Nem lehetett kérdés: Egyiptom és Nigéria nyert

2010.01.20. 18:58
null
Odemwingie kétszer is betalált Mozambik ellen (Fotó: Reuters)
Címkék
Nem született meglepetés az Afrikai Nemzetek Kupája C-csoportjának utolsó fordulójában: Egyiptom Benint verte meg 2–0-ra, míg Nigéria Mozambik ellen győzött Peter Odemwingie duplájával és Obafemi Martins találatával. A címvédő így csoportelső lett, míg Nigéria a második helyen lépett tovább.

NIGÉRIA–MOZAMBIK

Nigériára nagyon fontos mérkőzés várt a C-csoport utolsó fordulójában, mivel a Mozambik elleni találkozón az volt a kérdés, hogy melyik együttes jut tovább a már biztos negyeddöntős Egyiptom mögött.

Az első félidőben azonban hiába próbálkozott Shaibu Amodu szövetségi kapitány csapata, nem tudta bevenni Mozambik kapuját, sőt a korábban a Honvédban játszó Genito nagy helyzetben hibázott a nigériai kapu előtt. A játékrész vége előtt azonban megtört a jég, Peter Odemwingie vezetéshez juttatta Nigériát.

A második játékrész jól indult Nigéria számára: ismét betalált a Lokomotiv Moszkva játékosa, Odemwingie. Az evertonos Yakubu Aiyegbeni kapott jó kiugratást, majd önzetlenül passzolt középre Odemwingie-nek, aki nem hibázott.

A 86. percben aztán Obafemi Martins is feliratkozott a góllövőlistára: egy lövést még védett a mozambiki kapus, ám a kipattanót a kapuba vágta a Wolfsburg támadója.

Több találat már nem született, így Nigéria magabiztos játékkal biztosította helyét a negyeddöntőben.

NIGÉRIA–MOZAMBIK 3–0
 

EGYIPTOM–BENIN

Egyiptom számára tét nélküli volt a C-csoport utolsó találkozója, mivel a forduló előtt három ponttal előzte meg a második Nigériát, amely ellen korábban 3–1-re győzött.

Ennek ellenére nem vette félvállról a meccset a 2008-as Afrikai Nemzetek Kupáját megnyerő, címvédő együttes, és már a hetedik percben vezetést szerzett Ahmed Al Muhammadi találatával.

Majd bő negyedórát követően Emad Moteab találatával már 2–0-ra vezetett Hasszan Sehata szövetségi kapitány csapata, és eldőlni látszott a találkozó a nem túl nagy iramot diktáló Benin ellen.

Nem is született több gól a mérkőzésen, így Egyiptom száz százalékos teljesítménnyel jutott be a torna negyeddöntőjébe, és ellenfélre várt.

EGYIPTOM–BENIN 2–0
 

 

AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA
C-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Egyiptom–Benin 2–0 (Al Muhammadi 7., Moteab 23.)
Nigéria–Mozambik 3–0 (Odemwingie 45., 47., Martins 86.)
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Egyiptom 3 3 0 0 7–1 9
2. Nigéria 3 2 0 1 5–3 6
3. Benin 3 0 1 2 2–5 1
4. Mozambik 3 0 1 2 2–7 1
Legfrissebb hírek

A ráadásban darálta be az Altachot, másodszor lett osztrák kupagyőztes a LASK

Minden más foci
5 perce

A Tatabánya nyert és bejutott a döntőbe a kézilabda Európa-kupában

Kézilabda
15 perce

A férfiak egy-egy győzelemmel és döntetlennel a bennmaradás küszöbén a fallabdacsapat Eb-n

Egyéb egyéni
33 perce

Csapattársak csatája várható a Balaton Park Circuiten

Egyéb autó-motor
48 perce

Sinner megállíthatatlan Madridban, történelmi sorozat kapujában

Tenisz
53 perce

Kupagyőztes lett a Zsolnával Szánthó Regő

Minden más foci
53 perce

Sobotkáné Fábián Éva: A mérhető és a nem mérhető eredmény is számít

Utánpótlássport
57 perce

Nyílt vízi úszó-vk: 8. és 18. hely – kétszer

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik