Műkorcsolyázó lenne Ilhan Mansiz

2010.08.19. 15:52
Címkék
Következő sportpályafutásán dolgozik Ilhan Mansiz, a 2002-es labdarúgó-világbajnokságon bronzérmet szerző török válogatott támadója: szlovák párjával, Olga Bestandigovával a 2014-es szocsi téli olimpián vennének részt páros műkorcsolyában.

A 2002-es bronzmérkőzésen betaláló Ilhan Mansiz a jövőben a jégen bizonyítana (Fotó: Action Images – archív)

A 35 éves futballista két évvel ezelőtt egy török televíziós show-műsorban ismerte meg barátnőjét, aki a 2002-es olimpián egyéniben már szerepelt.

„Az álmom az, hogy két éven belül a hazai bajnokságot megnyerjük, s kis szerencsével az ötkarikás játékokon is rajthoz állhatunk” – mondta Mansiz, aki a 2002-es futball-világbajnokságon három gólt is szerzett, ebből kettőt a házigazda dél-koreaiak elleni bronzmérkőzésen.

A jelenleg is Németországban élő játékos korábban az Augsburg és a Köln alkalmazásában állt, majd súlyos sérülése után az elmúlt évben az 1860 Münchenben próbált visszatérni, de egy felkészülési találkozó után bejelentette visszavonulását.

AZ AKROBATIKUS MOZDULATOKKAL NEM LESZ GOND...

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: FTC–Ludogorec az Európa-ligában, PSG–Szeged a kézi BL-ben

Birkózás
46 perce

A nyolcaddöntőért játszik a Fradi; Fenyő Noah visszatérne a Bundesligába

E-újság
46 perce

Tovább száguld a címvédő Fenerbahce, szenved a Barca a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
46 perce

Teljes a mezőny, ez a 16 csapat várja a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének pénteki sorsolását

Bajnokok Ligája
50 perce

Elmaradt az újabb olasz csoda: a Juve hiába állt fel 10 emberrel a padlóról, a Galata jutott tovább!

Bajnokok Ligája
1 órája

Merénylet a télben – Csinta Samu publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Tűzkészültség – Deák Zsigmond jegyzete

Egyéb egyéni
1 órája

Austini tenisztorna: Stollár kiesett párosban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik