Németország lesz Brazília ellenfele a nyolc között

Vágólapra másolva!
2009.10.07. 22:10
null
Jungwirth (balra) harcol a labdáért Uchechivel
Címkék
Az Egyiptomban zajló U20-as labdarúgó-világbajnokságon a 64. perctől, Tobias Kempe kiállítása után emberhátrányban játszó Németország 3–2-re legyőzte Nigériát, és ezzel bejutott a legjobb nyolc közé. A továbbjutást jelentő gólt a hosszabbítás perceiben szerezte Björn Kopplin.

A C-csoportból első helyen, veretlenként továbbjutó Németország a papírformának megfelelően sokkal többet támadott a nyolcaddöntőbe csoportharmadikként, két vereséggel és egy győzelemmel érkező Nigéria ellen.

A németek legveszélyesebb játékosa az első félidőben a Bayer Leverkusen színesbőrű támadója, Richard Sukuta-Pasu volt, aki többször is helyzetbe került. A legnagyobb lehetőségét az első félidő hajrájában hagyta ki, amikor öt méterről leadott fejesét Okafor kapus bravúrral védte.

A második játékrészben felpörögtek az események. Az 51. percben Lewis Holtby a saját tizenhatosánál eladta a labdát, Osanga beadásából pedig Uchechi fejelt a németek kapujába. 0–1

Németország azonban az első ellentámadásából egyenlített: Björn Kopplin húzott el a bal oldalon, Uche Okafor kimozdult a kapujából, mert beadásra számított, a Bayern München szemfüles és merész játékosa azonban a kapuba passzolt. 1–1

A 64. percben újra Németország került hátrányba, méghozzá emberhátrányba Tobias Kempe kiállítását követően. A német játékos rálépett az egyik becsúszva szerelni próbáló nigériai lábára, és mivel az uruguayi Jorgte Larrionda szándékosnak minősítette Kempe megmozdulását, piros lapot mutatott fel a támadónak.

Az emberelőnyt gyorsan gólra is váltották az afrikaiak, a portugál Sporting középpályása, Rabiu Ibrahim Nurudee Oralsei szólója után három védő szorításában kapura fordult, és gólt érő lövésével másodszor is vezetéshez juttatta csapatát. 1–2

Ezzel azonban még nem dőlt el a meccs, ugyanis Kopplin bal oldali beadásából Mario Vrancic egyenlíteni tudott. 2–2

Sőt! A nigériaiak hiába birtokolták többet a labdát a kiállítást követően, Kopplin saját térfeléről megindulva a rendes játékidő hosszabbításában egyedül vezette kapura a labdát (úgy tűnt, mintha a labdaszerzés pillanatában szabálytalankodott volna), és a kifutó kapus mellett a kapuba gurított. 3–2

Németország ezzel továbbjutott, a negyeddöntőben az Uruguayt búcsúztató Brazíliával találkozik.

EGYIPTOM, U20-AS VB
NYOLCADDÖNTŐ
Németország–Nigéria 3–2 (Kopplin 52. és 93., Vrancic 75., ill. Uchechi 51., Ibrahim 68.)

NEGYEDDÖNTŐ
10.09., 16.30 Dél-Korea–Ghána  
10.09., 20.00 Olaszország–Magyarország  
10.10., 16.30 Brazília–Németország  
10.10., 20.00 Egyesült Arab Emírségek–Costa Rica
 

ELŐDÖNTŐ
10.13., 16.30  Az 1. negyeddöntő győztese–A 2. negyeddöntő győztese
 
10.13., 20.00  A 3. negyeddöntő győztese–A 4. negyeddöntő győztese
 
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik