MLS: a Dallast kizárták a sok koronavírusos eset miatt

Vágólapra másolva!
2020.07.07. 08:43
null
Az FC Dallast kizárták a folytatásból (Fotó: AFP, archív)
A túl sok koronavírusos megbetegedés miatt az FC Dallas nem vehet részt az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) folytatásában, amely a pandémia miatti kényszerszünetet követően két nap múlva folytatódna.

 

Az MLS hétfői bejelentése szerint a dallasiaknál tíz játékos és egy stábtag fertőzött. A csapat már elutazott Floridába, ahol a Disney World szórakoztató központban rendezik az MLS tornáját. Az érintettek karanténba kerültek.

Az FC Dallas jelezte, elfogadta az MLS döntését. Texas egyike azoknak az amerikai államoknak, amelyeket a leginkább sújt a koronavírus-járvány.

A bajnokság csaknem négy hónapos szünet után folytatódik. A 26 csapatot hat csoportra osztják, az együttesekre 16 játéknapon három csoportmérkőzés vár, amelyek beleszámítanak az alapszakaszba. A csoportokból 16 gárda jut az egyenes kieséses rájátszásba, melynek győztese indulási jogot szerez az észak- és közép-amerikai régió Bajnokok Ligájára. A döntőt augusztus 11-én rendezik, a torna összdíjazása 1.1 millió dollár.

A nyári torna után a szokásos módon folytatódik majd a március 12-én, mindössze két forduló után félbeszakadt alapszakasz, amelynek még újra kell tervezni a menetrendjét.

Legfrissebb hírek

Messi két gólpasszt adott a Vancouver ellen, az Inter Miami története során először nyerte meg az MLS-t

Minden más foci
18 órája

MLS-elnök: A labdarúgás a második legkedveltebb sport az Egyesült Államokban

Foci vb 2026
2025.12.05. 10:55

Messi: Argentína a győztesek csapata

Foci vb 2026
2025.12.04. 16:17

A balul sikerült idény végén menesztették Sallói Dánielék edzőjét

Minden más foci
2025.12.02. 17:40

Lionel Messi Thomas Müller ellen az MLS nagydöntőjében

Minden más foci
2025.11.30. 08:18

Messi volt a főszereplő, a Miami fölényes sikerrel jutott főcsoportdöntőbe az MLS-ben

Minden más foci
2025.11.24. 08:54

MLS: mennyből a pokolba – Szon főszereplője volt a Los Angeles FC drámai búcsújának Müllerékkel szemben

Minden más foci
2025.11.23. 11:47

Gazdag Dániel csapatának edzője veszi át a Celtic irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.11.14. 18:01
Ezek is érdekelhetik