Mourinho Hitzfeldet beérte, de Ferguson még messze – Top 10

BORBÉLY LÁSZLÓBORBÉLY LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2017.05.25. 17:46
null
Ottmar Hitzfeldet (balra) már beérte José Mourinho (jobbra), de Sir Alex Ferguson még messze van (Montázs: NSO)
José Mourinho, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United portugál menedzsere az Ajax elleni Európa-liga-döntő megnyerése után immár 25 klubtrófea büszke tulajdonosának vallhatja magát. De hol helyezkedik el ezzel a nemzetközi mezőnyben? No és az aktívak között?

 

Az 54 éves portugál szakember karrierjének korai szakaszáról már többször is megemlékeztünk, így most csak a vezetőedzői/menedzseri szakaszára fókuszálunk. Először a Benfica szavazott neki bizalmat még 2000-ben, majd egy fél leiriai idényt követően 2002 januárjában vette át a Porto irányítását, amelynél rögvest nekilátott a trófeahalmozásnak.

A portugál klubbal nyert két bajnoki címet, egy Portugál Kupát, portugál Szuperkupát, de amivel gyorsan felhívta magára a figyelmet, az az volt, hogy két egymást követő idényben UEFA-kupát, majd BL-t nyert.

Karrierje következő állomása a Chelsea lett, majd az Internél és a Real Madridnál eltöltött időszakot követően visszatért a londoniakhoz, tavaly nyár óta pedig a Manchester United menedzsere.

Eddigi edzői pályafutása során – az elmúlt 15 szezonban – nyert nyolc bajnoki címet (Porto: 2, Chelsea: 3, Inter: 2, Real: 1), nyolc kupát (Porto: 1, Chelsea: 4 – 1 FA-kupa, 3 Ligakupa –, Inter: 1, Real: 1, MU: 1 – Ligakupa), öt Szuperkupát (Porto: 1, Chelsea: 1, Inter: 1, Real: 1, MU: 1), két Bajnokok Ligáját (Porto: 1, Inter: 1), két UEFA-kupát/Európa-ligát (Porto: 1, MU: 1).

Az előző felsorolásból a csapatonkénti leosztás is látszik, de azért emeljük ki így is: a Portóval hat, a Chelsea-vel nyolc, az Interrel öt, a Real Madriddal és a Manchester Uniteddal – eddig – pedig három-három jött össze.

S hogy mire elég ez a 25 klubtrófea a trénerek mezőnyében?

Sir Alex Ferguson edzői pályafutása során 48 trófeát emelhetett a magasba (Fotó: AFP)
Sir Alex Ferguson edzői pályafutása során 48 trófeát emelhetett a magasba (Fotó: AFP)


Mivel az alacsony(abb) koefficiensű bajnokságokban gyakran előfordul, hogy egy gárda akár egy évtizeden keresztül is egyeduralkodónak számít, ezért szűrőként beiktattuk, hogy olyan tréner kerülhet a listára, aki együttesével valamelyik jelentős európai kupasorozatot (vagy elődjét) elhódította csapatával.

Az örökranglista élén a Manchester Unitedet felvirágoztató Sir Alex Ferguson áll, ahhoz még egy darabig edzősködnie kell Mourinhónak, hogy a klublegendát megelőzhesse. A skót tréner az Aberdeennel három bajnoki cím és öt kupagyőzelem (ebből egy Ligakupa) mellett KEK-et és európai Szuperkupát nyert.

Igazán azonban a „vörös ördögök” élén indult be, 13 bajnoki címet, 5 FA-kupát, 4 Ligakupát, 10 angol Szuperkupát, két BL-t, egy KEK-et, egy európai Szuperkupát, egy Interkontinentális Kupát és egy klub-vb-t is nyert, a 38 manchesteri trófeával együtt pedig összesen 48-cal zárt.

Lucescu UEFA-kupát is nyert a Sahtarral (Fotó: AFP)
Lucescu UEFA-kupát is nyert a Sahtarral (Fotó: AFP)

A 72. születésnapját két hónap múlva ünneplő román Mircea Lucescu sem rövid listával büszkélkedhet, ő nyert román bajnoki címet a Dinamóval és a Rapiddal – előbbivel két kupát, utóbbival egy kupát és egy Szuperkupát is –, Törökországban aranyat szerzett a Galatasarayjal és a Besiktassal, előbbivel pedig európai Szuperkupát is. Igazán azonban Ukrajnában lendült bele, a Sahtar Doneckkel az UEFA-kupa megnyerése mellett nyolc bajnoki címet, hat kupát és hét Szuperkupát nyert a hazai porondon, ezt a termést a Zenit mestereként eddig egy Orosz Szuperkupával tudta megfejelni – jelenleg 32-nél áll.

A képzeletbeli dobogó harmadik fokára egy újabb olyan tréner kerül, aki leginkább a keleti fronton vitézkedett. Valerij Lobanovszkij a Dinamo Kijevet két KEK-sikerre – az elsőben épp a Ferencvárost győzte le együttese a fináléban –, egy európai Szuperkupa-győzelemre vezette, emellett pedig 12-szer nyert szovjet/ukrán bajnokságot, kilencszer Szovjet/Ukrán Kupát, háromszor szovjet Szuperkupát, és kétszer még a Független Államok Közösségének a kupáját is elhódította. A 2002-ben, 63 évesen elhunyt legenda 29 trófeát halmozott fel.

