Nigéria büntetőkkel jutott a negyeddöntőbe, kiesett a címvédő

Vágólapra másolva!
2013.01.29. 20:14
null
Victor Moses két tizenegyest is értékesített (Fotó: Action Images)
Az Afrikai Nemzetek Kupája C-csoportjának 3. fordulójában Nigéria a Chelsea-ben futballozó Victor Moses büntetőivel 2–0-ra legyőzte Etiópiát, így továbbjutott a negyeddöntőbe, csak úgy, mint a címvédő Zambia elleni mérkőzés gól nélküli döntetlennel kihúzó Burkina Faso.

BURKINA FASO–ZAMBIA 0–0

A csoportban az első két fordulóban csak egy győzelem született, így az Etiópiát lelépő (4–0) Burkina Faso kedvező helyzetből várta az utolsó kört, de még minden a négy együttesnek volt esélye továbbjutni és kiesni egyaránt.

Nem mondhatni, hogy a fordulót élen váró Burkina Fasó-iak örömjátékot mutattak be, sőt a 17. percben a címvédő Zambia került nagy helyzetbe, Panandétiguiri vesztette el a labdát 16-osa előterében, Lungu passza után pedig Mbesuma veszélyeztetet, de elkapkodott próbálkozását védte Diakité.

A félidő utolsó percében ismét Lungu aktivizálta magát, bal oldali beadása után Kalaba fejesét azonban ismét csak hárította Diakité.

Egy órához érkezve Mbesuma került ziccerbe, hiába fejelhetett azonban szabadon, nem találta el a kaput, így végül nem született gól a találkozón, ezzel pedig Burkina Faso bejutott a negyeddöntőbe.

ETIÓPIA–NIGÉRIA 0–2

Sokáig úgy tűnt, hogy a másik összecsapáson sem, de szerencsére azért ez a szégyen végül nem esett meg.

Bár ezen a mérkőzésen legalább lényegesen több esemény volt, hiszen az ötödik percig már két lehetőséget is feljegyezhettünk, előbb Moses szabadrúgása után Ambrose fejelt fölé, majd Mikel passzánál Bancha avatkozott nagyszerűen játékba, mielőtt elért volna Uchéig.

A 16. percben Said fejelt szöglet után jócskán a kapu fölé, majd a játékrész hajrájában Echiejele fejese, majd Emenike lövése veszélyeztette az etiópiai hálót – mindkétszer eredménytelenül. A félidő végén Elias közel állt a kiállításhoz, de a játékvezető, miután ráeszmélt, hogy már volt egy figyelmeztetése, végül nem mutatta fel másodjára neki a sárga lapot.

A fordulás után ismét Said fejesével próbálkozott Etiópia, majd szinten az ellentámadásból Omeruo bólintott a léc fölé, majd nem sokkal később ismét utóbbi próbálkozhatott, mindhiába.

A 66. percben Mba révén közel volt a vezető gólhoz Nigéria, a 79. percben pedig büntetőhoz jutott: Mosest kaszálták el a 16-oson belül, a sértett pedig higgadtan a kapu bal alsó sarkába passzolt (0–1).

Ezt követően felpörögtek az események, szinte egyből a gól után Enyeamának kellett nagyot védenie Said közeli fejesénél, majd egy18 méteres szabadrúgás után Ideye fejesét védte bravúrral Bancha, majd az ismételt Musa-fejes saját csapattársáról pattant kifelé.

A 85. percben egy kontra után óriási ziccerben indult meg három nigériai játékos is, Moses passz helyett megpróbálta Bancha mellett elhúzni a labdát, a kapus azonban szabálytalankodott vele szemben, így jöhetett az újabb tizenegyes. S mivel Bancha pár perccel korábban már kapott egy sárgát, megfogyatkozott Etiópia, ráadásul mivel a három cserelehetőségét addigra már rég kihasználta, így egy mezőnyjátékosnak kellett a kapufák közé állnia.

Amíg erre vártak, már a 90. perchez érkeztek a csapatok, Mosest azonban ez sem zavarta, így is magabiztosan a jobb alsóba gurított, bár Hintsa érezte, és rajta is volt, ha hamarabb vetődik el, még ki is védhette volna (0–2).

A hétperces hosszabbítás során Said kétszer is helyzetbe került még, de betalálnia ezekből sem sikerült, így végül Nigéria 2–0-ra nyert, és kiharcolta a továbbjutást.

AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA (DÉL-AFRIKA)
C-CSOPORT, 3. FORDULÓ
BURKINA FASO–ZAMBIA 0–0
Nelspruit. Mbombela Stadium
Burkina Faso: Diakité – Koffi, B. Koné, K. Koulibaly, Panandétiguiri – D. Koné, Rouamba, Kaboré – Balima (Dah, a szünetben), S. Traoré (Bancé, 11.) – Pitroipa (Ab. Traoré, 92.)
Zambia: Mweene – Nksausu (Musonda, 16.), Sunzu, Himoonde, Mbola – Kalaba, Sinkala, Chansa (Mulenga, 55.), Lungu (Sakuwaha, 80.) – Mayuka, Mbesuma
ETIÓPIA–NIGÉRIA 0–2 (0–0)
Phokeng. Royal Bafokeng Stadium
Etiópia: Bancha – Girma, Elyas, Debebe, Butako – Saleh (Bogale, 68.), Hintsa, Kabede – Ukuri (Ibrahim, a szünetben), Said – Estifanos (Teshome, a szünetben)
Nigéria: Enyeama – Echiejile, Oboabona, Omeruo, Ambrose – Mba, Obi Mikel (Yobo, 92.), Ogude – Moses, Uche (Musa, 65.) – Emenike (Ideye, 75.)
Gólszerző: Moses (79., 90. – mindkettőt tizenegyesből)
Kiállítva: Bancha (85. – második sárga lappal)
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Burkina Faso 3 1 2 5–1 4 5
2. Nigéria 3 1 2 4–2 2 5
3. Zambia 3 3 2–2 0 3
4. Etiópia 3 1 2 1–7 –6 1
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
(1.) Ghána–Zöld-foki-szigetek február 2., 16.00 Port Elizabeth
(2.) Dél-Afrika–Mali február 2., 19.30 Durban
(3.) Elefántcsontpart–Nigéria február 3., 16.00 Rustenburg
(4.) Burkina Faso–D/2 február 3., 19.30 Nelspruit
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik