CSINTA SAMU 2019.10.11 00:31

Mosoly a lapáton – Csinta Samu publicisztikája

 

Felmentették a munkavégzés alól Marco Giampaolót. Az 52 éves olasz szakember 111 napig volt a Milan futballcsapatának edzője, ennél rövidebb ideig senki sem irányította a csapatot – a megbízottakat nem számítva. Utódja Stefano Pioli.

Miriuta László már nem a Kisvárda szakmai irányítója. A nyáron kinevezett edző utódjáról még nem döntöttek a klub vezetői.

Tíz hónapon át dirigálhatta a Readinget José Gomes, mielőtt felmondtak neki. A másodosztályú angol klubnál egyelőre nem nevezték meg a Székesfehérváron is megforduló portugál tréner utódját.

Mindössze huszonnégy óra termése ez, és nem lenne nehéz dolgom csupa hasonló hírrel megtölteni a terjedelmi keretet. Minden kommentár nélkül, szikár, dokumentarista stílusban. Hiába jutott azonban az időjárás-jelentés rutinszintjére, a jelenség megér némi kommentárt, sőt, egyenesen bűn lenne elintézni a dolgot az adok-veszek kategóriáján belül. Holott egyre kevésbé különbözik attól.

Ugyanott gerincrugalmasító torna garanciákkal – tehetnénk hozzá az ismert vicc szellemében, ha tréfás kedvünkben lennénk, de hadd ne poénkodjunk más kárára. A mondás, miszerint a modern kori edző sohasem csomagol ki teljesen, hiszen bármikor szednie kell a sátorfáját, csak nyomokban tekinthető túlzásnak. Pedig a legtöbb tréner nem azért szerződik valahová, hogy pamacsfelhőként suhanjon át a klub egén. Leszámítva a megélhetési edzőket, akik bármit elvállalnak a kasszafúrástól a tűzoltásig, de hát minden szakmának megvan a maga alja. Bár a tűzoltó típust sok helyen megbecsülik, sőt, megjelenéséről maguk a klubvezetők tehetnek, mondhatni, a piaci igény termelte ki. Olyan esetekre, amikor a fék nélkül maradt sikló megállíthatatlanságával zuhan a csapat, a soros mágus varázsigéi már semmit sem érnek, még kevesebbet ígérnek. Az öltöző hangulatához képest a ravatalozó egyenesen inspiratív környezet, egyesek fortyogó hangokat vélnek hallani, csak az a kérdés, hogy vulkán vagy kanális készül-e kitörni.

Kezdetben ilyenkor születnek – vezetői ízlés és filozófia vagy valami annak nevezett izé szerint – a töretlen bizalomról, a nehéz percekben való összefogás szükségéről szóló nyilatkozatok. Az egység hivatalosan még kikezdhetetlen, bár amikor a góré kiemelt prémiumot ígér a lejtmenetben lévő csapatnak, a rutinosabb labdarúgók felrántják a szemöldöküket. Főként, ha nem a mester tolmácsolja az üzenetet, hanem némi fenyegető éllel a hangjában maga a tulaj. Ilyenkor a sokat megélt játékos körülnéz, szövetségeseket keres, gyorsan izolálja magát a lapáton lévő tréner kedvenceitől, és csak két okból nem fogad a lapátra: nincs ilyen odds, illetve a játékosoknak szerződésbe foglaltan tilos a sportfogadás. A folyamat valamennyi mozzanatát terjedelmi okokból nem részletezem, de a garantált végkifejletkor valahol már a bőröndjét rendezgeti a tűzoltó edző, aki majd megmenti a csapatot a végső romlástól. És többnyire meg is menti, ami már egészen más téma – pszichológus, személyiségfejlesztő guru és kabbalisztikában is jártas szakértő bevonásával.

De ott tartottunk, hogy az edzők túlnyomó többsége korszakot alkotna, sok meccset kíván nyerni, feljutást elérni, bajnoki címet szerezni, így érkezik valahová, és csak mindezekkel párhuzamosan gondol arra, hogy saját pályaívének és egzisztenciájának is jót tesz majd, ha jól alakulnak a dolgok. Leszámítva azt a „törpe kisebbséget”, amelynek tagjai „impresszáriók” istállójából kerülnek számottevő klubhoz, s az sem baj, ha csak arra a kis időre, míg sikerül odaszerződtetni az azonos érdekkörbe tartozó kameruni csodacsatárt, az összevágott videókon bravúrt bravúrra halmozó montenegrói kapust, vagy a minden poszton bevethető francia-guadeloupe-i középpályást, akinek még uniós papírjai is vannak. Ezeknek a edzőstrómanoknak csak nagyon ritkán sikerült említésre méltót produkálniuk, viszont mindig pechjük van – a klub minősíthetetlen játékosállományt adott alájuk, holott egészen mást ígért.