Ferguson mellett még egy skót éremhalmozóról kell mindenképpen említést tenni, Jock Stein a Dunfermline-nal kupát nyert, majd a Celticet irányítva BEK-et, 10 bajnoki címet, nyolc kupát és hat Ligakupát nyert (26).

Hitzfeld először a Dortmunddal nyert BL-t (Fotó: AFP)
Hitzfeld először a Dortmunddal nyert BL-t (Fotó: AFP)

Mourinho az ötödik helyre jött fel mostani sikerével, de csak holtversenyben, mivel Ottmar Hitzfeld is 25 trófeát szerzett pályafutása során. A svájci válogatottat két vb-re kijuttató kapitány a Aarauval Svájci Kupát, a Grasshoppersszel két bajnoki címet, két kupát és egy Szuperkupát nyert, legnagyobb sikereit pedig Németországban aratta. A Dortmunddal és a Bayernnel is diadalmaskodott a BL-ben, előbbivel kettő, utóbbival öt bajnoki aranyat szerzett, a fekete-sárgákkal két hazai Szuperkupát nyert, a bajorokkal pedig három kupát, négy Ligakupát meg egy Interkontinentális Kupát.

A mögöttük hagyottak listáján mindenképpen említést érdemel még Giovanni Trapattoni, aki kis túlzással több csapatot irányított, mint ahány trófeát szerzett, pedig nem volt kevés utóbbiból... Volt a Milan, a Juventus, az Inter, újra a Juventus, a Bayern, a Cagliari, újra a Bayern, a Fiorentina, Olaszország, a Benfica, a Stuttgart, a Salzburg és Írország trénere is, sőt, 2010-ben még vatikáni szövetségi kapitány is... A „zebrákkal” hat, a milánói fekete-kékekkel, a müncheniekkel, a portugálokkal és az osztrákokkal egy bajnoki címet szerzett, de nyert BEK-et, KEK-et, három UEFA-kupát, európai Szuperkupát és Interkontinentális Kupát is. Összesen 22 arannyal zárt.

Mourinho manchesteri riválisa, Pep Guardiola reális esélyekkel pályázik arra, hogy magasra törjön a ranglistán, a csupán 46 éves szakember a Cityvel pont nem nyert még semmit, de a Barcelonával és a Bayern Münchennel három-három bajnoki címet, két-két kupát, három spanyol Szuperkupát igen, a katalánokkal két BL-t, két európai Szuperkupát és két klub-vb-t is, utóbbi kettőből pedig Münchenben is szerzett egyet-egyet (21).

A kilencedik helyen – holtversenyben – a Liverpool-ikon Bob Paisley áll, ő hat bajnoki címet, három Ligakupát, hat Szuperkupát nyert – ja meg három BEK-et, egy UEFA-kupát és egy európai Szuperkupát (20)... Hozzá hasonlóan 20-ig jutott eddig Louis van Gaal, aki az Ajaxszal óriási meglepetést okozva legyőzte a Milant az 1995-ös BL-döntőben.

Zidane nem régóta edző, de már van BL-győzelme
Zidane nem régóta edző, de már van BL-győzelme

Darabra talán elmarad előbbiektől a top 10-ből kicsúszó Marcello Lippi, de minőségre nála sem lehet panasz: a Juventusszal öt bajnoki címet, egy kupát, négy Szuperkupát, egy BL-t, egy európai Szuperkupát és egy Interkontinentális Kupát nyert, Olaszországot pedig vb-címre vezette. A kantoni Evergrande edzőjeként nyert három kínai bajnokságot, egy kupát és egy ázsiai BL-t is (19). Kicsit még jobban is állhatna, de három BL-döntőt és egy UEFA-kupa-finálét is elbukott a Juventusszal. Igazán kiemelkedő tett lenne, ha gyarapítaná trófeáinak számát, hiszen 2016 óta a kínai válogatottat irányítja.

Végezetül vessünk egy pillantást a jövő héten BL-döntőt vívó két csapat trénerére is.

A 44 esztendős Zinédine Zidane még csak másfél éve irányítja a Real Madridot, de ha ilyen ütemben gyűjti az elsőségeket, nem sokáig lesz a top 10-en kívül. A francia tréner első fél idényében megnyerte a BL-t, majd az európai Szuperkupát és a klub-vb-t is, most ehhez hozzárakta a bajnoki címet, az újabb BL-győzelem pedig már az ötödik trófeája lenne másfél év alatt. Eddig mondjuk még nem volt címvédés a Bajnokok Ligája történetében.

Az 50. életévét két és fél hónap múlva, augusztusban betöltő Massimiliano Allegri a Milannal megnyert bajnoki cím és Szuperkupát követően a Juventusszal sorozatban harmadszor lett bajnok és kupagyőztes, nyert egy Szuperkupát is, a BL a 10. trófeája lehetne.

A LEGNAGYOBB TRÓFEAHALMOZÓ EDZŐK/MENEDZSEREK
1. Sir Alex Ferguson 48
2. Mircea Lucescu 32
3. Valerij Lobanovszkij 29
4. Jock Stein 26
5. Ottmar Hitzfeld 25
José Mourinho 25
7. Giovanni Trapattoni 22
8. Pep Guardiola 21
9. Bob Paisley 20
Louis van Gaal 20
11. Marcello Lippi 19
12. Carlo Ancelotti 18
...
...
Massimiliano Allegri 9
...Zinédine Zidane 4
Félkövérrel a még aktív trénereket jelöltük

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik