Norvégia: Sikerült feljebb lépnem – Gángó András

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2020.04.22. 11:37
null
Gángó András (balra) nagyszerű munkát végez Észak-Európában
Gángó András, a Tromsö IL magyar kapusedzője beszélt a felfüggesztett munkaviszonyról, a feröeri lehetőségről és a megszerzett papírról is.

 

„Gángó András karanténban.”

Turi Géza, a feröeri első osztályú KÍ Klaksvík kapusedzője mondta a Nemzeti Sportnak egy hónappal ezelőtt, hogy értesülése szerint a korábbi kapus karanténban van. Nos, a norvég Tromsö IL kapusedzőjét sikerült elérnünk.

„Még február végén edzőtáboroztunk a Tromsővel a spanyolországi Marbellában, március másodikán jöttünk vissza Norvégiába – mondta lapunknak Gángó András. Március tizenkettedikéig zavartalanul edzettünk, semmit sem befolyásolt a vírus. Aztán aznap, a délelőtti edzés után a klubvezérkar összehívott minket, s közölte, a vírus terjedése miatt hétfőig nem lesz gyakorlás. Mire hazaértem, a norvég kormány felfüggesztette az összes sporteseményt és edzést, ráadásul visszamenőleg karantént rendelt el azoknak, akik február huszonnyolcadika után érkeztek vissza az országba külföldről – így maradtunk karanténban március tizenhatodikáig.”

Őrült ötlet?

Gángó András elmondta, hogy a Norvég Labdarúgó-szövetség szeretné mind a harminc bajnokit lejátszani az első két profi osztályban.

„A helyi sajtóban megjelent egy cikk: Tromsö körzeti bajnokságaiban (ötödosztály, valamint ennél is alacsonyabb ligákban) szereplő klubok között felvetődött az ötlet, mely szerint a tavaszi szezont e-sportban, vagyis FIFA PlayStation-játékban tudják le, és az ott megszerzett pontokat vigyék magukkal a bajnokság második felére, amelyet az ősszel már a pályán játszanak le – így Gángó András.Még csak harminchat éves vagyok, nem mondanám magam öregnek, de erre a felvetésre még nekem is kellett egyet aludnom, hogy megemésszem… Meglátjuk, mi lesz ebből, de kétségtelen, a koronavírus miatt mindenki extrém helyzetbe került, valamilyen megoldást kell találni.”

A korábbi kapus elmondta, a kormány április elejéig semmilyen szervezett edzést nem engedélyezett. Gángó András segítségével betekintést nyerhettünk abba is, a norvég klubok milyen megoldást alkalmaztak a bajban.

„A munkáltatónak van olyan lehetősége, hogy az alkalmazottakat elküldje – idegen kifejezéssel – permitteringre. Magyarra úgy lehetne lefordítani, hogy felfüggesztett munkaviszony: ezt alkalmazta a legtöbb norvég klub. Konkrét példa: a kormány állja az alkalmazottak fizetését az első húsz napban százszázalékos mértékben, utána a fizetés hatvankét százalékát utalja. Ez a lehetőség minden munkahelyre kiterjed, de a jogszabályok miatt a futballkluboknál több kérdést is felvet. Például a klub nem kötelezheti a labdarúgókat, hogy eddzenek, tizennégy nap után viszont a munkavállalónak, vagyis a játékosnak jogában áll egyoldalúan felbontani a szerződését, s így szabadon igazolhatóvá válik. Nálunk mindenkinek felfüggesztették a munkaviszonyát. A hiányzó jegybevétel, a televíziós és szponzori pénz kiesése miatt fizetési nehézségek adódtak, a túléléshez létfontosságú, hogy a klub éljen az állam által nyújtott segítséggel.”

A Tromsö az egészségügyi előírásokat betartva kisebb csoportokban edz, de nem könnyíti meg az embereket életét, hogy az északi sarkkör felett lévő várost április közepén körülbelül kétméteres (!) hó fedte.

„Sajnos a második ligában indulunk, mert az előző idényben kiestünk. Az viszont örömteli, hogy szerződést hosszabbítottak velem. Remekül érzem itt magam, tavaly márciusban érkeztem, közben elvégeztem a Dán Labdarúgó-szövetség égisze alá tartozó képzést, így az Európában megszerezhető legmagasabb kapusedzői papír lapul a zsebemben. Mindeközben dolgoztam a feröeri U21-es válogatottnál. Sikerült feljebb lépnem, miután decemberben új szövetségi kapitányt neveztek ki Feröeren, a svéd Hakan Ericson ült a kispadra – ismerősen csenghet a neve, hiszen négy évvel ezelőtt az ő irányításával lett Európa-bajnok a svéd U21-es válogatott. Szabad kezet kapott a stáb kialakításában, s miután többször beszélgettünk, felajánlotta a kapusedzői posztot.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik