Monaco: a vezetőség határozott Falcao jövőjét illetően

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.04. 12:14
Nem sokkal az után, hogy Leonardo Jardim, a Monaco vezetőedzője kizárta Radamel Falcao idén nyári eladásának lehetőségét, a hercegségbeli labdarúgóklub vezetősége nevében az alelnök is állást foglalt az ügyben.

„Falcao Monacóban tölti a következő szezont, számítunk rá – nyomatékosította Vagyim Vasziljev, a hercegségbeli klub elnökhelyettese. – Nehéz hat hónap van mögötte, végig mellette álltunk, és vele együtt örülünk, hogy végre visszatérhetett. Nagyon szépen felgyógyult súlyos sérüléséből, biztos vagyok abban, hogy nagyszerű idényt fut majd Monacóban!"

Falcao – aki januári térdszalagszakadása után a hétvégi Emirates-kupán játszott újra mérkőzést, és az Arsenal ellen győztes gólt szerzett – arról beszélt: egyelőre csak a Monacóra és formája visszanyerésére összpontosít, és nagyon elégedett, hogy ott tart, ahol.

A kolumbiai labdarúgót a spanyol sajtó makacsul hírbe hozza a Real Madriddal, noha nemrégiben Carlo Ancelotti, a királyiak vezetőedzője áttételesen hárította a pletykát, mondván, pillanatnyilag nincs szükségük csatárra.

Legfrissebb hírek

Öngóllal nyert a Monaco, újra élre állt

Francia labdarúgás
2026.09.18. 22:51

Megszerezte első pontjait az Auxerre, a Lorient kétgólos előnyt adott el

Francia labdarúgás
2026.09.12. 22:57

Odahaza kapott ki a Monacótól, továbbra is nyeretlen a bajnokságban a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.04. 23:20

Hazája harmadosztályában köthet ki az Euroliga tavalyi ezüstérmese

Kosárlabda
2026.09.01. 14:14

Ligue 1: először nyert a Rennes és a Paris FC

Francia labdarúgás
2026.08.30. 23:46

A Monaco bejelentette Paul Pogba távozását – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.08.19. 10:54

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
2026.08.12. 13:38

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32