekes ugyanakkor, hogy a potenciális duplázók a térségünkben összpontosulnak. Ha a nagyon sovány matematikai esélyt tápláló osztrák Riedet is ideszámítjuk, akkor hat szomszédos országban lehet ugyanaz a bajnok, aki a kupát is elviszi!

Ráadásul az egykori Jugoszláviából létrejövő mind a hat UEFA-tagállamban meglehet a trófeahalmozás!

(A mellékelt listán a Ried mellett a macedón Metalurg Szkopjét sem tüntettük fel, esélyei oly csekélyek a két cím együttes elhódítására.)

AZ ÖREG FÖLDRÉSZ LEGSIKERESEBB DUPLÁZÓI

A duplázás azokban az országokban valósul meg a legnagyobb eséllyel, ahol hagyományosan néhány csapat uralja a helyi futballt – ezt érzékelteti a mellékelt európai táblázat is: Skóciában és Bulgáriában két-két egylet is elmondhatja magáról, hogy legalább tízszer fotóztathatta magát egyszerre két hazai serleggel.

LEGALÁBB TÍZ DUPLA
Linfield (északír) 22
Rangers (skót) 18
Olympiakosz (görög) 14
Levszki Szófia (bolgár) 13
Celtic (skót) 13
HB (feröeri) 12

Dinamo Kijev (ukrán, szovjet)

11
Austria Wien (osztrák) 10
CSZKA Szófia (bolgár) 10

S hogy mi a helyzet a legerősebb bajnokságokban? Nos, itt is találunk a duplákat tekintélyes mennyiségben halmozó klubot (Bayern München, 8), ám a nagy konkurencia miatt mégsem ez a jellemző.

Angliában a Manchester United és az Arsenal 3-3 duplával (bajnoki cím és FA-kupa egyszerre) viszi a prímet, Spanyolországban a Barcelona (5), Athletic Bilbao (5), Real Madrid (4) trió az irányadó, Franciaországban pedig a Saint-Étienne (4).

Olaszországban a Juventus és az Internazionale 2-2 duplával is rangelső tud lenni, ráadásul az Internél az egyik eset némi papírmunkát is igényelt (calciopoli, 2006)...

Igaz, cserébe a fekete-kékek másik hazai duplája mellé odakerült a Bajnokok Ligája-serleg is (2010), ami még ezen a szinten is ritkaság. Az öt nagy ligából kizárólag a Manchester United (1999) és a Barcelona (2009) nevéhez fűződik hasonló treble, illetve triplete.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik