Norvégia: manipulációgyanú miatt töröltek egy meccset

Vágólapra másolva!
2012.07.09. 09:58

A Norvég Labdarúgó-szövetség (NFF) a kezdés előtt törölte az Ullensaker/Kisa–Ham-Kam másodosztályú bajnokit, mivel bizonyítottnak vélte, hogy nemzetközi fogadási bűnszervezetek megpróbálják befolyásolni az eredményt.

Az NFF több riasztást is kapott arról, hogy a találkozón a fogadási maffia manipulálja az eredményt, így nem engedte a bajnoki elkezdését.

„Sajnos, nem mondhatom, hogy sokkolt volna a sztori, mert érezhető volt, hogy efelé tartunk... Nemzetközi bűnszervezetek vannak a manipulációk mögött, és nagyon naivak lennénk, ha azt hinnénk, teljesen tiszta minden mérkőzés – különösen figyelembe véve azt, hogy mennyi alacsonyabb osztályú találkozóra lehet fogadni Norvégiában. Felvettük a kapcsolatot az UEFA illetékeseivel, de ez belső ügy, hisz mindkét csapat az NFF égisze alá tartozik" – mondta sajtótájékoztatóján Yngve Hallen norvég szövetségi elnök.

A szövetség tudatta: az Ostsiden–Follo harmadik ligás mérkőzés miatt indított nyomozás „buktatta le" az újabb manipulációs kísérletet. Ezen a találkozón az Ostsiden 0–3-ról 4–3-ra fordított, a gyanút a Follo képviselői jelentették. A belső nyomozás után a szövetség a norvég rendőrséghez továbbítja az ügyet.

Legfrissebb hírek

Hegedűs Gábor: Tehetséget a sors ad, mi értéket nevelünk

Utánpótlássport
2025.07.25. 16:33

Kerkez a fejjel történt szereléséről: Ez vagyok én, mindig száz százalékot adok...

Angol labdarúgás
2025.07.25. 10:40

Neymar szétrúgta a szögletzászlót örömében, majd elvették az utolsó perces gólját – videó

Minden más foci
2025.07.24. 11:42

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Megdőlt a nézőrekord a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.07.24. 09:33

Labdarúgás: új fiatalszabállyal indul az NB I

Utánpótlássport
2025.07.24. 09:00

Ekitiké túl az orvosi egy részén a Poolnál, Gyökeres gyakorlatilag az Arsenalé – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.22. 22:33

Liga 2: idegenben lesz több meccse a Sepsinek az alapszakaszban

Minden más foci
2025.07.22. 14:28
Ezek is érdekelhetik