Ne kanyarodjunk el azonban a derékhadtól, amelynek tagjai igazi edzőnek hiszik és tartják magukat, és ha tehetik, ennek szellemében igyekeznek munkahelyet találni. Közülük kerülnek ki azok, akik a játékosként, illetve az edzői iskolában szerzett tudás mellé lassan elsajátítják a kispad birodalmának vezetési módszereit is, s onnan kezdve már jelentős részben a szerencsén és a kompromisszumkészségen múlik, milyen kanyarokat vesz a pályafutásuk. Ennek szerves része, miként viselik a kirúgás sosem kellemes pillanatait. Mert azért kell némi gyomor legalább látszólag azonosulni a szerződésbontásokkal társuló hivatalos közlemények tartalmával.

„A mai nappal közös megegyezéssel szerződést bontottunk vezetőedzőnkkel, Miriuta Lászlóval. Klubunk és a vezetőedző futballról alkotott elképzelései különböztek, és elébe szeretnénk menni annak, hogy a felek között kialakult korrekt viszonyt a későbbiekben valami megfertőzze. ... Úgy döntöttünk, hogy megköszönve Miriuta László nálunk végzett munkáját, elválnak útjaink egymástól. Egyúttal ezzel is lehetőséget biztosítunk Miriuta Lászlónak, hogy a csapatunkkal elért jó eredményeket meglovagolva a későbbiekben, akár már a közeljövőben, új csapatot találjon magának. Ehhez és a további karrierjéhez is nagyon sok sikert kívánunk” – szól a kisvárdai egyesület bejelentése.

Talán népszerűbb lenne a zuhanyhíradóra alapozva kispekulálni, mi állhat a válás hátterében, de maradjunk a tényeknél: a szabolcsi csapat legutóbb augusztus 24-én győzött, azóta pontot is csak az október eleji fordulóban szerzett hazai pályán a ZTE ellen. Hogy a lejtő szögét tűrhetetlenül veszélyesnek ítélték Kisvárdán, szívük joga, csak az tetszik nehezen emészthetőnek, hogy az Újpest elleni 2–0-t követően megváltozott volna Miriuta futballról alkotott elképzelése. Vagy a klub vezetőié. Az empátiáról nem is beszélve, amellyel nem kívánnak Miriuta további boldogsága útjába állni.

Akkor már inkább a Reading. A Championshipben 11 forduló után mindössze nyolc ponttal a kiesőnek számító 22. helyen álló együttes által kibocsátott közlemény így hangzik: „Gomes 2018 decemberében csatlakozott a klubhoz, és elősegítette a csapat bennmaradását. Ezzel együtt a 2019–2020-as bajnokság első 11 fordulójában szerzett mindössze két győzelem következtében Dai Yongge tulajdonos azt a nehéz döntést hozta, hogy megválik Gomestől, és változtat az első csapat összetételén. Köszönjük Josénak a megbízatása alatt kifejtett munkát, és több szerencsét kívánunk a jövőbeli kísérletei során.”

A szerződésbe foglaltak teljesítése minden bizonnyal automatizmus, a klub nem várja el benne, hogy az elküldött edző még jó képet is vágjon saját eltávolításához. Nem mint Miriutánál, aki sajnálja, hogy így alakult, de szeretné megköszönni a lehetőséget, amit Kisvárdán kapott.

A szurkoló eközben semmit sem ért. A futball számára láthatatlan világa amúgy is homályos, áttekinthetetlen szövevény, ahová csak az arra felkenteknek van bejárásuk. Ezt a képzetet táplálják benne a hamis közlemények is, hiszen a legtöbb ember maga is került olyan helyzetbe, amikor főnöke vagy annak megbízottja közölte vele: holnaptól nem kell bejönnie. És közben aligha csináltak róla képet, amint aláírja az állománycsökkentés szükségességét alátámasztó petíciót. Amelynek épp maga is áldozatul esett.

Egy csíkszentdomokosi kocsmai rigmussal búcsúzom Lövétei-Lázár László költő által: „Ha meghalok, elásnak, s vége lesz az ivásnak.” Nem csodálkoznék, ha valamelyik kisvárdai ivóban is hasonló gondolatok cikáztak volna végig, miután a sörükbe bámulóknak sokadjára sem sikerült eldönte­niük: ezek hülyének néznek bennünket, vagy tényleg...